Kassa Szlovákia keleti részének központja, az ország második legnagyobb városa, a Hernád két partján, a Tarca torkolata felett, 212 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik. Kassa Pozsonytól 404 km-re keletre, Budapesttől 260 km-re északkeletre, Eperjestől 38 km-re délre, Nagymihálytól 60 km-re nyugatra, Rimaszombattól 128 km-re északkeletre, Poprádtól pedig 118 km-re délkeletre található. A város 242,80 km²-es területe 177-840 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, legalacsonyabb pontját délkeleten, Abaszéplak kataszterében, a Hernád és Tarca összefolyásánál találjuk, legmagasabb pontja a város területének legészakabbi pontján, Abaújszakaly határánál, a Magas-hegy (Vysoký vrch, 854 m) déli lejtőin található. A város területének nagy részét és beépített területének csaknem egészét az Alsó-Hernád-völgy medencéjében találjuk, ettől nyugatra a Kassai-hegyalja dombvidéke és a Gömör-Szepesi érchegység legkeletebbi vonulata magasodik (Kassai-hegység v. Fekete-hegység). A két tájegységet a Miszla-patak (Miszlókai-patak) választja el egymástól. A Kassai-hegységnek a városhoz tartozó, csaknem teljes egészében erdővel borított részét a Csermely-patak osztja két részre, ettől délre emelkedik a 719 méter magas Eprestető (Jahodná), északon pedig a Fehér-patak völgye egészen a Magas-hegyig húzódik fel. A Hernád völgyétől keletre az Alsó-Tarca-dombság alacsony dombvidéke húzódik (Kassai-hegy, 360 m). 2010-ben Kassa területének 31,5 %-át (7471 ha) erdő, 25,3 %-át (5992 ha) szántóföld, 17,9 %-át (4244 ha) beépített terület, 7,1 %-át (1691 ha) rét és legelő, 5,2 %-át (1224 ha) kertek, 1,2 %-át (284 ha) pedig vízfelület foglalta el. A város erdeinek több, mint kétharmadát (4047 ha) Kassa-Észak városrész területént aláljuk, ahol egyben az erdősültség aránya is a legmagasabb (74,2 %) a kassai városrészek közül. Kimagasló az erdők aránya a Tihanyi-lakótelep (68,5 %), a Dargói Hősök-lakótelep (66,6 %), Hernádtihany (66,3 %) és Miszlóka (52,8 %) városrészekben, a 22 városrészből tíznek azonban egyáltalán nincs erdeje. A szántóföldek aránya Zsebes (79,0 %), Bárca (62,8 %), Luník IX. (58,9 %) és Pólyi (58,1 %) városrészekben, a beépített területeké Kassa-Óváros (80,0 %), Dzsungel (68,1 %), Kassa-Dél (63,9 %), Kassa-Nyugat (59,0 %), és a KVP-lakótelep (52,3 %) városrészekben a legmagasabb. A kertek aránya kimagaslóan nagy Peres (69,2 %) és Szilvásapáti (34,1 %) városrészekben. A vízfelület teszi ki a Tóvárosi-lakótelep városrész területének egytizedét, a rétek és legelők aránya egyedül Kavocsánban (50,0 %) számottevő. Kassát délnyugatról Nagyida, nyugatról Semse, Kisida, Baska, Alsótőkés és Felsőtőkés, északnyugatról Kassabéla és Nagyladna, északról Abaújszakaly, Hernádszentistván, és az egyesített Sároskisfalu-Tapolcsány (Družstevná pri Hornáde), északkeletről Budamér, keletről Benyék, Rás, Kassaolcsvár, Izdobabeszter és Lengyelfalva, délkeletről Felsőhutka, Alsóhutka, Alsómislye, délről pedig Abaújszina, Bocsárd, Abaújszakaly, Enyicke, Kassamindszent és Koksóbaksa községek határolják. Valamennyi Kassával határos község a Kassa-környéki járáshoz tartozik. Kassát a D1-es autópálya köti össze Eperjessel, jelenleg (2019) is épül keleti meghosszabbítása Magyarbőd felé, a tervek szerint egészen Nagymihályig kiépítik a jövőben. Az R1-es gyorsforgalmi út Kassát a szlovák-magyar határral (Miglécnémetivel) összekötő szakaszát 2010-2013 között építették ki. A korábbi 50-es számú országos főútvonalat, mely nyugat felé a cseh (Drétoma), kelet felé az ukrán határral kötötte össze Kassát, 2015-ben átnevezték, ma a 16-os országos főút Rozsnyón (70 km) és Rimaszombaton keresztül Zólyommal (249 km), a 19-es főút Gálszécsen (37 km) és Nagymihályon át Felsőnémetivel (97 km) teremt összeköttetést. A gyorsforgalmi út és autópálya mellett a régi 17-es főút vezet Miglécnémeti, a 20-as út Eperjes felé. A Kassáról kiinduló másodosztályú utak közül az 548-as út Jászóval (29 km), az 547-es út Margitfalvával (39 km), az 552-es út Nagyszaláncon (24 km) és Abarán (67 km) keresztül Nagykapossal (83 km) köti össze a várost. Kassa fontos vasúti csomópont: 1860-tól vasútvonal kötötte össze Miskolcon keresztül Pesttel, majd 1870-ben megépült a kassa-oderbergi vasútvonal, mely a sziléziai iparvidéket kötötte össze Zsolnán és Iglón keresztül Kassával. 1873-ben megnyíltak a Kassát Legenyemihályival (Sátoraljaújhely), 1890-ben pedig Tornával összekötő vasútvonalak is. A tornai vasútvonalat 1955-ben Kassáig hosszabbították meg, kialakítva így a Zólyom-Kassa vasútvonalat. 1966-tól a Kelet-szlovákiai vasművet szélesvágányú ipari vasútvonal kötötte össze a Szovjetunióval (Felsőnémetin keresztül). Kassán (Bárca városrész területén) található a Kassai Nemzetközi Repülőtér, az ország második legforgalmasabb repülőtere, mely 1950-55 között épült. Forgalma 2013-tól folyamatosan növekszik, utaslétszáma 2013-2018 között 237 ezerről 542 ezerre nőtt.

Kassa a Kassai kerület székhelye és Pozsony mellett Szlovákia másik speciális közigazgatással rendelkező városa, 4 városi járásra (1996. júliusa óta) és 22 városrészre oszlik. 1968 óta a Kassa-környéki járás központja. Városrészei 1990. október 1-je óta rendelkeznek saját önkormányzattal. Városrészeinek fele (11) a város belterületének és lakótelepeinek önkormányzattal rendelkező egysége („kerülete”), melyeknek zöme már 1968 előtt is Kassa része volt (Peres és a Tihanyi-lakótelep kivételével, előbbi Szentlőrincke, utóbbi Hernádtihany határából vált ki). Ezek a következők: Kassa-Óváros, Kassa-Észak, Kassa-Nyugat, Kassa-Dél, KVP-lakótelep, Luník IX, Peres, Tóvárosi-lakótelep, Dargói Hősök-lakótelep, Dzsungel, Tihanyi-lakótelep. A másik 11 városrész korábban önálló község volt, melyeket két hullámban csatoltak a városhoz: 1968. július 1-jén (Bárca, Kassaújfalu, Pólyi, Saca, Hernádtihany, Felsőapáti, Miszlóka) és 1976. január 21-én (Kavocsán, Abaszéplak, Szentlőrincke, Zsebes). Kassa 1347-től szabad királyi város, 1647-től Abaúj vármegye székhelye volt, 1881-től 1922-ig pedig az egyesített Abaúj-Torna vármegye székhelye. 1876-tól törvényhatósági jogú város lett. 1920-1938 között, majd 1945-1992 között Csehszlovákiához tartozott, 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz. A csehszlovák közigazgatásban 1923-1928 között Kassa megye (župa), 1949-1960 között a Kassai kerület (kraj), 1960-1990 között a Kelet-szlovákiai kerület székhelye volt. 1996-tól ismét kerületi székhely. A magyar közigazgatásban 1938-45 között a helyreállított Abaúj-Torna vármegye székhelye lett. 1960-ig a változó területű Kassai járás székhelye volt (a város a magyar közigazgatásban nem volt része a járásnak, a csehszlovákban 1968-ig igen), majd 1960-tól a Kassa-vidéki, 1996-tól pedig a Kassa-környéki járásé. A város területe 1968-ig csak kismértékben változott (1910-ben 94,03 km², 1921-ben 92,63 km²), mai területe az 1968-as és 1976-os községbeolvasztásokkal alakult ki, a korábbinak több mint két és félszeresére nőve (2011-ben 243,75 km²). Az egyes városrészek területe között hatalmas különbségek vannak: a legkisebb Dzsungel (0,47 km²) területét a legnagyobb Kassa-Északé (54,62 km²) több mint százszorosan meghaladja.

