Csaknem 12 millió eurót kapnak idén a politikai pártok
A politikai pártok ebben az évben kapják meg a 2020-as parlamenti választások után járó pénzbeli támogatást.

Ha pontosak akarunk lenni, akkor az összeg 11,7 millió euró, amelyet 10 párt és koalíció között osztanak szét a 2020-as parlamenti választásokon elért eredmények alapján.
Az összeget azok a politikai pártok is megkapják, akik nem jutottak be a parlamentbe, de elérték a három százalékot. A Progresszív Szlovákia és a Spolu koalícióban indultak, így összesen 548 129 eurót kapnak. A KDH 366 090,
a Magyar Közösségi Összefogás 307 567, az SNS 249 ezer, a Dobrá voľba pedig körülbelül 241 ezer euróra számíthat.
A pénzügyminisztérium 2022-ben az egyes politikai pártok és mozgalmak számára azok szerint fizeti ki a pénzösszeget, hogy a pártok milyen módon teljesítik a jogi kötelezettségeiket. Ez annyit jelent, hogy be kell jelenteni az adott párt számlaszámát, illetve minden évben közzé kell tenni az éves jelentést a választási bizottságnak.
A 2020 és 2024 közötti választási időszakban az egyes politikai szubjektumok több mint 76 millió eurót kapnak az államkasszából. A pénzösszeget négy részben kapják meg a pártok, tehát a választási ciklus minden évében.