2018. május 24., 19:14

A kommunista jelképek eltávolítása ügyében felmentette a bíróság a kassai képzőművészt

A Kassa I Járásbíróság csütörtökön felmentette a vád alól Peter K. képzőművészt, aki ellen garázdaság ügyében indult eljárás. A bíróság szerint nem sikerült bizonyítani, hogy a vádlott követte el a tettet. Az ítélet nem jogerős, az ügyész fellebbezett.

Felszabadítók tere, Kassa
Fotó: TASR

Peter K. a vád szerint 2016. augusztus 20-án eltávolított négy kommunista, sarló-kalapácsos jelképeket a Felszabadítók terén (Námestie osloboditeľov) található, a második világháborúban elesett szovjet katonák tiszteletére állított emlékműről.

Az ügyészség szerint a vádlott meggyalázott egy kulturális műemléket, Peter K. ezt visszautasítja. Az eset Csehszlovákia 1968-as, a Varsói Szerződés hadseregei által történő megszállásának évfordulóján történt. A városi zöldövezetért felelős szervet (SMsZ), amely karbantartja a műemléket, mintegy 60 euró összegű kár érte.

A kassai képzőművész elismerte, hogy aznap, röviddel éjfél előtt az emlékműnél járt, azt azonban elutasította, hogy bármit is eltávolított volna arról. A vád egy tanú vallomására támaszkodott, akinek a szavahihetőségét a védelem kétségbe vonta.

A biztonsági kamera helyszíni felvétele sem rögzítette a törvénysértést. „A bíróság nem tudta minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy a tettet a vádlott hajtotta végre” – szögezte le a bíró az ítélethirdetés során.

Peter K. elégedett volt az ítélettel, hozzátette ugyanakkor, hogy a bíró azonnal elutasíthatta volna az ügyet.

A képzőművész ügyvédje, Daniel Lipšic szerint az ítélet tényszerűen helytálló. Hozzátette, hogy ha Peter K. a múltban elkövetett valamit, azt be is ismerte, a vallomása tehát abszolút hiteles. Lipšic a tárgyalás során többek között azzal érvelt, hogy a vádiratban szereplő tett azért sem lehet bűncselekmény, mivel nem az eredeti, fémből készült jelképeket távolították el az emlékműről, hanem azok furnérból készített másolatait, melyeket a SMsZ munkatársai ragasztottak fel a Kerületi Műemlékvédelmi Hivatal (KPÚ) jóváhagyása nélkül.

Csütörtökön hallgatta meg a bíróság a védelem tanúját, a KPÚ igazgatóját, Kristína Markušovát, aki megerősítette, hogy a másolatok nem műemlékértékűek, és ezért nem is állnak műemléki védettség alatt.
Az ügyész szerint ugyanakkor bizonyított, hogy a tettet a vádlott hajtotta végre. Hozzátette: a jelképek, függetlenül attól, hogy milyen anyagból készültek, a műemlék szerves részét képezik. A bíróság ebben a kérdésben nem foglalt állást. A kárvallott – a SMsZ – polgári eljárás keretében folyamodhat kártérítésért.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.