Kassa a 13. század közepén a tatárjárás során elpusztult magyar falvak helyén, német telepesközségként jött létre. Német többségét a 16. századig megőrizte, bár már a középkorban többnemzetiségű város volt. A 14. század elejétől (a Kárpátok keleti részének szlovák benépesítésétől) fogva a magyar-szlovák nyelvhatár Kassánál húzódott, a környező falvak zöme a 17. század második feléig magyar lakosságú volt. 1480-ban a város lakossága mintegy 10 ezer fő volt. A mohácsi vész (1526) után a török előrenyomulás elől északra húzódó magyar lakosság telepedett le Kassán. A 17. század második felében a pusztító hadjáratok és a járványok eredményeként a város népessége mintegy 40 %-kal csökkent (1650-96 között), 1700-ban már csak 4 ezer lakosa volt. Ekkor a környező falvak egész sora néptelenedett el, újratelepítésükre (főként szlovákokkal és ruszinokkal) a 18. század elején került sor, Kassától délre tolva el a magyar-szlovák nyelvhatárt. Magában Kassában is folyamatosan nőtt a szlovákok aránya, a 19. század közepére már relatív többséget alkottak. A városnak 1817-ben 11 963, 1850-ben 13 034 lakosa volt. Német lakossága a 19. század második felére nagyrészt beolvadt a magyarságba, 1880-ban a lakosság egyhatoda, 1910-ben már csak 7,2 %-a vallotta magát német anyanyelvűnek, 1930-ban 5,1 %-a német nemzetiségűnek. 1880-ban a magyarok (38,4 %) és szlovákok (39,5 %) aránya csaknem megegyezett, később a magyarok aránya fokozatosan nőtt a város népességének gyors növekedése (1880-1921 a lakosság száma a duplájára, 26 097 főről 52 898 főre nőtt) és a kettős identitású lakosság körében a magyar identitás előtérbe kerülése révén. 1910-ben 44 211 lakosának már háromnegyede (75,4 %) magyar anyanyelvű volt, a szlovák anyanyelvűek a népesség egyhatodát (14,8 %) tették ki. A város Csehszlovákiához csatolása alapvetően megváltoztatta a nemzetiségi összetételt, 1921-ben már a népesség 59,7 %-a, 1930-ban pedig 62,5 %-a vallotta csehszlováknak magát, ezzel párhuzamosan csökkent a magyar nemzetiségűek aránya (1921-ben 21,2 %. 1930-ban 19,8 %). A (nagyrészt magyar nyelvű és identitású) zsidó lakosság a 19. század második felétől a város népességének jelentős részét alkotta, 1921-ben a népesség egyhatodát (16,6 %), 1938-ban egyötödét (19,7 %) tették ki az izraelita vallásúak. Az első csehszlovák népszámlálás során bevezették a zsidó nemzetiség fogalmát is (1930-ban 10,6 %) ezzel tovább csökkentve a magyarság részarányát. Az első csehszlovák köztársaság idején tovább növelte a (cseh)szlovákok arányát a magyar hivatalnokok tömeges elmenekülése és helyettesítésük cseh tisztségviselőkkel. A bécsi döntés után ismét tömeges identitásváltás ment végbe, 1938-ban már a lakosság háromnegyede (76,6 %), 1941-ben 89,4 %-a magyarnak vallotta magát. 1945 után a város nemzetiségi arculata alapvetően megváltozott, csaknem homogén szlovák lakosságúvá vált. Ehhez hozzájárult a kettős identitás megszűnése, a magyar identitású zsidó lakosság koncentrációs táborba hurcolása és elpusztítása (1944), valamint a magyar lakosság nagy részének elűzése és kitelepítése 1945 után. Az iparosítással és a tömeges szlovák betelepüléssel az 1960-as évektől Kassa nagyvárossá nőtt: 1950-ben népessége (60,7 ezer fő) csak kevéssel haladta meg az 1938-ast (58 090 fő), ez 1961-re egyharmadával nőtt (79,4 ezer fő). Az 1960-as években 70 ezerrel, csaknem duplájára nőtt a népessége, az 1970-es években pedig további 50 ezerrel (1970-ben 149 555, 1980-ban már 202 368 lakosa volt) gyarapodott. Ebben az időszakban épült a város új lakótelepeinek zöme és 11 község hozzácsatolásával (két hullámban) ekkor alakult ki mai területe is. A rohamos lakosságszám-növekedés az 1980-as években lelassult, de még ekkor is egyhatodával nőtt a város lakossága (a Dargói-lakótelepé több mint tízezer fővel), 1980-1991 között 202 368 főről 235 160 főre. A rendszerváltás után ez a folyamat megállt, bár a város legújabb lakótelepének, a Tihanyi-lakótelepnek az építését az 1990-es években fejezték be (1991-2001 között a városrész népessége 13 433 főről 22 522-re ugrott), de ez kivételnek mondható – egész Kassa népessége csak kismértékben nőtt, 1991-2011 között 2,2 %-kal. 2011-2017 között már 0,6 %-os fogyás (240 433 főről 239 095 főre) figyelhető meg. Az 1991-2011 közötti időszakra jellemző a belső városrészek népességének csökkenése (Óváros, Kassa-Észak, Kassa-Nyugat, Kassa-Dél), a kertvárosi (Peres) és a meginduló szuburbanizáció révén a korábban falusias városrészek (Szentlőrincke, Szilvásapáti, Abaszéplak, Hernádtihany) népességének gyors növekedése. Peres népessége több mint háromszorosára, Szentlőrinckéé és Dzsungelé több mint duplájára, Szilvásapáti, Abaszéplak, Hernádtihany és a Tihanyi-lakótelep népessége pedig több mint másfélszeresére nőtt 1991-2011 között. A roma gettóvá vált Luník IX. népessége több mint két és félszeresére (2439 főről 6032-re) ugrott ebben az időszakban. Kassa Szlovákia második legnépesebb városa, 2011-ben 240 433 lakosa volt, melynek 73,9 %-a vallotta magát szlovák, 2,7 %-a magyar, 2,0 %-a pedig roma nemzetiségűnek, csaknem egyötödük (19,0 %) viszont nem nyilatkozott nemzetiségéről. A magyar anyanyelvűek száma (8584 fő) több mint egyharmadával meghaladja a magyar nemzetiségűekét (6382 fő). 1980-1991 között a magukat magyar nemzetiségűnek vallók száma (8070 főről 10 128 főre) és aránya (4,0 %-ról 4,6 %-ra) is nőtt, de 1991-2011 között a kassai magyarság száma már több mint egyharmadával csökkent (10 128 főről 6382 főre). A szórványhelyzetbe került, 1945 előtt a város lakosságának többségét alkotó kassai magyarságot erősen sújtja az asszimiláció és az elöregedés. A városrészek közül az Óvárosban a legmagasabb a magyarok aránya (4,3 %), a városi átlagot meghaladó arány figyelhető meg a belvárosi városrészekben is (Kassa-Dél 3,8 %, Kassa-Észak 3,3 %, Kassa-Nyugat 2,8 %). A Kassához csatolt községek közül 1921-ben Abaszéplakon (56,1 %), Sacán (16,7 %) és Pólyin (11,1 %) élt jelentősebb számú magyar lakosság, mely mára csaknem teljesen eltűnt. A város roma népessége az 1980-as évektől kezdődő gettósodási folyamat során nagyrészt kiszorult a belső városrészekből és a Luník IX. városrészben összpontosult, ahol 2011-ben a lakosság 56,7 %-a vallotta roma nemzetiségűnek magát. A romák aránya (a Roma Atlasz 2013-as becslése szerint 7,6 %) többszörösen meghaladja a népszámlálási adatokat (2,0 % roma nemzetiségű, 2,6 %-a roma anyanyelvű). A város életében egykor meghatározó szerepet játszó német lakosság száma 2011-ben alig 308 fő (0,1 %) volt. 2011-ben a lakosság 45,0 %-a volt római katolikus, 6,1 %-a görög katolikus, 3,1 %-a evangélikus és 2,0 %-a református vallású, 16,6 %-a felekezeten kívüli, csaknem egynegyede (23,8 %) viszont nem nyilatkozott felekezeti hovatartozásáról. 