2022. október 6., 09:36

Önkormányzati bérlakásokkal a fiatalok megtartásáért

A legutóbbi statisztikák szerint Szlovákiában mintegy 400 ezer lakással van kevesebb a kelleténél. Ez óriási szám, ami azt mutatja, hogy a kereslet többszörösen felülmúlja a kínálatot.

Farnadi bérlakások
A farnadi bérlakások sem maradtak üresen
Fotó: Farnadi önkormányzat

Szakértők szerint a helyzet kritikus. Az Eurostat adatai szerint a tartós lakáshiány miatt a 18 és 34 év közöttiek 65,2%-a még mindig a szüleivel él, míg az uniós átlag e tekintetben „csak” 49,5%. A bérlakáshelyzetet csak tovább rontotta az ukrajnai háború és az onnan érkező menekültáradat, ami különösen a nagyvárosokban jelent érezhetően megemelkedett árakat, és jóval kisebb kínálatot a korábbinál.

A bérlakások a települési önkormányzatok hatáskörébe tartoznak, nem az államéba, ezért a bérlakások építése az elmúlt években az önkormányzatok szűkös lehetőségei miatt visszaesett. Pedig a dél-szlovákiai kistérségi régiók számára sok esetben a bérlakások építése az egyetlen lehetőség ahhoz, hogy a fiataljaikat a faluban tartsák, szerencsére, több önkormányzat is felismerte ezt.

Kiút lehet az elnéptelenedésből

Így vannak ezzel az Ipoly menti községek polgármesterei is, akik a kiutat a teljes elnéptelenedésből éppen a bérlakások építésében látják. Sok esetben ugyanis a fiatalok éppen azért hagyják el szülőfalujukat, mert önerőből képtelenek ott otthon biztosítani maguknak. Ipolynagyfalu polgármestere, Kerata László szerint is azzal a céllal fogtak a bérházprojektbe, hogy a fiataljaikat itthon tartsák, illetve, hogy akik az elmúlt években a lakhatás miatt elköltöztek innen, azok visszajöjjenek.

Kerata László
Kerata László szerint a fiatalok itthon tartása volt a cél
Fotó:  Kerata László

„Összesen 26 lakást sikerült ennek keretében felépítenünk, az első körben egy 16 lakásos bérház épült meg, majd egy újabb, 12 lakásos tömbház került átadásra – 2019 és 2021 között” – nyilatkozta portálunknak a polgármester hozzáfűzve, a két lakótömbben lévő 28 lakás mindegyikének van már bérlője. „A fűtés a két lakótömbben napelemes kollektorok és egy hőszivattyú kombinációjával, illetve villanyfűtéssel van megoldva. Ez azért érdekes – teszi hozzá a polgármester –, mert a népszámlálási adatok alapján az országban 14-16 százalékkal elsők voltunk a településeken belül napenergiával fűtött lakások arányának tekintetében.”

Ipolynagyfalui bérlakások
A népszámlálási adatok alapján Ipoylnagyfalu 14-16 százalékkal az első volt az országban a településeken belül napenergiával fűtött lakások arányát tekintve.
Fotó:  Kerata László

A helyi bérlőkön kívül érkeztek ide lakók a környező falvakból, de Losoncról és Ipolyságról is, többnyire mind fiatalok. „Kétszobás és háromszobás lakások vannak a bérházakban, 52 és 70-72 négyzetméteresek, a 28 lakás átlagterülete ugyanis nem lehet nagyobb 60 négyzetméternél az Állami Lakásfejlesztési Alap támogatási kritériumai alapján” – mondta a polgármester hozzátéve, a költségek mintegy 70 százaléka volt az alap hiteléből finanszírozva, amit törlesztenek, 30%-ára pedig támogatást kaptak az építésügyi és közlekedési minisztériumtól. Az önköltségük így kb. 80 ezer euró volt, amit nagyrészt a parkolóhelyek és a bevezető utak kialakítására fordítottak.

A bérlakásoknak és az új családiház-építéseknek köszönhetően növekedett a falu lakossága is, eredetileg 382 lakója volt Ipolynagyfalunak, jelenleg 430.

Így az elmúlt két évben mintegy 15 százalékkal nőtt a lakosaink száma. Ezzel kapcsolatos az is, hogy bővítenünk kell az óvodát is, több lett ugyanis a kisgyerek, idén 20 kisgyerek van az óvodában, ennyi évtizedek óta nem volt” – fűzte még hozzá Kerata László.

Nem maradtak üresen Farnadon sem a bérlakások

Csomor Vlasta Farnad polgármester asszonya is fontosnak tartotta, hogy megfelelő lakhatási körülményeket teremtsen a falu fiataljainak megakadályozva ezzel azok elvándorlását, ezért 2018-ban itt is átadásra került az a bérház, amely 12 családnak adott otthont Farnadon. Zselíz vonzáskörzete már évtizedek óta hatással van az itteni fiatal családokra, ezért is volt fontos, hogy helyben megfelelő lakhatást biztosítsunk, hogy ne néptelenedjen el a falu, és ne ürüljön ki az iskola, mondja a polgármester asszony.

