A rendőrség vizsgálja a közlekedési balesetet, amely vasárnap délelőtt történt Krasznahorkaváralján.
Nagy Zsuzsa egy igazi energiabomba, aki választékos szókincsével élményszerűen tud mesélni.
Egy nemzetközi zsűri értékelése alapján Ausztria legjobb egyetemi tanárai közé választották a perbetei származású Tóth Erzsébet Fannit.
Felsővízköz mellett zuhant le egy lengyel kamionnal a hídról egy ukrán sofőr szombat este; a balesetet nem élte túl.
A Dunaszerdahelyi járásban ezúttal 41 új fertőzöttet azonosítottak.
A kamocsaiak a szó szoros értelmében lelkesen dolgoznak községük felvirágoztatásáért.
Példás összefogás indult Egyházasbáston egy beteg kisgyermek, a kétéves Koós Tomika megsegítésére.
A november 12-14. között tartott online konferencián számos szakember mutatta be azokat a problémákat és jogsérelmeket
A Gömöri Megyei Múzeum első igazgatója a pedagógus, botanikus, tanár Rimaszombat kulturális, társadalmi és közéletének szervezője volt.
Homonna és Varannó kórházaiban 29-29 fertőzöttet ápoltak, lélegeztetőgépet egy, illetve két beteg igényelt.
Sikerélmény nélkül pedig mindenféle próbálkozás – legyen az nyelvtanulás vagy bármilyen más tevékenység – kudarcra van ítélve.
Létesül egy borászati laboratórium, ahol a környék borászainak lesz lehetőségük kivizsgáltatni boraikat.
Egy-egy ilyen korszerű LED-lámpa élettartama a százezer órát is meghaladhatja, így jóval a tizenkét éves futamidő lejárta után is világítani fog.
A királyhelmeci kórház igazgatónője, Klára Hencelová ugyancsak megerősítette hét eleji kijelentését, mely szerint kórházuk bejáratánál két mobil mintavételi hely is működik párhuzamosan.
Szlovák, magyar és roma gyerekeket kérdeztek a toleranciáról, diszkriminációról, rasszizmusról.
A segítség mindig jól jön, bárhonnan érkezik is.
Egy dernői kocsányos tölgy lett az év fája 2020-ban. A 700 éves fa egyúttal esélyt kapott, hogy tavasszal az Európai Év Fája versenyben is részt vegyen.
A rozsnyói Bányászok tere keleti és déli része felújításának az év végéig el kellene készülnie.
Októberben összesen 361 pozitív eset bizonyosodott be, e héten pedig 98 új fertőzés derült ki.
Az Esterházy-család a második világháború idején hagyta el a kastélyt. Röviddel ezután szovjet katonák rabolták ki.
A koronavírus-járvány ellenére 2020 folyamán is a tervezett ütemben zajlottak a Nyitra megyei útfelújítások.
A Carpano Kassa egyik legrégibb kávéháza, diákként már Márai Sándor is látogatta.
Félrevezető híresztelések kaptak szárnyra, hogy a komáromi részlegen is találtak igazolt Covid-19 fertőzötteket.
Biste község igazi ismertségre csak akkor tett szert, amikor 1867-ben grófi fürdővé avanzsált.