2024. március 5., 09:10

Néhány éven belül geotermikus energia fűtheti Kassát?

Újabb lépéssel került közelebb a megvalósításhoz annak a távvezetéknek az építése, amely geotermikus energiával látná el Kassát, s amely kezdetben a távfűtéshez és melegvíz-előállításához szükséges energia ötödét, a jövőben pedig akár 80 százalékát is biztosíthatná.

Kassa, távhő, geotermikus furat
Fotó: facebook.com/kosiceofficial

A tervezett távvezeték a Petőszinye–Györke (Svinica–Ďurkov), Magyarbőd (Bidovce) és Ósva (Olšovany) geotermikus állomást, azaz az ottani geotermikus furatokat kötné össze Kassával. A vezeték nyomvonalán több telek a város tulajdonában van, ezeket – a majd elkészülő szakértői véleményben meghatározott összegért – eladnák a vezetéket építő MH Teplárenský holding állami vállalatnak, valamint a kivitelezés idejére a vállalat szimbolikus összegért, egy euróért használatba veheti majd az építkezéshez szükséges telkeket. Az erről szóló szerződést a napokban írta alá Jaroslav Polaček, Kassa főpolgármestere az állami vállalat képviselőivel.

A főpolgármester emlékeztetett, hogy a projektet tavaly jelentős beruházássá nyilvánították, s fokozatosan, szakaszonként egyre közelebb kerül a megvalósításhoz.

Nagyon örülök, hogy Kassa ismét zöldebbé válik és jelentős lépéseket teszünk a karbonsemlegesség elérése felé”

– mondta Polaček.

Kassa, távhő, geotermikus furat
Fotó:  kosice.sk

A geotermikus energia felhasználása hozzájárulna a karbonlábnyom csökkentéséhez, és növelné a megújuló energiaforrások használatát a hőelőállítás során. A város vezetése szerint a helyi hőerőmű szén-dioxid-kibocsátása évi 50 000 tonnával csökkenhetne. Ennek köszönhetően nemcsak a levegő lenne tisztább, de a távhő ára is stabilizálódhatna.

Kezdetben azt szeretnénk elérni, hogy a távfűtéshez és a melegvíz előállításához szükséges energia 20 százalékát a geotermikus furatokból származó víz adja. A jövőben ez az arány növekedne, akár a 80 százalékot is elérhetné”

– mondta a főpolgármester.

A projekt összköltségeit 105 millió euróra becsülik, ebből 56 millió eurót uniós forrásokból finanszíroznának. A tervek szerint a geotermikus forrásból szármező hő először 2026 folyamán kerülne a kassai hálózatba.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.