Csomor Vlasta
A lakások odaítélése során a fiatal kisgyermekes helyi családokat részesítettük előnyben
Fotó:  Csomor Vlasta archívuma

„A lakások odaítélése során ezért a fiatal kisgyermekes helyi családokat részesítettük előnyben. Volt is rá igény, így nem maradtak üresen a lakások. Fontolgatjuk, hogy további bérházat is építenénk, persze, ez nagy mértékben függ a gazdasági helyzet alakulásától is, igény lenne rá, meglátjuk, mit hoz a jövő” – fűzte még hozzá a polgármester asszony. Itt is az Állami Lakásfejlesztési Alap támogatásával épült a bérház, amelynek összköltsége mintegy 625 ezer euró volt. „225 ezer eurós támogatást kaptunk rá a közlekedési minisztériumtól, a többi költség az alap hiteléből lett fedezve, az infrastruktúrát fizettük tulajdonképpen csak önköltségből, több mint 60 ezer euró értékben” – fűzte még hozzá Csomor Vlasta.

Enyhültek, de nem oldódtak meg a lakásgondok Nemesradnóton

Nemesradnóton is nagy volt az igény a lakásokra. „Sok itt az olyan család, ahol több generáció él közösen egy családi házban, a falu vezetése ezért döntött úgy, hogy megpróbál a fiatalok és rászorulók lakásgondjain segíteni” – nyilatkozta portálunknak Bari Aladár, a falu polgármestere. „Így sikerült 30 lakást felépítenünk, amiben 30 család talált otthonra, de ez még mindig nem elég, még mindig szükség lenne vagy 70-80 lakásra” – mondja.

Bari Aladár, Nemesradnót polgármestere
Bari Aladár szerint további 70-80 lakásra lenne még szükség
Fotó:  Virsinszky Tamás

A lakásokban kizárólag helyiek laknak, fiatal családok, mondja a polgármester. A felépült lakások szociális lakások, és az Állami Lakásfejlesztési Alap hiteléből, illetve az építésügyi és közlekedési minisztérium támogatásával épültek. „Negyvenkilenc négyzetméteres alacsony komfortú lakásokról van szó, az alsó szinten van a zuhanyzós fürdőszoba, vécé és egy nyitott helyiség a konyhával, az emeleti részen pedig egy hálószoba. Nincsenek tehát itt luxuskörülmények, de a rászoruló fiatal családoknak ez is nagy segítség” – mondja a polgármester hozzáfűzve, a bérlők megszabott lakbért fizetnek a lakásért.

Nemesradnót szociális lakások
Nincsenek itt luxuskörülmények, de a rászoruló fiatal családoknak ez is nagy segítség
Fotó:  Facebook

 „Mivel nagy az igény, terveinkben van, hogy további 50-60 lakást építsünk, egyelőre csak a projektdokumentáció van erre előkészületben. Az elkövetkező időszakban szeretnénk továbbá az ivóvizet is bevezetni a faluba, megoldani a csatornázást és a járdakiépítést is” – fűzte hozzá a falu polgármestere.

A kedvező hitel nagy segítség

„Amikor átvettem a polgármesteri posztot a faluban, azt láttam, hogy nagy az igény a bérlakásokra a fiatalok részéről, és hogy viszonylag kevés bérlakással rendelkezik a falu, akkor 23 bérlakásunk volt. Azt is láttam, hogy sok fiatal hagyja el a falut, ami így kezd elöregedni, amit én egyáltalán nem tartottam szerencsésnek” – portálunknak Agócs Gergely, Királyrév polgármestere. Ezért a falu vezetése úgy döntött, hogy belefog a bérlakásprojektbe, így épült fel a 24 lakásos új lakótömb.

Szerencsére az önkormányzat tud felvenni erre kedvező hitelt az Állami Lakásfejlesztési Alaptól, ami úgy működik, hogy 30-40 évre, amennyire a hitelt az önkormányzat felveszi, garantálják az 1 százalékos kamatot, az összeg pedig, amivel tartozunk nem számítódik bele az eladósodottságba”

– ecseteli a polgármester hozzátéve, a maradék rész pedig kifinanszírozható a vissza nem térítendő támogatásból, amit az építésügyi és közlekedési minisztériumtól lehet megkapni.

Királyrév, bérlakások
Agócs Gergely polgármester az új bérlakások átadásán
Fotó:  Facebook

„A hitel és a támogatás aránya attól függ, hogy milyen átlagnégyzetméterrel építi a lakásokat az önkormányzat, nagyobb átlagnégyzetméternél kisebb a támogatás és nagyobb a hitel, kisebb átlagnégyzetméternél pedig fordítva” – mondta a polgármester hozzátéve, a hitel nemcsak a lakásokra vehető fel, hanem a hozzátartozó infrastruktúrához is, mint az út, közmegvilágítás, a csatornázás, vízvezeték vagy a parkoló.

Királyrév, bérlakások
A királyrévi bérlakások
Fotó:  Facebook

„Mi ezt mind kihasználtuk, így a majdnem másfél millió eurós beruházásból 880 ezer eurós hitelt kaptunk a lakásfejlesztési alaptól, és majdnem félmillió eurós vissza nem térítendő támogatást a minisztériumtól. Így önköltséget csak annyit tettünk hozzá, ami azokhoz a tételekhez kellett, amire nem kaptunk hitelt” – mondta a polgármester hozzáfűzve, július 1-jétől már el is foglalták a lakásokat a bérlők, többnyire helyi fiatal családok. „Aki pedig nem királyrévi lakos volt, annak, hogy megkapja a lakást a feltétele volt, hogy királyrévi lakos legyen belőle” – zárta a polgármester.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.