1921-ben a római katolikusok még a lakosság csaknem kétharmadát (62,8 %) alkották, ekkor a görög katolikusok (6,7 %), a reformátusok (3,2 %) és az evangélikusok (4,0 %) aránya egyaránt hasonló volt a maihoz. Az izraelita vallásúak (1921-ben 16,0 %) az 1944-es népirtásig a második legnépesebb felekezetet alkották a városban (2011-ben számuk alig 267 fő volt). A 2011-es népszámlálás adatai szerint Kassa városrészei közül Kassa-Nyugat volt a legnépesebb (40 599 fő), népes belvárosi és lakótelepekből álló városrészeinek lakossága 20-28 ezer fő között volt, a Kassához csatolt egykori községek közül Saca (5612 fő) volt a legnépesebb, Szentlőrincke (441 fő), Zsebes (663 fő) és Pólyi (1107 fő) viszont a legkisebb népességű. A város népsűrűsége 2011-ben 986 fő/km² volt, itt található egész Szlovákia legsűrűbben lakott helyi önkormányzata, a KVP-lakótelep (14 223 fő/km²), de kiemelkedően magas Kassa-Nyugat (7342 fő/km²), a Tóvárosi-lakótelep (7041 fő/km²), a Luník IX (5637 fő/km²) és az Óváros (4745 fő/km²) népsűrűsége. Városrészei közül Pólyi (85 fő/km²), Kavocsán (113 fő/km²), Saca (123 fő/km²) és Zsebes (130 fő/km²) a legkevésbé sűrűn lakottak.

Kassa első írásos említése 1230-ból származik, ekkor Villa Cassa néven említik. Neve magyar személynévi eredetű (a Kosa névből), a szlovák Košice (tkp. Kosa hozzátartozói, háznépe) a 15. századtól adatolható. A település a tatárjárás során (1241-42) teljesen elpusztult. Ezután telepedtek le itt német hospesek, akik részére IV. Béla király 1249-ben adott ki szabadalomlevelet. Ekkor a település királyi falu volt („villa regia”) a várispán joghatósága alá tartozó koronabirtokként. 1261-ben V. István oklevele adományozta Kassának a tőle északra húzódó erdős területeket és a Csermely-patak völgyét, az akkor Felső-Kassának nevezett földet. A hegyvidék és a síkság találkozásánál létrejött település fontos kereskedelmi csomóponttá vált és gyors fejlődésnek indult. Különösen fontos volt a Lengyelországgal folytatott borkereskedelem. Kassa Abaúj (Újvár) vármegye, illetve az egri püspök joghatósága alá tartozott 1347-ig, a szabad királyi városi cím elnyeréséig. A későbbi dóm helyén épült, Szent Erzsébetnek szentelt templomát 1283-ban említik először. E templom mellett temető is volt, ennek kápolnájaként épült a város legrégebbi, ma is álló épülete, a Szent Mihály-kápolna. Ugyanebben az évben szerepelt először írásos forrásban a déli elővárosban álló Szentlélek-ispotálytemplom. Kassa a 14. század elejére Felső-Magyarország egyik legfontosabb városává vált, jelentős polgári réteggel, iparral, pénzforgalommal és kereskedelemmel, 1297-től a kamaraispán székhelye is itt volt. A szűcsök ipari szabadlomlevele 1307-ből ismert. Ekkor már várfal védte a várost, mely az Árpád-ház kihalása után a cseh király pártjára állt, majd Károly Róbert Aba Amadénak adományozta. Az ő uralma alatt épült fel a Hradován (Várhegyen) a Hernád-völgy ellenőrzésére a kassai vár. A város polgárságát sanyargató oligarchát 1311. novemberében gyilkolták meg a kassaiak, majd 1312. június 15-én a királyi seregek a rozgonyi csatában aratott győzelemmel vetettek véget az Amadé-uralomnak. Ekkor a vár is megrongálódott, később már nem játszott szerepet a város történelmében, ma már romjai is alig láthatóak. Károly Róbert uralkodása alatt már pénzverde is működött Kassán. 1319-ben lakóit felmentették a vámfizetés alól Újvár és Zemplén vármegyékben. 1335-től itt tartották Abaúj és Sáros megye nemesei közgyűléseiket. I. Lajos uralkodása alatt a domonkos rend telepedett le a városban, ekkor épült a város egyik legrégebbi egyházi emléke, a Nagyboldogasszonynak szentelt domonkos templom. A szabad királyi városi címet és pallosjogot 1347-ben nyerte el a város jelentős pénzösszeg fejében. Ugyanebben az évben jogot kapott országos vásár rendezésére is eredetileg Szent Mihály, 1355-től a Szentháromság napján. 1369-ben Nagy Lajos címert is adományozott a városnak (Magyarország legrégebbi városi címerlevelével), melyet utódai 1502-ig három további címerlevéllel újítottak meg. Ekkoriban jelentős volt Kassa szőlőtermesztése is (a Heringesen, a Vörös-hegyen és a Várhegyen), de a kassaiaknak más településeken is voltak szőlőig egészen Tokajig. 1370-ben itt tárgyalt a lengyel királlyá választott I. Lajos a lengyel rendekkel, majd 1374-ben országgyűlés színhelye volt. 1374-ben egy tűzvész során leégett régi temploma, ekkor kezdték meg a Szent Erzsébet-székesegyház építését, mely 1508-ig tartott (a 15. század elejétől már miséztek benne). A város hamarosan maga is hűbérbirtokossá vált: 1382-ben Miszlóka és Tőkés, 1397-ben Tehány (Hernádtihany), 1423-ban pedig Kavocsán falvak kerültek a birtokába, a 16. században már tizenhat település tartozott a joghatósága alá (köztük Forró mezőváros is), ez az állapot egészen a jobbágyfelszabadításig fennmaradt. I. Zsigmond uralkodása alatt a város privilégiumai tovább bővültek (országos vámmentesség, barhetkészítési privilégium, katonáskodás alóli mentesség, stb.). 1405-ben szentelték fel a ferencesek templomát. 1439-ből ismertek a város legrégebbi céhlevelei, a takácsoké és az erszénygyártóké. Ebben az évben, I. Albert halála után a város az özvegy királyné által behívott és főkapitánnyá kinevezett Giskra zsoldosvezér kezére került, akinek Kassán volt a főhadiszállása. I. Ulászló hadai 1441-ben és 1442-ben is sikertelenül ostromolták. 1449-ben a város alatt verte meg Giskra cseh serege Székely Tamás magyar seregét, s a csatában a magyar hadvezér is elesett. Kassa egészen 1462-ig a (később Mátyás király szolgálatába álló) Giskra uralma alatt maradt. I. Mátyás uralkodása alatt a város pénzverési jogot kapott (1458), a székesegyház építése folytatódott (maga a király is több alkalommal járult hozzá anyagilag) és 1484-ben egy második várfalat is építettek a város körül. A város új hűbéres falvakra is szert tett: 1459-ben Aranyida, 1466-ban Garadna, 1479-ben Szebenye, 1480-ban pedig Kalsa községek kerültek a birtokába. Mátyás halála után, 1491-ben János Albert lengyel trónkövetelő fél évig ostromolta a várost. 1502-ben II. Ulászló adományozta Kassának ma is használt címerét. Kassa a mohácsi csatavesztés után Habsburg Ferdinánd pártjára állt, ezért 1528-ban Szapolyai János seregei a város ellen indultak, de vereséget szenvedtek a szinai mocsaraknál vívott csatában a Kacziáner vezette császári seregektől. 