2025. november 13., 16:58

Már lehet jelentkezni a Duna Menti Múzeum igazgatói posztjára – KÉPEKKEL

Andruskó Imre és Orosz Örs, a Magyar Szövetség két Nyitra megyei és komáromi városi képviselője november 13-án a komáromi Ferences barátok utcai médiateremben tartotta meg a 2025-ös év utolsó előtti, közös sajtótájékoztatóját. Ez alkalommal is javarészt az időszerű városi és megyei témák kerültek terítékre.

Orosz Örst ismét feljelentették, a Duna Menti Múzeum igazgatói posztjára pedig már lehet jelentkezni  –  KÉPEKKEL
A választások közeledtével egyre többen jelentgetik fel a képviselőket, polgármestereket...
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Elsőként Orosz Örs vázolta az ellene irányult újabb feljelentés részleteit. A Szlovák Megújhodási Mozgalom - Slovenské hnutie obrodody (SHO) elnevezésű tömörülés kezdeményezte, hogy az illetékesek hívják vissza őt a Nyitra megyei kulturális és idegenforgalmi bizottság éléről. Ezt azzal indokolták, hogy az általa vezetett Sine Metu egyesület által 2024-ben magyar nyelvre fordított és megjelentetett Szlovákia - A történelmi Felvidék műemlékeinek képes enciklopédiája című magyar nyelvű kötet címlapján olvasható „történelmi Felvidék” kifejezés irredenta, helytelen, sérti a szlovákság és Nyitra megye érdekeit, valamint megkérdőjelezi Szlovákia történelmi identitását. Azt is felrótták, hogy a szlovák nyelven is megjelent útikönyv magyar változatában a magyar megnevezések után, államnyelven csak másodlagosan szerepelnek a szlovákiai helységnevek.

A megyei mentelmi bizottságnak foglalkoznia kellett – az általa beidézett Orosz Örs szerint reklámként is felfogható - beadvánnyal. Sőt, az a következő önkormányzati ülés egyik megvitatandó témájává is válik. A mentelmi bizottság megállapította: sem összeférhetetlenség, sem szabályszegés nem történt, ezért a beadványnak sincs létjogosultsága. A képviselők dicsérően hozzátették: ez az értékes, nívós könyv, amelyet szlovák nyelven Peter Kresánek művészettörténész írt és szerkesztett, népszerűsíti Szlovákia épített örökségét, pozitívan befolyásolhatja országunk idegenforgalmának fellendülését, amit Orosz ezúton is megköszönt nekik. Megjegyezte: ez már az idei harmadik ellene irányuló feljelentés, ami vélhetően a lassacskán közelgő választási kampányidőszaknak is „köszönhető”.

Orosz Örst ismét feljelentették, a Duna Menti Múzeum igazgatói posztjára pedig már lehet jelentkezni  –  KÉPEKKEL
Orosz Örs megjegyezte: ez már az idei harmadik ellene irányuló feljelentés
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Majd áttért egy másik témára, amiről korábban már írtunk: Paterka Pál, a Duna Menti Múzeum igazgatója december 31-gyel kérte saját felmentését a direktori tisztségből, amit a megyei önkormányzat elfogadott. Orosz Örs a sajtótájékoztatón megköszönte az ő közel kétéves munkáját, és kifejezte reményét, hogy az új évtől majd régészként segíti a múzeumi munkát. Azt is elmondta, hogy a Nyitra Megyei Hivatal november 4-én kiírta az igazgatói pályázatot, s a jelöltek által teljesítendő feltételek közül kiemelte azt, hogy vagy 3 éves kulturális intézményvezetői vagy 5 éves szakmai tapasztalattal kell rendelkezniük.

A kiválasztó bizottság (tagjai: Orosz Örs – elnök, valamint szintén a magyar pártot képviselő Bauer Ildikó és Viola Miklós, továbbá Klein Ottokár független képviselő, illetve Sylvia Gyetvaiová – illetékes megyei főosztályvezető, Galo Vilmos történész a múzeumi szakszervezet képviseletében és Katarína Beňová múzeumigazgató) december 1-én tartja a jelöltek meghallgatását, a december 15-i önkormányzati ülésen pedig döntenének is az új múzeumigazgató személyéről, aki 2026. január 1-től foglalná el a posztját. Mint hallhattuk: az új direktor sem lesz könnyű helyzetben, hiszen az intézménynek nincsenek jelentős saját bevételei, s az elegendő szakembere hiányában régészeti felügyelet nyújtását sem tudja vállalni. Egyebek mellett a feladatai közé tartozik majd az új állandó kiállítás létrehozása, az Europa Nostra-díjas lapidárium kiállításának és a Zichy-palotabeli részlegnek a felújítása is.

