Nyilvános terrorellenes zárógyakorlat lesz a komáromi erődben
Hétfőtől a hazai Országos Rendőrkapitányság speciális egységének szervezésében, a komáromi erődben valósul meg az Atlas Common Chalange – Közös kihívás 2023 elnevezésű nemzetközi terrorellenes gyakorlat, ami a szeptember 21-én 10,30 órakor kezdődő, nagyközönség számára nyilvános bemutatóval zárul.

„A négynapos terrorellenes gyakorlaton az Atlas különleges egységeinek Belgiumból, Görögországból, Írországból, Csehországból, Horvátországból, Magyarországról, Máltáról, Portugáliából, Ausztriából, Romániából, Észak-Írországból, Szlovéniából és Olaszországból érkezett 150 tagja vesz részt“ – tájékoztatott a Komáromi Városi Hivatal.
Ez idő alatt az erődöt zárva tartják, a tárlatvezetést pedig szüneteltetik.
A közleményben az is olvasható, hogy ezen egységek szeptember 21-én (csütörtökön) délelőtt fél tizenegytől ugyancsak az erőd területén, a nagyközönség számára tartanak nyilvános zárógyakorlatot. Mivel a Ma7-nél többen érdeklődtek a ritka látványosság iránt, Keszegh Béla polgármestertől megkérdeztük, hogy az ódon, tágas építmény mely´ részében lesz az izgalmasnak ígérkező bemutató, s oda mikor, hogyan lehet majd bejutni.
A bemutatót majd a kaszárnyaépületben és ezen épület előtt tartják a speciális egységek. Az érdeklődőknek érdemes időben, 10,30 óra előtt érkezniük, mert a zárógyakorlat idején, biztonsági okokból korlátozzák a nézők mozgását“ – mondta el a Ma7.sk portálnak a polgármester.