2021. május 10., 14:20

A hétvégén kétezerrel nőtt a komáromi kórházban beoltottak száma, ahol napi hétszáz fő vakcinációját tervezik

A komáromi kórház számára a Covid-19 világjárvány elleni harcban ez idő tájt a vakcináció intenzivitásának fokozása jelenti a prioritást. Azonkívül, hogy az elmúlt hét végén a kórházi oltóközpontban 2000 regisztrált érdeklődőnek adták be a védőoltást, az eddigi napi 250 személy helyett ezentúl 700 főt akarnak beoltani. Bár ez majd valamennyi egészségügyi dolgozóra fokozott megterhelést ró, de csak így érhető el az, hogy a térség lehető legtöbb lakosa mielőbb megkapja a vakcinát.

A komáromi kórház udvarában működik az oltóközpont.
A komáromi kórház udvarában működik az oltóközpont.
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

"Az előző héten a komáromi kórházban, továbbá a nyitrai, vágsellyei és párkányi nagykapacitású oltóközpontban csaknem 10 500 személyt oltottunk be. Helyben az elmúlt szombaton és vasárnap tartottunk hétvégi oltakozást, amely során mindkét napon 1000 fő beoltására került sor. Ezzel jelentős mértékben tudtuk csökkenteni azok számát, akik már korábban regisztráltak, s a komáromi kórház várótermében várakoztak a vakcinára“ – fejtette ki Miroslav Jaška kórházigazgató.

Zökkenőmentes a beoltás előtti adatfelvétel...
Zökkenőmentes a beoltás előtti adatfelvétel...
Fotó:  Agel Rt.

További jó hír az, hogy a komáromi kórház mától az eddiginél naponta jóval több vakcinát kap, aminek köszönhetően ott naponta akár 700 főt is beolthatnak.

"Ez a tény nagy kihívást jelent a kórház, főleg a személyzetünk számára. Ugyanis már a kapacitásunk határához értünk, pedig a logisztika terén is tapasztalt munkatársaink vannak. A pandémia több mint egy éve tart, az egészségügyi dolgozók nem voltak szabadságon, s a szükséges vakcináció kapcsán további hatalmas feladat előtt állunk. Valamennyi kollégámnak nagyon szépen köszönöm a türelmét, áldozatkészségét és azt, hogy megértik: mielőbb minden áron a lehető legtöbb embert kell beoltanunk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a következő hét végén is sor kerülhessen szombati és vasárnapi oltakozásra, mindkét nap újabb ezer-ezer főnek beszúrva a vakcinát“ – tette hozzá Jaška igazgató.

Valamennyi érdeklődőnek ezentúl is előre kell regisztrálnia a www.korona.gov.sk portálon, s miután SMS-ben értesültek a saját időpontjukról, a jelzett napon részt vehetnek a vakcinációban. Ugyanez érvényes a 70 évnél idősebb polgárok fiatalabb kísérőjének az esetében is.

Végre az eddiginél jóval több vakcina érkezik a komáromi oltóközpontba.
Végre az eddiginél jóval több vakcina érkezik a komáromi oltóközpontba.
Fotó:  Agel Rt.

A tájékoztatásból azt is megtudtuk, hogy tovább tart a korábban stabilizálódott járványhelyzet a kórházban, amely munkatársai jelenleg 15 koronavírusos pácienst kezelnek, 9 személy fertőzésgyanús, 1 személy esetében pedig szükséges a nem invazív lélegeztetés. "Az elmúlt hét végén 10 Covid-gyanús pácienst láttunk el. Esetükben is szükségszerű a további elővigyázatosság“ -- szögezte le az igazgató Hozzátette: a kórházi alkalmazottak közül most csak ketten Covid-pozitívak, senki más nincs már karanténban. A látogatási tilalom azonban továbbra is érvényben van, mert fő az óvatosság...

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.