A helyzet fokozott nyomást jelent az ukrán oldalon, a korlátozott kapacitásuk miatt nem képesek rugalmasan reagálni
Minden tisztségében kimeríthetetlen erővel, bátran, meghátrálás nélkül végezte a nemzedékeken átívelő munkát.
A bernátfalvi menedékhely a maga nemében legnagyobb a megyénkben, mintegy 280 rászorulónak biztosít fedelet a feje fölé.
A szokásos adventi programkavalkád elmarad.
Az épület alapvetően diplomáciai célokat fog szolgálni, de a Magyar Állam nevében eljáró Külgazdasági- és Külügyminisztérium szándéka szerint az ingatlanban található vendéglátóipari egység megmarad.
A Kassa Megyei Önkormányzat által alapított és Tőketerebesen működő, Lumen néven ismert szociális intézményt nem kíméli a Covid.
Dócs András elsősorban a csonthéjasok termesztésére koncentrál.
A királyhelmeci magyarság körében a Hajdók név etalonnak számít. Ez elsősorban Hajdók Géza magyar pedagógusnak köszönhető, aki hosszú élete során sokat tett az itt élő magyar közösségért.
Kevesen tudják, hogy a Kassai Állami Tudományos Könyvtár gyűjteményében két eredeti vizsolyi Biblia is található.
A következő napokban születhet döntés arról, lesz-e az idén Kassán karácsonyi vásár, illetve megrendezik-e a Kassai mesés karácsony elnevezésű rendezvénysorozatot.
Akinek kérdése lenne felém, az megtalál a Facebook Bálint Stefánia– a dobozos lány oldalán, de az adományozók részére is létrehoztam egy felületet, Dobozolók csoportja címmel.
Kelet-Szlovákiában a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórházban (UNLP) lát napvilágot a legtöbb koraszülött gyermek.
A papírból készült jegyek helyett az utasok egy alkalmazáson keresztül vásárolhatják majd meg menetjegyüket.
Kétheti munkával többet keresnek Ausztriában, mint itthon egy egész hónap alatt.
A rendőrség vizsgálja a közlekedési balesetet, amely vasárnap délelőtt történt Krasznahorkaváralján.
Nagy Zsuzsa egy igazi energiabomba, aki választékos szókincsével élményszerűen tud mesélni.
A Dunaszerdahelyi járásban ezúttal 41 új fertőzöttet azonosítottak.
A királyhelmeci kórház igazgatónője, Klára Hencelová ugyancsak megerősítette hét eleji kijelentését, mely szerint kórházuk bejáratánál két mobil mintavételi hely is működik párhuzamosan.
Egy dernői kocsányos tölgy lett az év fája 2020-ban. A 700 éves fa egyúttal esélyt kapott, hogy tavasszal az Európai Év Fája versenyben is részt vegyen.
A rozsnyói Bányászok tere keleti és déli része felújításának az év végéig el kellene készülnie.