1536. december 4-én a város mégis Szapolyai kezére került, amikor Lónyay Gergely helytartó megnyitotta a déli városkaput a seregei előtt. Szapolyai bosszút állt címerének kilenc évvel korábbi kassai meggyalázásáért és megvonta a város privilégiumait, a városi tanács tagjait és 55 előkelő polgárt pedig elhurcoltatott. Ekkoriban került a városban túlsúlyba a magyar nyelvhasználat a német rovására, az Alföldről az előrenyomuló török elől északra menekülő lakosság a nemzetiségi arányokat is módosította (1550-ben a város már magyar többségű volt). Súlyos csapást jelentett ugyanakkor az észak és nyugat felé folytatott kereskedelem megszakadása. A városban gyorsan terjedt a reformáció, már 1531-ben hirdette az új hitet Dévai Bíró Mátyás, akit ezért el is fogattak és Bécsbe hurcoltak. A reformáció terjesztője lett a városban Henkel János lelkész is, miután 1526-ban visszatért a királyi udvarból, ahol megismerkedett Luther tanításaival. 1552-ben a város Ferdinánd uralma alá került, ugyanebben az évben a felsőmagyarországi kapitányok hivatalos székhelyévé vált. Ekkor már német lakossága nagyrészt lutheránus, magyar lakossága pedig kálvinista hitre tért. 1553-ban a dominikánus szerzeteseket is elűzték Kassáról. 1556. április 13-án csaknem az egész város leégett, alig 128 ház maradt épen, leégett a székesegyház és a bástyák egy része is (1566-68-ban építették újjá őket). A tűzvész után a várost nyolc évre felmentették a királyi adó fizetése alól. 1560-ban az ellenreformáció első kassai aktusaként az egri érsek elfogatta Huszár Gál prédikátort, akit azonban hívei kiszabadítottak. Később a lutheránus kassai polgárság részéről is üldözés érte a kálvinistákat. 1568-ban Kassára helyezték át Lőcséről a szepesi kamarát. Ekkoriban a 36 hektáros, várfalakon belüli városban mintegy 1500-an éltek. I. Rudolf uralkodása alatt a korábban tolerált lutheránusok ellen is felléptek, 1596-ban, Eger elfoglalása után az egri káptalan is Kassára költözött (1613-ig, ekkor Jászóra települt át) és hamarosan megérkeztek a jezsuiták is, 1601-1602-ben Pázmány Péter is itt tartózkodott. 1604. január 7-én Barbiano főkapitány katonai erővel vette vissza a székesegyházat a káptalan számára. Ez vezetett a városi polgárság szembefordulásához (Bocatius János főbíró vezetésével) a Habsburgokkal és Bocskai István seregének behívásához (1604. december 11.). A fejedelem 1606-ban két országgyűlést is tartott Kassán és itt is halt meg 1606. december 29-én. A megmérgezésével gyanúsított Kátay Mihály kancellárt 1607. február 13-án a város főterén a hajdúk felkoncolták. Bocskai halála után, 1607-ben Kassa meghódolt Rudolf királynak. 1610-ben alapította meg Kassán az első könyvnyomdát Fischer János. 1619. július 12-én a város nyugati része leégett. 1619. szeptember 6-án ismét az erdélyi fejedelem kezére került, ekkor vonult be Bethlen Gábor vezére, Rákóczi György, a későbbi fejedelem, akit a város főkapitányának neveztek ki. A város elfoglalásakor három jezsuitát gyilkoltak meg (ők a később szentté avatott kassai vértanúk). Bethlen Gábor 1621-ben rövid időre Kassára vitte a Szent Koronát, 1626-ban pedig itt tartotta fényes menyegzőjét Brandenburgi Katalinnal. 1629-ben, Bethlen Gábor halála után újra a Habsburgoknak hódolt a város, 1644-ben viszont már a város falai alá vonuló I. Rákóczi György fejedelemnek. 1632-ben főterén végezték ki az abaúji és zempléni jobbágyfelkelők vezérét, Császár Pétert. 1647-ben Kassa lett Abaúj vármegye székhelye. A következő évben a város a linzi béke értelmében ismét a Habsburgok kezére került, de a pozsonyi országgyűlés után azok kénytelenek voltak engedélyezni a szabad vallásgyakorlást és a reformátusok első templomának felépítését (1652-55). 1654-ben a jezsuiták kapták meg a főkapitányok egykori székházát, ahol 1657-ben Kisdy Benedek egri püspök adományából egyetemet is létesítettek (Academia Cassoviensis). Az ellenreformáció 1670 után felerősödött, 1671-ben a dómot visszakapták a katolikusok, a következő évben a reformátusokat is megfosztották templomuktól. Spankau Páris tábornok elnyomta a város polgárságát, utóda, Kobb Farkas Frigyes pedig 1677-ben öt ellenszegülő polgárt kivégeztetett. 1671-ben, a Wesselényi-féle összeesküvés meghiúsulása után új, modern csillag alaprajzú erődítmény (citadella) építését kezdték meg a város délkeleti peremén. Ugyancsak ekkor kezdték meg az új jezsuita templom építését Báthory Zsófia alapítványából. 1674-ben a jezsuiták tudományos nyomdát alapítottak Kassán (fiát, I. Rákóczi Ferencet is itt temették el 1677-ben, majd négy évvel később őt is). Ugyanebben az évben, augusztus 22-én a város mintegy fele (155 ház) leégett, a puskaportorony felrobbanásakor számos lakos és katona vesztette életét. 1682. augusztus 15-én Thököly Imre csapatai foglalták el Kassát, ezután a protestánsok helyett immár a katolikusokat üldözték. 1685. október 25-én a császáriak Caprara vezetésével visszafoglalták a várost. 1687-ben az eperjesi vésztörvényszéken kivégeztették többek között Feja Dávid volt kassai bírót, ebben az évben került véglegesen katolikus kézre a székesegyház. A reformátusok csak 1696-ban építhettek új fatemplomot a külvárosban. 1696-ban a Maria Imaculata-szobor helyén lévő vesztőhelyen 26 városi polgárt fejeztek le, akiket a császári helyőrség elleni összeesküvéssel vádoltak. 1697-ben letelepedett a városban az Orsolya-apácák rendje, 1699-ben pedig a dominikánusok is visszatérhettek kolostorukba. A rekatolizálás keretében a protestánsokat a városi tanácsból is kiszorították. A város a 17. század második felében az állandó háborúskodás és a gyakori járványok közepette hanyatlásnak indult, 1650 és 1696 között 40 százalékkal csökkent a népessége, 1700-ban alig 4 ezer lakosa volt. Gyakran pusztított a városban a pestisjárvány a 16. századtól kezdve (1575-77, 1586, 1650, 1653-54, 1662-63, 1696), ehhez hozzájárult a Kassát délről övező lápos, mocsaras vidék. 1667-ben a várfalakon belül összesen 520 ház volt a városban, 1696-ban már csak 292. 1703-ban II. Rákóczi Ferenc kurucai vették ostrom alá a várost, melyet 1704. október 20-án foglaltak el Forgách Simon vezetésével. A kurucok visszaállították a vallásszabadságot és a francia Le Maire tervei alapján megerősítették a város erődítéseit, melyek 1706. októberében ki is állták Rabutin seregének kilenc napon át tartó bombázását. 1706. decemberében rendi gyűlés színhelye volt, melyen a fejedelem is megjelent, aki 1707. januárjáig tartózkodott a városban. Kassa a felső-magyarországi megyéket magába foglaló főkapitányság székhelye lett. 1707-ben a városból kitiltották a jezsuitákat. 