Kaliňák: Fico továbbra sincs túl az életveszélyen
Nehéz éjszaka áll mögöttünk – kezdte beszédét a Biztonsági Tanács ülését követően Robert Kaliňák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter.

Kaliňák elmondta, hogy a Biztonsági Tanács ülésén részt vett Zuzana Čaputová leköszönő, és Peter Pellegrini megválasztott államfő is.
A miniszterelnök-helyettes elmondta, Robert Fico nem új arc a politikában, régi motoros, "akinek hitvallása volt az eltérő vélemények elfogadása is, amit többször is megerősítettek a választások során".
Kaliňák elmondása szerint a kormányfő állapota továbbra is súlyos.
– mondta. Megismételte, állapotát stabilizálták, ám továbbra sincs túl az életveszélyen.
"Az elmúlt órák legnagyobb tragédiája, hogy az eltérő politikai vélemények elutasítása gyilkosságba fordult. Minek kellett történni, ha egy magát pacifistaként jellemző személy fegyvert ragadjon? /.../ Senki sem akar olyan társadalomban élni, ahol a véleménynyilvánítás után támadást kell várnia" – mondta Kaliňák, azzal, hogy az országnak újra kell tanulnia a demokráciát és a toleranciát, elfogadva, hogy nem létezik egyetlen univerzális megoldás a világ dolgaira.
Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter elmondta, a rendőrség orvgyilkossági kísérlet miatt indított eljárást. A rendőrség csak egy verzióval dolgozik, mely szerint politikai indíttatású gyilkossági kísérletről van szó. Elmondta, a merénylő a sajtóból szerezte az információit. A merényletre pedig a köztársaságielnök-választást követően szánta el magát, melynek nem értett egyet az eredményével.
A belügyminiszter megerősítette azt is, a merénylő már az előző kihelyezett kormányülésen is ott volt, részt vett a tüntetésen.
Šutaj Eštok szerint a NAKA már 32 olyan ügyben indított eljárást, amikor a közösségi médiában helyeselték vagy támogatták a Robert Fico elleni merényletet.