A Komáromi járás négy városának vonatkozó adatait vettük górcső alá.
Viola Miklós köszönetet mondott a Szövetségre leadott voksokért.
Akik a legtöbb karikát kapták...
Csaknem minden második szavazó döntött a magyar párt mellett.
A látogatóközpont a jelenlegi régészház helyén épülhetne fel.
96 millió forintos magyarországi támogatással valósult meg a fejlesztés.
Sikeres további folytatást!
Online közvetítették a Szövetség komáromi képviselőjelötjeinek kétnyelvű sajtótájékoztatóját.
A nagymegyeri Kosár Egrecká Milada pár évtizede él már Bogyán, a szülők felújított házában férjével és kislányával.
Kihagyhatatlan látványosság!
Jelenleg 450 ezer felvidéki magyarnak nincs hangja, képviselete a parlamentben, ami tarthatatlan állapot.
Fehér István földrajz szakos tanár a 39 évnyi pályája utolsó négy évében a Bátorkeszi Kováts József Magyar Alapiskola igazgatója volt. Előtte a Selye János Gimnáziumban tanított. Az augusztus 31-i nyugdíjba vonulása alkalmából beszélgettünk vele.
Súlyos közlekedési baleset történt a 63-as főúton, az ekeli kereszteződésben.
A 900 éves pathi templom a Komáromi járás legrégebbi épülete.
Az ismeretterjesztő konferenciának a Selye János Egyetem adott otthont.
Idén a magyarországi zenekarok voltak többségben, ennek ellenére a felvidéki zenekarok taroltak.
Ez már a negyedik asszisztensközpont Nyitra megyében.
A most induló akadémiai évben eddig összesen 1648-an iratkoztak be a Selye János Egyetemre.
Olyan tempóban tanulhatnak a kiselsősök, ami szinkronban van képességeikkel.