2018. augusztus 4., 17:27

Gyerekek készítenek szuperhős szobrot a kassai Luník IX-en

A hírhedt kassai lakótelep, a Luník IX egyik parkjában helyezik el a szobrot, melyet a lakótelepen élő gyerekek csoportja tervez meg és készít el - mondta Oto Hudec képzőművész, a tervezet egyik segítője.

Luník IX
Fotó: TASR

A szoborkészítés egy nagyobb lélegzetű, az ETP Slovensko - Fenntartható fejlődés központ által működtetett, Építsünk reményt a Luník IX-en projekt részeként valósul meg. „A szobor érdekessége, hogy gyerekek tervezik. Eddig már öt közös találkozón vagyunk túl, melyeken csodálatos rajzokat, terveket készítettek, majd ezek alapján készül el az életnagyságú mű, melyet betonba öntünk” - tudatta Hudec. A készülő szobor egyébként a gyerekeket szuperhősként fogja ábrázolni. „Ez egy szimbólum kíván lenni. Azt szeretnénk általa megmutatni, hogy milyen tehetséges és ügyes gyermekek élnek ilyen sanyarú körülmények közt - ők a Luník IX igazi szuperhősei” - tette hozzá a képzőművész.

Beáta Hybačková, az ETP Slovensko munkatársa kiemelte, hogy a projektben résztvevő mintegy 30 gyerek legalább olyan lelkesedéssel és örömmel dolgozott, mint a felnőtt mentoraik és a művészek.

A kész szobrot az idén ősszel helyezik el a lakótelepen.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.