1709-1710-ben súlyos pestisjárvány pusztított a városban, mely 1710. nyarán naponta húsz áldozatot szedett. A szabadságharc bukása után, 1711. április 27-én vonultak be Kassára a császáriak. A megtorlás során Pongrácz János kuruc ezredest felnégyeltették. A városban diadalmaskodott az ellenreformáció és megkezdődött az újranémetesítés is. 1713-ban megkezdték a citadella lerombolását és ugyanebben az évben a város utcáinak kikövezését is. A pestisjárvány után, 1715-ben nyitották meg a Rozália-temetőt. 1720-ban a városnak 272 háza volt. 1732-ben Királyi Jogakadémiát alapítottak a városban. A falakon túlra eső külvárosai (németül hochstad; ebből ered a máig fennmaradt magyar hostát és szlovák hušťáky elnevezés) már a 14. század óta léteztek, de az állandó háborúskodás során időről időre elpusztultak (ostrom idején a kassaiak kötelessége volt mindent lerombolni és elpusztítani a falakon kívül), jelentős növekedésük csak a 18. században kezdődött meg. A század végére a városfalaktól északra, délre és nyugatra egyaránt népes elővárosok jöttek létre (a Felső-, Középső- és Alsó-külváros 1861-ben kapta a Ferenc-, József- és Erzsébetváros nevet), 1799-ben már a város lakosságának több, mint egyharmada (3600 fő) itt élt. A város német jellegének megerősödésével egyre jelentősebb a szlovákok száma is, 1756-tól már szlovák nyelven is miséztek a székesegyházban. 1771-ben felszámolták a dóm körüli régi temetőt és új temetőt nyitottak a nyugati külvárosban. Ugyanebben az évben a városnak 5130 lakosa volt, több mint négyötödük római katolikus vallású. A főutca déli részén 1726-ban hatalmas kaszárnyát létesítettek, 1732-ben kezdik meg a gimnázium építését, 1767-ben újraépítik a domonkosok kolostorát, 1779-ben pedig felépül az új vármegyeháza, a következő évben pedig a városháza is. 1773-ban a jezsuita rend feloszlatásával a kassai egyetem is megszűnik. 1777-ben jogakadémiát, főgimnáziumot és könyvtárat alapítottak Kassán. II. József trónörökösként is császárként is meglátogatta a várost, a közigazgatás átszervezésével Kassát egy négy megye összevonásával létrehozott kerület székhelyévé tette (1785-90 között). 1782-ben megnyílt a Fekete Sas-szálló, 1784-ben az újra megnyitott Forgách-kapu (vagy József-kapu, 1827-ben lebontották), 1790-ben pedig a középkori városháza helyén a Vigadó. 1788-tól állandó kőszínház működött a városban, ahol azonban 1816-ig csak németül játszottak. 1788-ban Kassán jelent meg Kazinczy Ferenc, Batsányi János és Baróti Szabó Dávid szerkesztésében a Magyar Museum, az első magyar nyelvű folyóirat, melyet 1790-ben a Kazinczy szerkesztette Orpheus követett. A 18. század végén elkezdték a város további terjeszkedését gátló városfalak bontását, ez azonban egészen 1854-ig elhúzódott. A város lassú, de folyamatos gyarapodásával a 19. század elejére elérte a háromszáz évvel korábbi lakosságszámát, 1808-ban 8357, 1817-ben pedig 11 963 lakosa volt. A 19. században mint garnizonvárosban jelentős számú katonaság is állomásozott (1817-ben 1500 fő, az 1880-as években már mintegy 8 ezres állomány, ekkor ez a város népességének egynegyede volt). 1803-ban a citadella utolsó maradványainak elbontásával egyenes utat nyitottak Bárca felé (Pesti út). 1804-ben Kassa római katolikus püspöki székhely lett, a püspökség Abaúj, Sáros és Zemplén megyékre terjedt ki. 1805-ben I. Ferenc császár a francia sereg közeledte hírére gyerekeit, köztük Ferdinánd trónörököst Kassára küldte, akiket a Hadik-Barkóczy-palotában szállásoltak el. 1806. januárjában a Kutuzov vezette orosz csapatok Kassán át vonultak vissza a három császár csatájából. 1811-ben a reformátusok, 1816-ban pedig az evangélikusok is saját állandó templomot építettek. 1813-ban nagy áradás pusztított, 1820-ben pedig a középső külvárosban 99 ház esett a tűzvész áldozatául (ennek emlékét őrzi a ma is álló Szent Flórián-szobor). 1825-ben adták ki a Dulházy Mihály által szerkesztett Felsőmagyarországi Minerva című folyóiratot. 1831-ben 12 042 lakosa volt a városnak, ugyanebben az évben súlyos kolerajárvány pusztított a nyári hónapokban, melynek 678 halálos áldozata volt. Kassáról indult ki a parasztlázadásba torkolló rémhír is a bizmut-porral történő szándékos mérgezésekről. 1833-ban Kassán adták elő elsőként Katona József drámáját, a Bánk bánt. 1834. október 15-én földrengés okozott nagy riadalmat a városban. 1839-től napi postakocsijáratok kötötték össze Eperjessel és Pest-Budával. 1840-ben nyílt meg a város első óvodája, a Ferdinandeum. Ugyanebben az éveben bontották le a nyugati sáncfalakat, melyeknek helyén később a Rákóczi körutat (ma Moyzes utca) alakították ki. 1840-ben a Mészáros utca egy része és az Orsolyák temploma, 1841-ben pedig a püspöki palota égett le. 1841 után engedélyezték a zsidók letelepedését Kassán. Az első zsinagóga 1842-ben, a zsidó temető 1844-ben nyílt meg. 1844-ben jött létre az első kassai pénzintézet és váltotta fel a latin nyelvű gimnáziumi oktatást a magyar. 1845-ben árvíz, 1846-ban újra tűzvész (a Forgách utcában) pusztított. 1847. júniusában József nádor tett látogatást Kassán. 1848. májusában a városban alakult meg a híres 9. vörössipkás zászlóalj. 1848. december 11-én a Kassai-hegyen és Budamér határában vívott csatában a Pulszky Sándor vezette forradalmi magyar hadsereg és a lengyel légió vereséget szenvedett a Schlick táborszernagy vezette osztrákoktól. A városba bevonuló Schlick minden politikai szabadságjogot elnyomott, a sajtószabadságot is megszüntette. 1849. január 4-én a magyar sereg a hadügyminiszter, Mészáros Lázár vezérlete sikertelenül kísérelte meg Kassa visszafoglalását Bárca irányából. 1849. februárjában a branyiszkói győzelem után tíz napra ismét magyar kézre került a város, majd Rhamberg György altábornagy császári seregének bevonulásával jutott végleg az ellenforradalom kezére. Márciusban Blaudek Ferenc és Miloslav Hurban császárpárti szlovák szabadcsapatai is megjelentek a városban, de toborzásuk csekély eredménnyel járt. 1849. júniusában kétszázezres orosz hadsereg vonult keresztül a városon, a katonák közt pusztító kolerajárvány áldozatait az ekkor megnyitott Kálvária-temetőben temették el. A szabadságharc leverése során az abszolutizmus bevezetésével a vármegyéket megszüntették, Kassa 1854-1860 között kerületi székhely lett. Bevezették a német nyelvű oktatást, a kassai gimnáziumot 1853-1861 között elvették a premontreiektől és világi német tanárokra bízták. I. Ferenc József 1853-ban és 1857-ben is meglátogatta a várost, második látogatásakor megtekintette az ipari kiállítást is. 1854-ben katonai nevelőintézetet, 1858-ban pedig katonai kórházat alapítottak Kassán. 