Tegnap beszámoltunk arról a sajnálatos esetről, hogy Csicsón kigyulladt és leégett a missziós kolostor tetőszerkezete, s a lángok az épület belterére is átterjedtek.
A nyitraújlaki rendőrség igazgatóhelyettese éppen bevásárolt egy nyitrai plázában 11 éves lányával, amikor dulakodás hangjaira lett figyelmes.
Nagyszerű hétvégi családi programként is betervezhető.
Tetemes kár keletkezett a komáromi járásbeli Csicsó községben: kigyulladt és leégett a ferences kolostor tetőszerkezete.
Úttalan utak, történetek, móka, madárfütty, kofola és túraszín – ezekkel a hívószavakkal hirdette meg a Túra a Felvidéken szervezőcsapata a Párkányhoz közeli Kicsind körüli túrát.
Négynapos ünnepi forgatag
A sofőr megdöbbenésére a kokainteszt negatív lett, kiderült, a vásárolt anyag nem kokain volt.
150 cserkész a palásti Olvár-völgyben.
Párkány a Kovácspataki-hegyektől és a Garam folyó torkolatától délnyugatra, a Duna bal partján terül el.
A kezelés hatékony tervezése és az innovatív eljárások szolgálják az eredményesebb gyógyítást.
Nyolcadik alkalommal szervezik meg az Esterházy János Zarándoknapot az alsóbodoki Zarándokközpontban, Isten Szolgája Esterházy János elhunytának 68. és végső nyugalomra helyezésének 8. évfordulója alkalmából.
"Nagyon nagy különbség van a mai hitélet és aközött, amikor még velünk volt Kovalcsik Cirill atya.”
A zselízi Sacher Polgári Társulás nemcsak a helyi Sacher-kultusz népszerűsítésével foglalkozik, de egyéb helytörténeti vonatkozásokat is igyekszik prezentálni.
A tervek szerint a felújítás az ősz folyamán befejeződi
Bizonyos összegért cserébe ígérnek kollégiumi szobát.
A 800 négyzetméteres, modern eszközökkel felszerelt terület a Kilátó utcában várja a gazdikat és kutyáikat.
A projekt teljes költsége 952 245,68 euró.
A sárgaságjárvány miatt nem javasolja tömegrendezvények szervezését Ógyallán a Komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatal.
Ahol a közélet számára képeznek talpraesett embereket.
A beruházás 85 százalékban uniós, 10 százalékban állami és 5 százalékban önkormányzati forrásból valósult meg.
Amikor a kreativitás és fantázia világa találkozik.
2025. szeptember 1-jétől Párkányban az Ady utcában új forgalmi rend lép életbe.
Berecz Gyula komáromi szobrászművész szüleinek 1930-ban készített, kétalakos síremléke a komáromi temetőkertben áll.
Sikerült eloszlatni az aggodalmakat