A legtöbb pénzt az OĽaNO-kapja, hiszen két éve még ők voltak a legnépszerűbbek.
A hormonrendszerünket károsító, hormonjaink hatásait zavaró vegyszerek sokféleképpen beavatkozhatnak a szervezetünk élettani működésébe.
A történelmi Magyarország visszamaradt emlékei után érdemes kutakodni.
Meg kell állapítani, hogy minimálisan mennyi villamos energiára és földgázra van szüksége a felnőtteknek és a gyerekeknek.
A Grace-cup versenyszámai között szerepelt az asztalitenisz, darts, triatlon, csocsó csapatverseny, íjászat, boccia csapatverseny, kerekesszékesek versenye és futball.
Az észak-írországi protokoll ügye jelenleg a legélesebb viszály forrása az Európai Unió és a brit kormány között.
Előreláthatóan egy évig lesz szükség a segítségre.
Nem mindegy, hogy min alapszik.
Hatvan éves lett az egyik legismertebb amerikai színész, Tom Cruise.
Vajon tényleg a maradásukat akarják még a két évvel ezelőtti szavazóik?
Még Pellegrinit is meglepték.
A jeges zöld sziget.
A rendezvényen a magyarországi, a partiumi és a felvidéki, Tárkány nevet viselő települések képviselői találkoztak.
A magyar himnusz is felcsendült.
A 68 éves nő, aki a cápatámadásban elvesztette egyik lábát és egyik karját, nem sokkal a kórházba szállítása után halt meg.
A politikus szerint át kell alakítani az EU-t, mert nincs felkészülve a jelenkor "viharaira", megpróbáltatásaira.