1854-ben a városfal utolsó megmaradt részeit is lebontották. A város gyors fejlődésnek indult, 1857-ben távíróvonal, 1860-ban pedig már vasútvonal kötötte össze Pesttel. Az új pályaudvarra július 5-én érkezett meg az első gőzmozdony. 1870-ben megépült a kassa-oderbergi vasútvonal, 1873-ben a Kassát Legenyemihályival, 1890-ben pedig Tornával összekötő vasútvonalak is. Az 1850-ben még 13 034 lakosú városnak 1870-ben már 21 742, 1880-ban 26 097 lakosa volt. 1868-ban megalakult a Kassai Hitelbank, 1869-ben a Kazinczy Kör, 1870-ben bevezették a gázvilágítást, 1871-ben pedig felépült az Igazságügyi Palota. 1872-ben kolerajárvány pusztított a városban, melynek 4533 áldozata volt. 1872-től Kassa törvényhatósági jogú város lett. 1874-ben megalakult a Tűzoltóegylet, 1875-ben pedig a mezőgazdasági iskola (1906-tól Mezőgazdasági Akadémia). 1876-ban megnyílt a Felső-Magyarországi Múzeum, melyet a következő évben harmadszor Kassára látogató császár is megtekintett. 1882-ben új reáliskola, 1886-ban felső ipariskola létesült, 1903-1907-ben pedig felépült a katolikus főgimnázium új épülete is. 1885-ben megkezdődött az utcák aszfaltozása, 1891-ben megnyílt a városi tömegközlekedés elődjének számító lóvasút, mely a vasútállomástól kezdetben a Bárányka-vendéglőig, majd a Csermely-völgyi kioszkig közlekedett. A később gőzüzeművé átalakított járatot 1912-től villamossá alakították át. 1896-ban szentelték újra a Steindl Imre tervei alapján restaurált székesegyházat. 1898-ban megépült a múzeum új épülete, egy évvel később pedig átadták a Nemzeti Színházat is. Az 1890-es években Kassa már Magyarország egyik legfejlettebb és legiparosodottabb városa volt, legnagyobb iparvállalata az 1851-ben alapított, 1600 munkást foglalkoztató dohánygyár volt. Fontosabb ipari üzemei voltak az Eisler-féle hajlított fabútorgyár (250 munkás), a Fleischer-féle gépgyár és vasöntöde (130 munkás), Dunkl Vilmos parkettagyára (60 munkás), a Siposs-féle kötőszövőgyár (60 munkás), valamint egy vasbútorgyár, egy kékárugyár, a csermelyvölgyi papírgyár, két nagy műmalom, két sörgyár, pótkávé-, búzakeményítő- és légszeszgyár és több téglagyár. 1895-ben 1842 ház állt a városban. 1880-1921 között megduplázódott a lakosság száma, 1910-ben 44 211, 1921-ben már 52 898 lakosa volt Kassának. 1903-ban elkészült a városi csatornázási rendszer, ezzel föld alá került a kassai Főutcán korábban végigfolyó Csermely-patak. 1906. október 29-én II. Rákóczi Ferenc és fia, Zrínyi Ilona és Bercsényi Miklós hamvait Törökországból Kassára hozták és ünnepélyesen újratemették a székesegyház kriptájában. Mint hadtestparancsnoksági székhelyen, városszerte számos kaszárnya és katonai épület épült. 1914-ben szűnt meg Kassa német nyelvű napilapja, a Kaschauer Rundschau. A város új közkórháza a déli elővárosban épült 1914-1918 között. 1918. decemberében a magyar kormány támogatását élvező úgynevezett Keleti-Tót Nemzeti Tanács itt kiáltotta ki a Tót Népköztársaságot. 1918. december 29-én a cseh legionáriusok bevonulásával kezdetét vette a húsz évig tartó első csehszlovák uralom. A megszállók több polgári lakost agyonlőttek és március 17-én ledöntötték a főtéren álló Honvéd-emlékművet. A Tanácsköztársaság hadserege 1919. június 6. – július 5. között visszafoglalta a várost, június 11-én a tanácshatalom vezetői, Kun Béla és Garbai Sándor is bevonultak Kassára. A Vörös Hadsereg azonban a Clemenceau-jegyzék elfogadása után hamarosan visszavonulni kényszerült. Az első Csehszlovák Köztársaság idején hatósági intézkedésekkel (a zsidó nemzetiség bevezetése, az állampolgárság megtagadása a magyar lakosság egy részétől) és a hivatalnokréteg tömeges Magyarországra költözésével és cseh hivatalnokok betelepítésével, valamint a kettős identitásúak nemzetiségváltásával jelentősen megváltoztak a város etnikai arányai, 1921-ben már csak a lakosság 21,2 %-a, 1930-ban 16,4 %-a vallotta magyarnak magát. A hivatali kétnyelvűséget is megszüntették 1932-ben a népszámlálási adatokra hivatkozva. A szimbolikus térfoglalás jegyében az utcaneveket megváltoztatták (a Ferenc József teret Husziták terének, az Erzsébet teret Legionáriusok terének nevezték el) és a főtéren szobrot emeltek M.R. Štefániknak, akiről a Fő utcát is elnevezték (1929) és Szent Vencelnek (1936). A lakosságszám tovább gyarapodott (1930-ban 70 117 fő), elsősorban az északi és a déli elővárosokban épültek új, családi házas lakóövezetek (Csermely-völgy, Erzsébetváros, Kis-Prága). A korszak jellegzetes épületei az erzsébetvárosi tűzoltólaktanya (1927), a fedett uszoda és strand (1936), a főposta (1928-30), az Őry Lajos által tervezett bérházak és a Baťa cipőkonszern belvárosi üzletháza (1931), de ekkor épült fel az ortodox (1926-27) és a neológ zsinagóga (1927) is. 1931-ben létesült a banktisztviselők lakótelepe (Masarykova kolónia). A csehszlovák állam katonai repülőteret is létesített a város közelében (a Pesti úton) 1920-ban, 1924-ben pedig megindult az első polgári légijárat Kassa és Pozsony között. 1938-ban Kassa adott otthon a Kelet-szlovákiai Kiállításnak. A csehszlovák uralom alatt a városban egyetlen magyar alapiskola maradt és a középfokú magyar nyelvű oktatást is felszámolták az államosított gimnázium és az ipariskola magyar tagozata (utóbbi 1927-ben vált önállóvá) kivételével. A Jogakadémiát 1922-ben felszámolták, 1937-ben viszont Műszaki főiskolát (1952-től egyetem) alapítottak a városban. A két világháború közötti időszakban Kassa a szlovákiai magyarság egyik fontos kulturális központjává vált, itt alapították meg 1928-ban a Csehszlovákiai Magyar Társadalmi és Kulturális Egyesületek Szövetségét, ugyanebben az évben indult meg a kassai stúdióból a szlovákiai magyar rádiózás. Számos magyar sajtótermék jelent meg a városban (Kassai Újság, Kassai Munkás, A Nép, Új Élet, Kassai Hírlap, Szlovenszkói Színházi Élet) ebben az időszakban. 1935-ben a Szepesi Kamara egykori székházában felfedezték a híres kassai aranykincset. 1938-ban felszentelték Rákóczi Ferenc-emlékművét a székesegyház bejáratánál. Az első bécsi döntés által megvont új magyar-csehszlovák határ Kassától északra húzódott, így a város ismét magyar fennhatóság alá került. A magyar uralom 1938. november 11-én Horthy Miklós bevonulásával vette kezdetét. A város ismét megyeszékhellyé vált, 1938-ban 58 090, 1941-ben már 67 010 lakosa (8200 háza) volt, lakosainak túlnyomó többsége (1941-ben 89,4 %) magyarnak vallotta magát. Ebben az időszakban létesült a Műszaki Múzeum (1942) és kezdték el Rákóczi rodostói háza másolatának az építését. Bankófürdőn Budapest városa munkásüdülőt létesített. Több közterületet neveztek el a Horthy-rendszer prominens politikusairól (Teleki Pál, Gömbös Gyula) és magáról Horthyról is (az egykori Erzsébet teret). 