Igent mondunk a migrációra címmel indítottak plakátkampányt Németországban
A bevándorlást támogató plakátkampányt indítottak a németországi Kölnben „Igent mondunk a migrációra” címmel – számolt be több hírforrás, köztük a domradio.de is.

Szinte hihetetlen, de igaz, tíz évvel az Európát – és azon belül jelentős mértékben éppen Németországot – sújtó illegális bevándorlás tömegessé válását követően még mindig akadnak Németországban olyanok, akik úgy érzik, hogy a Merkel féle kormányzat által a migráció összefüggésében meghirdetett „nyitott határok politikája” nem a kontinens civilizációjának végét jelentő, a pokolba vezető út volt, hanem helyes döntés. Bár az ilyen nézeteket vallók alighanem csak a bevándoroltatást támogató, s abból jól megélő „civil” szervezetek tagjai és a bevándorló hátterű „újnémetek”, valamint az előbbiek maszlagját lenyelő hasznos idióták köréből kerülnek ki. Legalábbis a németországi pártok változó támogatottsági mutatói és a migráció-kritikus AfD előretörése határozottan ezt mutatják. A mostani plakátkampány viszont arra is rámutat, hogy nem csak az Európai Unió a valóságtól elszakadt vezetése, hanem a pénzzel jól kibélelt NGO-k is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a jól szervezett lakosságcserét véghez vigyék.
Talán az előbbieknél is megdöbbentőbb, hogy a plakátkampányt éppen Kölnben indították útjára, abban a német városban, ahol tíz évvel ezelőtt a kültéri szilveszteri ünnepségek során tömegesen erőszakoltak meg helyi nőket migránsok.
A németországi viszonyokat jól mutatja, hogy az „Új szomszédok” nevet viselő kampányt, amelynek kivitelezői szerint az a célja, hogy javítson „a migrációról általánosságban kialakult negatív képen” részben közpénzekből finanszírozzák.
Hogy kit tesz „gazdagabbá” a migráció az azt propagáló „civil” szervezetek vezetőin kívül abba talán most ne menjünk bele, viszont annak is van egy üzenete, hogy a szervezet honlapján a kampányban résztvevők igencsak színes galériáját nézve egyértelmű, hogy leginkább milyen csoportokat sikerült megszólítani az unalomig ismert lózungokkal. A résztvevők teljes galériája ITT tekinthető meg.
Tekintve, hogy a tömeges illegális bevándorlás elmúlt egy évtizedében csak Németországban több százezer szexuális és más jellegű erőszakos támadást hoznak összefüggésbe bevándorlókkal, és figyelembe véve, hogy ugyanebben az időszakban ugyanott a bevándorlókkal kapcsolatos sok milliárdos állami kiadások miatt már csak a green deal politika anyagi következményei járulnak hozzá nagyobb mértékben a német gazdaság és a jóléti állam tönkre tételéhez, szinte felfoghatatlan milyen szellemi állapotban leledzik a német társadalom egy része, amelynek számára valószínűleg már nincs visszaút a józan észhez.