A Lunaria One ausztrál űrkutatási start-up cég pénteken indította el azt a kísérleti projektet, amely azt akarja kideríteni, hogy lehet-e növényt termeszteni a Hold felszínén.
Míg korábban a Nyugat-Balkán európai uniós csatlakozási folyamatának egy helyben toporgása csupán elvesztegetett lehetőségnek számított, az ukrajnai háborúval ez már egyenesen biztonsági kockázatot jelent.
Súlyos közlekedési baleset történt csütörtökön Korpona közelében.
A versenyen húsz birkózó klub 88 versenyzője mérte össze erejét. A sárga kékek egy második és három harmadik helyet szereztek.
Razziát tartottak Vereknye "fekete lyukában", a fővárosi drogkereskedelem egyik központjának tartott Pentagonban a pozsonyi rendőrök.
Átlagosnál lényegesen enyhébb tél, átlagos vagy kevesebb csapadékkal!
Šipoš szerint az emberek megsegítéséről van szó, és készek ennek érdekében tárgyalni és kompromisszumot keresni.
Egy felmérés szerint Szlovákia lakosságának több mint a fele, 54% találkozott már a szexuális zaklatás valamilyen formájával.
Őrizetbe vették az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik titkos sejtjének tagjait a Kaukázustól északra fekvő Sztavropolban, Oroszország délnyugati részén.
A visegrádi csoportban (V4) teljes egyetértés van az uniós szankciókat illetően, Magyarország nem akadályozza az ukrajnai háborúval kapcsolatos nyolcadik szankciócsomagot - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
Leparkolt teherautónak ütközött egy sofőr csütörtök este.
Kétszer is határozatképtelennek bizonyult a parlament a költségvetés módosításáról szóló javaslat második olvasatba utalásáról szóló szavazáson.
A Süddeutsche Zeitung 77. születésnapjára rendezett eseményen Angela Merkel, Németország korábbi kancellárja is megjelent, s ha már ott volt, mondott is néhány érdekes dolgot!
A baleset két további sérültjét ápolják még a kórházban, sérüléseik közepesen súlyosak.
Volodimir Zelenszkij az Oroszországgal szembeni szankciókra utalt, amikor azt mondta, hogy megelőző csapásra van szükség a nukleáris fegyverek használatának megakadályozása érdekében.
Összesen 3544 alkoholszondás ellenőrzést végzett a rendőrség a múlt héten Nagyszombat megyében.