2018. november 8., 07:16

Ügyvédje szerint szabadon engedték a pakisztáni Ászija Bibit

Szabadon engedték Ászija Bibit, a Pakisztánban istenkáromlás miatt elítélt, majd később felmentett keresztény nőt szerdán - közölte ügyvédje az AFP francia hírügynökséggel.

asia-bibi-pakisztani.jpg
Fotó: Flickr

Szaif-ul-Mulúk szerint védence "repülőre szállt, de senki nem tudja, hogy a gép hol fog leszállni".

A Reuters hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó három biztonsági tisztségviselő is megerősítette, hogy az ötgyermekes anyát kiengedték a multáni börtönből. Tájékoztatásuk szerint Iszlámábádba, a pakisztáni fővárosba vitték repülőn, ahol az élete elleni fenyegetések miatt egy titkos helyen biztonsági őrizetben marad. Bibi szabadlábra helyezését a helyi sajtó is megerősítette. A Geo TV pakisztáni televízió szerint a törvényes formalitásokat követően szabadulhatott. Egyelőre nem tudni, hogy találkozhatott-e családjával, amely szintén rejtőzködni kényszerül ugyancsak biztonsági megfontolások miatt.

Ászija Bibit 2010-ben ítélték kötél általi halálra istenkáromlás miatt. A pakisztáni legfelsőbb bíróság múlt hét szerdán felmentette a nőt minden vád alól, saját biztonsága érdekében azonban nem engedték rögtön szabadon, mivel az ítélethirdetést követően iszlamisták napokig tartó tüntetéssorozatot rendeztek. Az iszlámábádi vezetés ráadásul csak úgy tudta elérni az Ászija Bibi szabadon engedése által kiváltott hatalmas tüntetések befejezését, hogy megállapodott a demonstrációkat szervező iszlamista párttal a törvényszéki döntés felülvizsgálatában. Ennek lezárultáig nem hagyhatja el az országot.

Szaif-ul-Mulúk az iszlamista fenyegetések hatására már szombaton elhagyta Pakisztán. Erről repülőgépre szállása előtt értesítette az AFP hírügynökséget.
Bibi családja több országban is menedékkérelemért folyamadott.

Az istenkáromlást halállal rendelik büntetni a muszlim többségű Pakisztán törvényei. Nem mennek ritkaságszámba a muszlim hit állítólagos megsértése miatt elkövetett lincselések sem.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.