A képzőművészeti versenyt Márai Sándor születésének 120. évfordulója alkalmából hirdették meg.
Két hónap elteltével sem kapott választ Kassa.
Az idegenrendészet nyomozója embercsempészet ügyében eljárást indított egy 33 éves, Lengyelországban élő, algériai származású férfi ellen.
Az összesen 13 lift cseréjéből 12-t az egészségügyi tárca finanszíroz.
Az idén is különféle bónuszokkal várják az érdeklődőket.
Keddtől az Egészségügyi Világszervezet (WHO) információs plakátjai tájékoztatják az utasokat arról, hogyan lehet megelőzni a koronavírussal való megfertőződést.
A miniszter szerint nincsenek olyan új információk, amelyek indokolnák az újabb vizsgálatot.
"Szerettem volna megörökíteni Kassát, ahogy én látom, ahogy beleszerettem ebbe a városba" – mondja Nagy Emese.
Az idén a tevék, a gímszarvasok, a takinok, a bölények, illetve más, kisebb testű magashegyi patások és kérődzők kapták a fenyőfákat.
A tűz egy kunyhóban ütött ki, három gyerek meghalt.
Olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy a műtét sem tudta megmenteni az életét.
Az idei szezonban azt tervezik, hogy a fő lesiklópályán két felvonó, a gyermekpályán pedig három áll majd az érdeklődők rendelkezésére.
Röviddel az eset után a járőrök feltartóztattak egy gyanús személyt, akit égési sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők.
A helyszínen több mint tíz tűzoltó vesz részt a mentésben.
A legtöbbször kéz-, csukló-, láb-, boka- és csípőtöréssel keresték fel a kórházat.
A Teherfuvarozók Szlovákiai Uniója (UNAS) által meghirdetett sztrájk kedd (január 7.) óta tart Szlovákia több pontján.
A rendőrség információi szerint csütörtök délelőtt 11.00 órától határozatlan ideig blokkolják a fuvarozók a forgalmat a Rozsnyó–Kassa-Saca útvonalon.