Az új házak és lakások ára még a korábbi éveknél is gyorsabb ütemben növekedett idén.
Az omikron vírusvariánshoz igazított vakcinára kedd óta lehet regisztrálni.
A koreaiak középső szabadidőse Európában átlagos eladásokat produkál, Szlovákiában viszont évek óta a legkeresettebb autók közé tartozik.
A Keresztelő Szent János-templom tatarozását a magyar kormány által meghirdetett templomfelújítási program tette lehetővé.
A losonci Kármán József Alapiskolában utoljára 16 évvel ezelőtt volt ennyi magyar elsős, mint idén.
A problémákra, amelyekkel Európának szembe kell néznie a háború és a szankciók miatt, az egyetlen megoldás a béke.
A szlovákiai laboratóriumokban pénteken 1 390 tesztet értékeltek ki, ebből 405 bizonyult pozitívnak.
Salvini azt is megjegyezte, az EU nem ad senkinek semmit, épp ellenkezőleg, az évek során az olaszok százmilliárd eurót adtak Brüsszel kasszájába.
Ha az omikron-specifikus Covid emlékeztető oltás beadásán gondolkodik, felmerülhet a kérdés, milyen mellékhatásai vannak.
Mi szolgálja jobban Szlovákia és a felvidéki magyarság érdekeit: ha a kisebbségi kormány folytatja a munkáját, vagy ha minél előbb előrehozott választásra kerül sor?
Fico szerint Orbán Viktor nagyon meggyőzően áll ki a véleménye mellett, ezért büntetné Magyarországot az Európai Unió.
Orbán Viktor a tegnapi németek elleni szenzációs győzelem után posztolt a közösségi hálón.
Salvini szavait közel egymillióan hallgatták egyenesben az interneten.
A tüdőgyógyászati és fiziológiai ambulancián havonta mintegy 600 beteget látnak el.
A dán kormány 2020 novemberében rendelte el az ország 17 milliós nyércállományának leölését az állatokban felfedezett koronavírus-mutációk miatt.
A pozsonyi csúcson két tematikus blokk kerül megvitatásra.