1939-ben Kereskedelmi Főiskolát alapítottak a városban, ugyanebben az évben pedig ideköltöztették a Honvéd Repülőakadémiát. 1941. június 26-án a várost azonosítatlan repülőgépek bombázták (találat érte a postapalotát és a tüzérségi laktanyát, a támadás 32 halálos áldozatot követelt). A légitámadás szolgált ürügyül Magyarország hadbalépésére a Szovjetunió ellen a németek oldalán. 1943. nyarán szövetséges légitámadás érte a kassai repülőteret. A lakosság mintegy egyötödét kitevő zsidó vallású és a zsidónak nyilvánított lakosság fokozatos diszkriminációja 1944-ben, a német megszállás után népirtásba torkollott: először a mai Felszabadítók lakótelepe helyén létrehozták a gettót, majd 1944. április 27-én megkezdődött a városi és vármegyei zsidóság gyűjtőtáborba hurcolása (a tábort a Szepsi úton, az ottani téglagyárakban alakították ki). A téglagyárakból mintegy 16 ezer főt szállítottak május 15 – június 2. között az auschwitzi megsemmisítő táborba, csak töredékük (450 fő) tért vissza a háború után. A nyilas hatalomátvétel után (október 15.) több száz személyt (antifasisztákat, bujkáló zsidókat és katonaszökevényeket) gyilkoltak meg a városban. A nyilasterror különösen vadul tombolt itt, mivel már korábban is a párt egyik erősségének számított a város (itt született Szálasi Ferenc is). A város 1945. január 19-én szabadult fel, a IV. Ukrán Front csapatainak bevonulásával Ivan Jefimovics Petrov parancsnoksága alatt. A csehszlovák uralom alá visszatért városban 1945. április 5-én hirdették ki a kassai kormányprogramot, mely az 1945-48 közötti koalíciós kormányzat alapja volt, deklarálta a cseh-szlovák nemzetállamot, egyben a német és magyar kisebbség teljes jogfosztását. A város magyar lakosságának egy része elmenekült, más részét kitelepítették, megszűnt a magyar nyelvű oktatás és a magyarellenes atrocitások a kommunista hatalomátvételig napirenden maradtak. A városban az 1950-es években megkezdődtek az első lakótelep-építések (1954-58 között épült a Kassa I. és II.-lakótelep és a Komenský utcai lakótelep) és a szocialista nagyipar fejlesztése (magnezitüzem, gépgyár). Ekkor létesült a Csermely-völgyi úttörővasút (1955-56), majd 1958-61 között sorra épültek a mai Kassa-Észak városrész lakótelepei (Béke-, Malomárok-, Észak-, Szolovjev-lakótelep). 1950-1955 között Bárca határában felépült az új kassai repülőtér. Az 1960-as években a Kelet-szlovákiai vasmű felépítésével (1960-65, 1966-tól szélesvágányú vasútvonal kötötte össze a Szovjetunióval) Kassa ipari nagyvárossá nőtt, 1961-ben 79,4 ezres népessége 1970-re 149 555-re, 1980-ra 202 368-ra ugrott. Sorra épültek a zöldmezős beruházásként létrejövő új lakótelepek, ekkor épült ki Kassa-Dél és Kassa-Nyugat (vagy Terasz, 1962-71) városrész, valamint az Óváros nyugati részén a Kuzmány-lakótelep (1967-73). A város közigazgatási területe is két és félszeresére nőtt: 1968. július 1-jén Bárca, Kassaújfalu, Pólyi, Saca, Hernádtihany, Felsőapáti és Miszlóka, 1976. január 21-jén pedig Kavocsán, Abaszéplak, Szentlőrincke és Zsebes községeket olvasztották be a városba. A város oktatási intézményeinek sora is bővült: 1949-ben Állatorvosi Főiskola (1969-től egyetem), 1952-ben Műszaki Egyetem létesült, 1958-ban pedig létrehozták a Pavol Jozef Šafárikról elbevezett egyetemet, ezt követte 1973-ban a M.R. Štefánik Repülőkadémia. 1952-ben jött létre a Kelet-szlovákiai Képtár, 1959-ben a Bábszínház, 1968-ban pedig az Állami Filharmónia. A magyar nyelvű oktatás 1949-ben indult újra, 1969-ben alakult meg a Thália Színház, az 1960-as években a Batsányi Kör, a Csemadok 1967-ben rendezte meg először a Kazinczy Nyelvművelő Napokat, 1974-2004 között pedig a Fábry Napokat. Az 1950-1960-as években magyar nyelvű járási hetilap is megjelent a városban („Keleti Hajnal”). A városkép teljes átalakításának számos történelmi jelentőségű épület és városrész is áldozatul esett: lebontották az egykori Hostát nagy részét, a Schalkház-szállót, a Brósz- és Éder-villát, a Csermely-völgyi kioszkot és a régi vasútállomást is, betemették a Malom-árok nagy részét. 1966-ban az Orbán-torony is leégett és harangja megsemmisült, de később újjáépítették. 1968. augusztus 21-én a Varsói Szerződés bevonuló csapatai 7 tüntetőt lelőttek a Tuzex áruház előtt. 1976-1982 között felépült a város keletről övező Furcsa-dombon a Dargói Hősök-lakótelep, ezt a kassai kormányprogramról elnevezett KVP-lakótelep (1980-88) és a már a rendszerváltás után befejezett Tihanyi-lakótelep (1988-1997) követte. Az 1980-as évek első felében, Rudolf Schuster (későbbi szlovák államfő) tanácselnöksége idején kezdődött el az egyre elhanyagoltabbá váló történelmi városmag rehabilitációja, ezzel együtt a leromlott állapotú házakban élő romák kiköltöztetése a Luník IX.-lakótelepre, mely az 1990-es évekre etnikai gettóvá vált. Az 1980-as években már lelassult a város növekedése, de még mindig több, mint 30 ezer új lakossal gyarapodott a város, ezt az 1990-es években stagnálás váltotta fel. Az államszocialista rendszer utolsó reprezentatív építkezése a város új adminisztatív központja („Fehér ház”) volt (1985), mely előtt 1987-1990 között Lenin bronzszobra állt. A rendszerváltás politikai és gazdasági átalakulást is hozott Kassa számára: 1990-ben megszűnt a Kelet-szlovákiai kerület, ugyanakkor városrészei saját önkormányzatot választhattak. 1996-ban vált újra kerületi székhellyé, a Kassai kerület önkormányzata 2002-ben jött létre. A város ipari üzemeinek nagy része megszűnt (1997-ben a sörgyár és a magnezitgyár, 2013-ban pedig hosszas hanyatlás után a Kelet-szlovákiai gépgyár is), a vasmű 2000-ben egy multinacionális nagyvállalat kezébe került (US Steel). Az ezredforduló után Kassán is felerősödtek a szuburbanizációs folyamatok, új „lakóparkok” létesültek a városhoz tartozó falvakban (Abaszéplak, Szentlőrince, Miszlóka) és a városhatáron túl is (Baska, Kisida, Enyicke, Benyék). A városközpontban is új lakókomplexumok épültek, illetve épülnek ma is (Rezidencia Cassovar, Mlynská Bašta, Pri Radnici). 1999-ben épült fel az első hipermarket Dzsungel városrészben, ezt egyre nagyobb alapterületű bevásárlóközpontok (Atrium Optima, Aupark, Cassovia stb.) követték a 2000-es évektől. Kassán is megjelentek az új építésű irodaházak és üzleti központok (Košice Business Centre, Business Center Moldavská stb.). Számos új közterületi szobrot avattak fel a városban (Štefan Moysesét 1997-ben, Jakuby Gyuláét 2001-ben, Márai Sándorét 2004-ben, Rákóczy Ferencét 2006-ban).

