A Hajdók név kötelez Királyhelmecen
A királyhelmeci magyarság körében a Hajdók név etalonnak számít. Ez elsősorban Hajdók Géza magyar pedagógusnak köszönhető, aki hosszú élete során sokat tett az itt élő magyar közösségért. Ő már sajnos nincs közöttünk, így fia, Hajdók Pál segítségével idézzük meg a szellemét, hogy azután a fiát is közelebbről megismerhessük, aki talán az egyedüli diplomás borász a Bodrogközben.
Ki volt idősebb Hajdók Géza, és milyen volt a fiaként felcseperedni?
Szüleim első generációs értelmiségiek. Apám egy bodrogszentesi gazdálkodó családjába született, így számára a mezőgazdaság és az oktatás egyformán fontos volt. A magyar paraszt józanságát, szívósságát, mértéktartását mind megörökölte, aki szeretetét nem szavakban, hanem cselekedeteiben fejezte ki. A nagymama igazi őstehetség volt, ha lehetősége nyílt volna tanulni, biztosan komoly karriert futott volna be. Sajnos, hamar megözvegyült, és soha többé nem ment férjhez, egyedül művelte a 10 hektáros földjét. Apámat is gazdálkodónak szánták, de ő kisírta, hogy tanulhasson, így Sárospatakon szerzett pedagógusi képesítést.
Közben elvitték málenkij robotra, ahonnan szerencsésen megszökött. A háború után 5 éven át gazdálkodott. Dinnyét, dohányt és szőlőt termesztett.
Amikor megnyíltak a magyar iskolák, minden szentesi szülőhöz ellátogatott, és meggyőzte őket, hogy a gyerekeiket magyar iskolába küldjék. Dobos László, Tolvaj Bertalan és ő alapította a perbenyiki magyar gimnáziumot, ahová még kassaiak is jártak, hiszen ott csak később nyílt magyar tannyelvű középiskola. Ezt követően a királyhelmeci magyar alapiskolában folytatta a pályáját. 47 évesen az ELTE-n magyar–történelem szakon szerzett egyetemi diplomát. Mindig voltak céljai, a közösségi érdekek képviseletét mindig az egyéni boldogulása elé helyezte. Magyarságtudata sohasem a szlovákság ellen, hanem a saját nemzete felemelkedésére irányult. Példaképe az a II. Rákóczi Ferenc volt, aki mindenét képes volt feláldozni a nemzete szabadságáért. Útravalóul a tudásra épülő életutat és a magyarságtudatot kaptam tőle.
És ön hogyan él, mivel foglalkozik a mindennapjaiban?
Műszaki érdeklődésű emberként Prágában szereztem gépészmérnöki oklevelet, majd visszatértem a szülőföldemre, és azóta is, immár 36 éve a nagykaposi kompresszorállomáson dolgozom. Feladatunk, hogy a Nyugat-Európába szállított orosz gázt a gépeinkkel továbbítsuk. Először műszakvezető mérnök, majd a mérőállomás vezetője, végül az üzemeltető és karbantartó részleg irányítója lettem. Modern technológiával dolgozunk, magas profitot termelünk, ráadásul a munkám által lehetőségem nyílt arra is, hogy bejárjam a világot. Ezt az állomást a csehek építették, és kitűnő csapatot neveltek ki.
A munkával kapcsolatosan hosszú ideig egy vállalkozást is működtettem, hogy meg tudjuk oldani a gázüzemű sűrűségmérő hitelesítését. Gyakorlatilag ezt a munkát csak az idén hagytam abba, amióta az ukrán fél nem igényli a hitelesítést.
Műszaki emberként diplomás szőlész és borász is egyben.
Apám világéletében termesztett szőlőt. Bevallom, gyerekként nem nagyon rajongtam a szőlészeti munkákért, ám az egyetem elvégzése után rájöttem, hogy jó bevételi forrást jelent, így magam is belefogtam. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, a körülmények jelentősen megváltoztak, de a közel egy hektárnyi szőlőmet továbbra is megművelem. Nem lenne szívem elkótyavetyélni.
Milyen változás történt a helyi szőlősgazdák életében?
A kilencvenes évek derekán felszámolták a helyi borüzemet, azóta a gazdák értékesítési gondokkal küzdenek. Márpedig ha nincs vevő, nincs motiváció.
Én szinte mindennap ott vagyok a három szőlőterület valamelyikén, hiszen az 5500 szőlőtőke folyamatos munkát igényel.
Gyakorlatilag minden szabadidőmet, sőt az évi szabadságomat is felemészti. A világban borból túltermelés van. Igaz, Szlovákiában kevesebb készül, mint amennyire igény lenne, de a hiányt az ország importtal pótolja. Kelet-Szlovákia borvidéke mintegy 700 hektárnyi, a világ más tájain ekkora terület egyetlen borosgazda tulajdonát képezi. Ráadásul a talaj is csak helyenként vulkanikus, többségében homokos, ami nem ideális a szőlőnek. Nagy szakmai kihívás tehát konkurálni a kiváló adottságú területek boraival, ráadásul nálunk a technológia és a szakember is hiányzik. Nem csoda, ha sok az elhagyott, elhanyagolt szőlőterület, fogynak a szőlősgazdák.
Hogyan lehet mégis talpon maradni?
Én most a talajtípusok és a piaci szempontok alapján kísérletezem. Olyan fajtákat keresek, amelyek ellenállóak, nem vízigényesek, és képesek alkalmazkodni a klímaváltozáshoz. Magyarország világhírű az ilyen jellegű nemesítésekben.
Így jutottam el a kunleány és a kunbarát felső középkategóriás szőlőhöz, a cserszegi fűszereshez és az olaszrizlinghez. Ebben sok segítséget kaptam a Corvinus Egyetem szőlész-borász szakán, ahol 55 évesen szereztem másoddiplomát.