A továbbiakban Orosz Örs azt is megemlítette, hogy a megyei önkormányzat korábban az új orvosi rendelők létesítésére, felújítására kétszer írt ki pályázatot a körzeti, gyermek- és fogorvosok részére, amit többen ki is használtak. Azok célja az orvoshiány csökkentése és az orvosok ily´ módon történő hazahívása volt. Bár ez a támogatási forma az idei költségvetésből kimaradt, de a jövő éviben ismét szerepelnie kell a pályázati kiírásnak.

Orosz Örst ismét feljelentették, a Duna Menti Múzeum igazgatói posztjára pedig már lehet jelentkezni  –  KÉPEKKEL
Akik aktiválják az e-Governmentet, azok azt a továbbiakban rendszeresen figyeljék is, mert egyébként....!
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Azután Andruskó Imre vette át a szót. Városi tanácstagként és városatyaként is bírálta azt az eljárást, hogy míg Komárom 2026-os évi költségvetése kapcsán a pénzügyi bizottsági és a városi tanácsülésen csak bő 47 millió euróról volt szó, a testületi ülésen már a több mint 50 milliós büdzsé jóváhagyását várják el tőlük. Bár azt a jelen levő képviselőtársával együtt megszavazták azért, hogy zavartalan legyen a város további működése, ám helytelennek tartják az efféle önkényes módosítgatást.

Továbbá a képviselők és a sportklubok figyelmébe ajánlotta, hogy az utóbbiak az igazolt ifjúsági sportolóik után, 2026-ban is a megyei sportalapból fejenként évi 50 eurós támogatást kaphatnak, ha azt igénylik. Sajnálattal nyugtázta, hogy a klubvezetők az idei összeget a 20 érintett komáromi sportklub közül csupán az ifi focisták, röplabdások és teniszezők számára kérték. Így mintegy 40 ezer euró a megyénél maradt, amit e passzivitás miatt más célra fog költeni. Reméli, hogy ez a továbbiakban nem ismétlődik meg...

Újabb témaként beszélt a magyar és szlovák középiskolák diáklétszámának aggasztó csökkenéséről, ami a Komáromi járásban húsz év alatt 28, de az Érsekújvári járásban 48, a Lévai és Vágsellyei járásban pedig 45 százalékos volt! „Évről évre kisebb a gyermekvállalási kedv, elsődleges prognózisok szerint 15 év múlva súlyossá válik a helyzet” – jelentette ki. Reméli, hogy folyamatosan lesz kik számára felújítani, fejleszteni az iskolaépületeket. Egyúttal megemlítette, hogy Nyitra megye immár harmadízben, újabban 1,7 millióra csökkentett áron próbálja eladni a felújított, volt „hajógyári szakközépiskola” régi műhelyét, amire eddig nem akadt vevőjelölt.

Orosz Örst ismét feljelentették, a Duna Menti Múzeum igazgatói posztjára pedig már lehet jelentkezni  –  KÉPEKKEL
A Peter Kresánek által írt enciklopédia két nyelven jelent meg...
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Majd országos jellegű témaként hívta fel a lakosok figyelmét arra, hogy akik aktiválják a közigazgatás központi oldalát, az e-Governmentet, azok azt a továbbiakban rendszeresen figyeljék is. Ugyanis ők már postai úton nem kapják meg a különféle fontos állami értesítéseket, amelyeket az e téren passzív polgároknak (85 százalék) ezentúl is kézbesítenek. 

Végül Orosz Örs a jelenlevőket és az olvasókat is meghívta több rendezvényre. A Sine metu egyesület november 25-én a helyi Limes Galériában Bacskai Béla-emlékkiállítást nyit, valamint egy róla szóló könyv kiadását is tervezi. A Jókai-emlékév komáromi rendezvényei közül pedig még hátra van a Tiszti pavilon dísztermében november 15-én 15 órakor kezdődő Jókai, a politikus című előadás, valamint november 22-én 14 órakor egy emléktábla leleplezése az általa is látogatott, volt rajziskola falán. Mindezt pedig november 26-án az Egressy Béni VMK-ban egy gálaműsor zárja, amely előtt a Határőr utcai, egykori Jókai-háznál felavatják a felújított bejárati ajtót.    

Megosztás
Címkék