Értékes örökség az alsószeli gőzmalom felújított épülete
Új fejezet nyílott a Galántai Honismereti Múzeum és egyben az alsószeli százéves gőzmalom történetében. A régi gőzmalom ezentúl múzeumi kiállítóteremként és múzeumi raktárként szolgál majd. Nagyszombat megye leköszönő önkormányzata méltán büszke arra, hogy sikerült megmenteni és jó cél szolgálatába állítani a régi gőzmalom épületét.

A Galántai Honismereti Múzeum ötletének apropóján Nagyszombat megye támogatásával valósult meg az alsószeli gőzmalom felújítása. A valamikori malom épülete az utcafronton négyszintes, a magasabb oldalon ötszintes monstrum. A felújítási munkálatok a napokban fejeződtek be,
a malom épületében ezentúl a múzeum depozit-raktára lesz, valamint egy állandó tárlat is nyílt a mátyusföldi molnárság és a malmok jelentőségével kapcsolatban.
Az épületet Nagyszombat Megye Önkormányzata a Galántai Honismereti Múzeum indítványozására a Coop Jednota üzletlánctól vásárolta meg kilencvenezer euróért.
Az alsószeli gőzmalom épületének felújítása raktárhelyiségnek és kiállítóhelynek című pályázat során megvalósult rekonstrukció közel 600 ezer eurót emésztett fel, de az eredményt látva elmondható, egyértelműen megérte foglalkozni ezzel az épülettel. A rekonstrukció során különböző munkák valósultak meg, mint például a tartógerendák megjavítása, takarítás, ablakok javítása, a padlózat karbantartása, a tetőszerkezet és a födém rögzítése.
A kiállítóhely azzal a céllal készült el, hogy közelebb hozza a molnármesterség ipar formáját úgy, ahogy eddig nem volt ismeretes. A malom egy letűnt, nehéz kor emlékét őrzi, egyben a régi gőzmalmok emlékét. A felújított helyiségek olyan szépek és impozánsak lettek, hogy múzeumi raktár helyett bátran működhetnének bálteremként vagy reprezentációs helyiségekként is.
A hivatalos átadóünnepségen Nagyszombat megye elnöke Jozef Viskupič megemlítette, a megyének 18 fenntartott intézménye van, büszke arra, hogy sikerült egyformán helytállni az összes megyerészben és a kultúra nem került perifériára. A malom megmentését nagy sikerként könyveli el, szinte a négyéves önkormányzati időszak beteljesedésének.
A megye első alelnöke, Berényi József meghatódva vette át Takács Mihálytól, a múzeum igazgatójától a malom felújítása alkalmából ajándékozott emlékplakettet. Alsószeli lakosként a beszédében is meghatódottságról tett tanúbizonyságot. A felújított malomépület örök mementója annak, hogy Nagyszombat megye képviselői hatékonyan dolgoztak az elmúlt választási ciklusban, és sikerült valós értékeket megmenteniük a felvidéki történelem és kultúra talaján. Berényi egy megvalósult álomként tekint a felújított malom épületére.
„Az ötletgazda Takács Mihály, a múzeum igazgatója volt, aki eljött a megyére és elmondta, hogy rossz a helyzet a galántai múzeum raktárhelyiségeivel kapcsolatban, és lát a környéken egy épületet, amely megfelelő lenne erre a célra. Fel lehetne újítani a valamikori alsószeli malmot és több célra felhasználni. Még az előző megyeelnökhöz kopogtattam be, hogy vegyük meg ezt az épületet, Jozef Viskupičhoz pedig már azzal, hogy újítsuk is fel” – mondta el a kezdetekről Berényi.
Az épület felújítása és megvásárlása egyértelműen a legnagyobb beruházása Nagyszombat megyének a Galántai járáson belül.
A megye törődik a molnárság örökségének kérdéseivel, ezt az is bizonyítja, hogy Interreg pályázatok segítségével felújíttatták a jókai vízimalmot és a közeljövőben kezdődik meg a tallósi vízimalom teljeskörű felújítása is.
– hangsúlyozta Berényi.
Feltette azt az elméleti kérdést is, vajon miért döntöttek 1920-ban úgy a helyi gazdák, hogy saját anyagi befektetésből létrehoznak egy gőzmalmot egy világháború utáni vészterhes és nehéz időben. Ekkor szűnt meg a magyar királyság és jött létre Csehszlovákia. Malmok voltak a Kis-Dunán, de egy ilyen bizonytalan időszakban miért építettek egy ekkora monstrum épületet. – Ez egy komoly történelmi dolog lehet – tette hozzá a megye alelnöke.
„A múzeum működésének egyik alapja a múzeumi gyűjtemény, amelyről az intézmények kötelesek példaértékűen gondoskodni. A követelmények alapja a megfelelő raktári kapacitás és a megfelelő klimatikai feltételek biztosítása. A gőzmalom épülete ezeket a feltételeket biztosítja”- magyarázta Takács Mihály igazgató.
A múzeumi depozit tárlaton kívül a malom épületében egy állandó tárlat is lesz, amely a felújított malom régi szépségét idézi meg. Megtekinthetőek a 20. században használt hengermalmok berendezései, mérlegek, darálók. Nem hiányoznak a környéken található műmalmok okiratai, ahogy az alsószeli gőzmalomról szóló iparengedély sem.
