Több megszorító intézkedést is elrendelnek Kassán, célként a költségek csökkentését tűzték ki.
A kassai karácsonyi vásárban ezúttal 46 stand várja majd az érdeklődőket.
A tájékoztatás szerint a megye I., II. és III. osztályú útjai járhatók, Szoroskát a teherforgalom számára (3,5 tonna felett) lezárták később megnyitották.
Csütörtökön lesz a premier.
A Szlovák Vasúttársaság akciójának célja felhívni a figyelmet a szív- és érrendszeri betegségek veszélyére.
Megérkezett megszokott helyére, a Fő utcára Kassa idei karácsonyfája, egy 19 méter magas jegenyefenyő.
Tizenhárom év után kiköltözik a Rovás a régi központjából, a Löffler-villából.
Kassán már 55. alkalommal rendezték meg a Kazinczy Napok rendezvénysorozatát.
Hagyományosan Kazinczy Ferenc emléktáblájának koszorúzásával ért véget az 55. Kazinczy Napok rendezvénysorozata Kassán.
Beszélgetés az eufóriáról, az azt felváltó szürke hétköznapokról és a 45 utáni megtorlásokról.
A nyelv megőrzésével identitásunkat is megőrizzük.
Zenészek, énekesek szórakoztatják csütörtökön az utasokat a Kassáról Pozsonyba tartó gyorsvonaton.
Az idei téli szezonban nemcsak saját gépparkját használja majd Kassa megye, hanem egy új munkagépekből álló flottát is bérbe vesz.
Idén eddig 70 buszsofőr fejezte be a munkaviszonyát, 34-et tudtak felvenni.
A kassaiak kedvezményekben részesülnek.
A napokban hirdették meg az Interreg VI-A Magyarország-Szlovákia Program részeként megvalósuló Kisprojekt Alap első pályázati felhívását.
A Rovás a magas rezsiköltségek és a városi képviselő-testület negatív hozzáállása miatt úgy döntött, hogy nem tartja fenn tovább Löffler Béla szobrászművész szülői házát és kiköltözik onnan.
Fiatalsága további részét rács mögött töltheti az a 25 éves férfi, aki a kassai rendőrök kapcsoltak le, nagy mennyiségű droggal.