Kassa az ország második legnépesebb városa, Kelet-Szlovákia gazdasági és kulturális központja, a Kassai-kerület székhelyeként fontos közigazgatási központ, 1992-től a Szlovák Alkotmánybíróság székhelye. Fontos oktatási központ: itt található a Kassai Műszaki Egyetem (1937), a Pavol Jozef Šafárik Egyetem (1959), az Állaorvosi Egyetem (1969), valamint a M.R. Štefánik Repülőakadémia (1973). A városban a Szlovák Tudományos Akadémia nyolc kihelyezett kutatóintézete működik. Színházai közül az Állami Színházat 1945-ben, a Bábszínházat 1959-ben alapították, a magyar nyelvű Kassai Thália Színház 1969-ben, a roma nyelvű Romathan Színház pedig 1992-ben kezdte meg működését. A ma Kelet-szlovákiai Múzeum néven működő városi múzeumot 1872-ben alapították, a Kelet-szlovákiai Képtár 1951-től működik. 2013-ban Kassa volt Európa kulturális fővárosa. A város a szlovákiai magyar kulturális élet fontos központja, magyar tannyelvű alapiskolával és gimnáziummal (Márai Sándor Gimnázium), valamint magyar nyelven is oktató ipari szakközépiskolával és kereskedelmi akadémiával. 2019-ben összesen 19 gimnázium és 24 szakközépiskola működött a városban. A Csemadok Kassán rendezi meg a Kazinczy Nyelvművelő Napokat (1967 óta) és 1974-2004 között itt rendezték meg a Fábry Napokat is. 2003-ban alapították Kassán a magyar nyelvű Hernád lap- és könyvkiadót. Kassa Szlovákia keleti részének fontos gazdasági és ipari központja, elsősorban napjainkban is számottevő nehézipara révén. A Kelet-szlovákiai Vasművet 1960-1965 között létesítették, a hagyományos kohászati körzetektől eltérően külső nyersanyagokra (sziléziai szénre és ukrajnai vasércre) támaszkodva, melyeket vasúton szállítottak a Saca városrész mai területén kiépített hatalmas kohászati komplexumba. Szlovákia legnagyobb nehézipari üzeme 2000-ben a US Steel multinacionális vállalat tulajdonába került. 2016-ban mintegy 10 ezer munkás dolgozott itt, ezzel ma is a régió legnagyobb foglalkoztatója. A kohászatra épült rá a város (mára jelentőségét vesztett) hagyományos gépipara (Kelet-szlovákiai Gépgyár), napjainkban egyre nagyobb az autóipari beszállító cégek jelenléte a városban (Bárca, Kassa-Dél, Hernádtihany) és környékén. Egykor számottevő magnezitbányászata és kohászata 1996-ban megszűnt. Kassa-Észak városrészben a Hernádon kis vízierőmű üzemel, illetve a közelmúltban számos napkollektor-telep létesült. Említésre méltó a város élelmiszer-, építőanyag- és nyomdaipara is. A történelmi városmag 1983 óta 85 hektáron védett műemlékegyüttes, mely Kassát egyben fontos idegenforgalmi célponttá is teszi. Történelmi nevezetességeinek túlnyomó többsége Kassa-Óváros területén található. Orsó alakban középen kiszélesedő főterén/főutcáján egymás mellett sorakoznak a város legértékesebb műemlékei: a tér közepén az 1378-1508 között gótikus stílusban épült, Steindl Imre tervei alapján felújított Szent Erzsébet-székesegyház, tőle délre a 14. század elején épült Szent Mihály kápolna (1902-ben újjáépítették), északra pedig az 1628-ban reneszánsz stílusban épült, később barokkosított Orbán-torony, előtte az 1557-ben öntött Orbán-haranggal. Az Állami Színház 1897-1899 között eklektikus stílusban épült, tőle északra az egykori vesztőhely helyén áll az 1720-23 között barokk stílusban emelt Maria Imaculata-szoborcsoport. A Fő utca nyugati oldalán található a püspöki palota (1805), a Hadik-Barkóczy-palota (18. század), az Orsolya-rendi-kolostor (1850), Szepesi Kamara egykori székháza, az első megyeháza (1647), a klasszicista stílusú Csáky-Desewffy-palota (1907) és az egykori Főkapitányok palotája vagy Rákóczi-ház (16. század, ma műszaki múzeum). A Fő utca keleti oldalán áll a Fekete Sas Fogadó (1782), a copf stílusú egykori vármegyeháza (ma Kassai Kormányprogram Háza, 1780), a régi, klasszicista stílusú városháza (1779), a gótikus Lőcsei-ház (14. század), a kora barokk premontrei (korábban jezsuita) templom (1671-84) és a hozzá csatlakozó rendház, a neobarokk Andrássy-palota (1898) és a Páduai Szent Antalnak szentelt ferences templom (14. századi, 1764-65-ben barokk stílusban átépítették). A történelmi városmag nyugati részében találjuk az eredetileg 13. században épült, majd barokk stílusban újjáépített domonkosrendi (Szentháromság-) templomot, a barokk Orsolya-rendi templomot (1663), a Mária születésének szentelt görög katolikus templomot (neoromán, 1882-86) a neológ zsinagógát (1927, ma Művészetek háza) és Márai Sándor egykori szülő- és lakóházát. A Fő utcától keletre áll a református templom (1805-11, historizáló), az empire stílusú evangélikus templom (1804-16), az ortodox zsinagóga (1926-27), a Miklós-börtön (13-14. század, ma múzeum), az egykori várfal megmaradt része, a Hóhér-bástya (15. század), valamint Rákóczi Ferenc rodostói házának másolata (1906).