2023. szeptember 14., 18:54

Ez az évtized műemlékes felfedezése! – KÉPEKKEL

A pathi Szent Vendel templom felújítása során kiderült: az mintegy ötszáz évvel idősebb építmény, mint azt a szakemberek eredetileg feltételezték. E szenzációs műemlékes felfedezés részleteit az értékmentést szívügyének tartó Orosz Örs, a Szövetség Nyitra megyei képviselője és parlamenti képviselőjelöltje, a megyei idegenforgalmi és kulturális bizottság elnöke osztotta meg az olvasóinkkal.

Az évtized műemlékes felfedezése Paton KÉPEKKEL
Galéria
+1 kép a galériában
Az ódon templomépület
Fotó: Orosz Örs - Facebook

„A pathi Szent Vendel templom a tavalyi évben Juraj Puškár, pozsonyi restaurátor vezetésével átesett egy építészettörténeti kutatáson, amit Kiss Róbert, a Nagyszombati Főegyházmegye kanonokja szorgalmazott. Azt már régóta tudjuk, hogy a kanonok úrnak jó érzéke van a művészethez és a történelem is a szívügye. Volt egy olyan feltételezés, hogy a templom egy korábbi építmény átépítésével jött létre, de a szakemberek is egy 1766-ban épített barokk kápolnának tartották. Juraj Puškár édesanyja, aki maga is művészettörténész volt, még az 1950-es években figyelt fel arra először, s most fia, a neves pozsonyi restaurátor az ő nyomdokaiban járva, sikerre vitte a feltárást” – mondta el Orosz Örs.  

Az évtized műemlékes felfedezése Paton KÉPEKKEL
Orosz Örs szakmai eszmecsere közben Juraj Puškárral
Fotó:  Orosz Örs - Facebook

A falkutatás során kiderült, hogy egy kváderkövekből emelt, román stílusú XII. századi építményről van szó, mely a 2000-es években feltett nemesvakolat roncsoló és a falak természetes lélegzését megakadályozó hatása miatt azonnal beavatkozásért kiált.

Ezért leverték a teljes vakolatot, amely alól előbújt egy intakt, román kori templom, amely szinte teljes egészében, eredeti méretében megmaradt. Mivel a tetőszerkezete párszor leégett, ezért azt több alkalommal átépítették, déli bejáratát a barokk átépítéskor befalazták. Az is megmutatkozott, hogy régen egy három árkádból álló karzattal is rendelkezett”

– tette hozzá.

Az évtized műemlékes felfedezése Paton KÉPEKKEL
A 900 éves templom a Komáromi járás legrégebbi épülete
Fotó:  Orosz Örs - Facebook

Amikor már befejezettnek hitték a templom feltárását, a restaurátor a Tóth Rozália polgármester vezette községi önkormányzatot arra kérte, hogy a helyi munkások ássák körbe a templomot, mert meg kell oldani a víz elvezetését.

„A helyszínre kiküldött építkezési munkások bukkantak rá a római kori faragott sírkövekre – sztélékre és további IV. századi épületelemekre, köztük egy római kori küszöbre és egy ledöntött oszlopra. Azóta a szakemberek több elméletet állítottak fel: az egyik feltételezés szerint vélhetően máshonnan hozták ide ezeket a köveket, a másik szerint pedig lehet, hogy már a római korban is állt itt egy építmény (a szomszédos faluban, Izsán található a Leányvár római tábor– a szerz. mj.), s vélhetően annak a küszöbét találták meg a helyszínen” – árulta el Orosz Örs, aki a templom közelében szokott korcsolyázni, s rendszeresen figyelemmel kísérte a munkálatokat.

Az évtized műemlékes felfedezése Paton KÉPEKKEL
A község és a műemlékvédelmi hivatal nemrég megtartott, közös nyílt napján
Fotó:  Orosz Örs - Facebook
Akkor is éppen arra jártam, amikor megtalálták a római kori köveket. Rögtön felhívtam a polgármestert, akinek addig még nem szóltak az értékes leletről. Nagyon megörült a felfedezésnek, mindjárt találkoztunk is, s e kövekről elkészítettük az első fotókat. Nem akarok belekontárkodni a régészek és műemlékvédők munkájába, ám a helyszín népszerűsítését megyei bizottsági elnökként kötelességemnek éreztem felvállalni, s azóta is jól együttműködünk a polgármesterrel"

– folytatta tájékoztatását.

Az évtized műemlékes felfedezése Paton KÉPEKKEL
Tóth Rozália, Pat polgármestere Orosz Örssel
Fotó:  Orosz Örs - Facebook

Amikor pedig Silvia Hroncová kulturális miniszter kíséretével Komáromba látogatott, felvázolta neki azt, hogy a közeli Pathon milyen felfedezésére került sor, s hogy az ottani templom immár a Komáromi járás legrégebbi épülete.

Legközelebb csak az Érsekújvári járásban levő Bényben található hasonló régi építmény. Majd együtt voltunk az izsai Leányvárnál is, ahol a helyszínen sok év kihagyás után ismét ásatásokat vezető régész, Ján Rajtár doktor is hangsúlyozta: valóban ez az évtized műemlékes felfedezése.

A miniszterasszony elfogadta a meghívásomat, s együtt megnéztük a pathi templomot is. Tudomásom szerint erről a felfedezésről azóta már Puškár úr is tartott előadást a minisztériumban, ahonnan anyagi támogatást remélnek a munkálatok folytatásához, így a kváderkövekből álló látványos falak restaurálásához” – fejtette ki a továbbiakban.

Az évtized műemlékes felfedezése Paton KÉPEKKEL
A múlt titkairól hallgató templomfalak
Fotó:  Orosz Örs - Facebook

Hozzátette: szerencsére, már a műemlékvédők is elálltak a korábbi javaslatuktól, hogy XX. század eleji stílusban újítsák fel a templomot. Ehelyett vakolat nélkül, az eredeti, 900 éves formájában, a kváderköveket is bemutatva, román stílusban akarják azt felújítani, ami a legköltségesebb változatnak számít. Az a kérdés is felmerült, hogy mi legyen az épület alapját képező római sztélékkel.

Az évtized műemlékes felfedezése Paton KÉPEKKEL
Római kori kövek is előkerültek
Fotó:  Orosz Örs - Facebook
Személy szerint úgy vélem, hogy azokból legalább egyet jó lenne kiemelni, s a helyét pótolni, de sajnos erre egyelőre nincs pénz. A község és a műemlékvédelmi hivatal nemrég megtartott, közös nyílt napján jelen voltak a szakértők, akik a részletesen bemutatták a felfedezést, s azt is elárulták, hogy milyen lépéseket terveznek.

Közölték, hogy a római domborművekről lenyomatot készítenek, majd a másolatokat gipszből vagy műkőből kiöntik, az eredeti köveket pedig egyelőre a helyükön hagyják. További anyagi támogatás esetén, megfelelő módszerekkel az utóbbiakhoz később is hozzá tudnak nyúlni” – magyarázta.

Az évtized műemlékes felfedezése Paton KÉPEKKEL
Paterka Pál vezetésével folytatódik a látványos eredményeket hozó ásatás
Fotó:  Orosz Örs - Facebook

Addig is a XII. század első felében épült, hozzávetőleg 900 éves templom belterében Paterka Pál műemlékvédő vezetésével folytatódik a látványos eredményeket hozó ásatás.

Az évtized műemlékes felfedezése Paton KÉPEKKEL
A pati Szent Vendel templom és környékének látképe
Fotó:  Orosz Örs - Facebook
Az évtized műemlékes felfedezése Paton KÉPEKKEL
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.