Az osztrák belügyminisztérium azt is bejelentette, hogy az ellenőrzések időtartamának meghosszabbítását Prágával egyeztetve vezették be.
Három újabb áldozat.
Az utolsó szavak.
A helyszínre érkező tűzoltók tűzvédelmi intézkedéseket hajtottak végre, valamint elsősegélyt nyújtottak a sérülteknek.
A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át.
Az Eurostat adatai szerint a tartós lakáshiány miatt a 18 és 34 év közöttiek 65,2%-a még mindig a szüleivel él, míg az uniós átlag e tekintetben „csak” 49,5%.
Az időjárás-jelentéseket követően a lakosok zöld, sárga vagy piros jelzéseket láthatnak a tévéképernyőkön.
"A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár."
A szervezők ebben az évben a feltörekvő felvidéki zenekarokat szeretnék bemutatni a közönségnek.
A felvidéki magyarság egy új korszak kezdetén áll...
A frissen indult joj24 csatorna megyeelnök-jelölti vitáinak sorában szerdán este a nyitrai elnöki székért indulók mutatkoztak be.
Átadták a felújított alsószeli gőzmalmot. Múzeumi raktár lesz benne.
A parlament szerdán elfogadta a Szociális Biztosítóról szóló törvény módosítását, amely egyebek mellett bevezeti a szülői nyugdíjat vagy szülői bónuszt Szlovákiában.
Elrendelte a zaporizzsjai erőmű orosz szövetségi tulajdonba vételét szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök.