2022. szeptember 24., 12:10

Megújult a rimaszombati katolikus templom

A mintegy három hónapon át tartó munka után befejeződött a rimaszombati római katolikus templom tornyának és homlokzatának külső felújítása és állagmegóvása.

rimaszombat
A rimaszombati katolikus templom a felújítás után
Fotó: Virsinszky Tamás

A Rimaszombat egyik dominánsabb épületének számító Keresztelő Szent János-templom tatarozását tulajdonképpen a magyar kormány által meghirdetett templomfelújítási program tette lehetővé. Amint azt Rastislav Polák esperes plébános elmondta, sikeresen pályáztak, s ennek köszönhetően 15 millió forint (40 ezer euró) támogatáshoz jutottak.

Mivel az építőanyagok ára nagyon megugrott az elmúlt időszakban, így e nélkül az anyagi forrás nélkül hozzá sem fogtak volna a rekonstrukcióhoz.

A barokk templom fedelét már több mint egy évtizede felújították, most azonban a külső falak tatarozása, utólagos vízszigetelése és a nedvességtől való megóvása is szükségesnek mutatkozott. A munkát a helyi Gemerstav cég végezte el, a felújítás teljes költsége elérte a 90 ezer eurót.

A költségekhez Rimaszombat városa 10 ezer euróval, a Tauris cég 2 ezer euróval járult hozzá, a fennmaradó összeget a plébánia saját forrásokból és a hívek adományaiból fedezte. 

Jelenleg folyamatban van még a templom főoltárának felújítása, amely a tervek szerint idén befejeződhet, és teljes egészében visszakerülhet a helyére. A belső restaurálást az egyházon kívül a kulturális minisztérium és Besztercebánya megye is támogatja. A külső és belső munkálatok nem befolyásolták a szentmisék rendjét.

A Magyar Templom-felújítási Program keretében Magyarországon 1400, míg a határon túl mintegy négyszáz szakrális épület újul meg, ebből 101 templom a Felvidék különböző településein.

rsz templom
A rimaszombati katolikus templom felújítás alatt
Fotó:  Fábián Gergely
A templom története
Rimaszombat első temploma a 11. században a város főterén épült, ezt később gótikus stílusban átalakították. A reformációt követően előbb az evangélikus, majd 1594-től a református gyülekezet használta egészen 1771-ig. Ekkor a királyi bíróság a katolikusoknak ítélte. Mivel a templom már nagyon rossz állapotban volt, elbontották, és Mária Terézia támogatásával új templomot építettek, késő barokk stílusban, és Keresztelő Szent János tiszteletére szentelték 1792-ben.
A főoltár Keresztelő Szent János fejvételét ábrázolja. A hagyomány szerint Heródiás modellje maga a királynő, Mária Terézia volt. Elöl, a jobb oldalon Nepomuki Szent János mellékoltára áll, bal oldalon Avilai Szent Teréz mellékoltára található. Hátul, jobbra Szent András apostol mellékoltára látható, bal oldalon a Szent Anna-oltár, 1913-ban készült. A főoltár feletti bal oldali falfestmény Szent István király halálát, a jobb oldali kép a főoltár felett a vizet fakasztó Szent László királyt ábrázolja. Mindkét képet Obendorf Gusztáv rimaszombati gimnáziumi tanár festette 1942-ben.

Megjelent a Magyar7 2022/38. számában. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.