Régi vágya a szőgyénieknek egy termelői piac kialakítása, ahol házi és kézműves termékeket árulhatnának és vásárolhatnának.
Egy hét alatt 12 koronavírussal fertőzött beteg halt meg.
Gondoltak a leginkább veszélyeztetettekre.
Készülődés az ünnepre, egy kicsit másként.
Önzetlenül segíteni pedig a járványhelyzetben tudunk talán a leginkább
Már javában zajlanak a Lévai Járásbíróság épületének felújítási munkálatai. A háromszintes ingatlant egy újabb emelettel is ellátják.
A világjárvány idején sem maradhatnak Mikulás csomag nélkül a komáromi gyermekek.
Miénk a város elnevezésű verseny idei győztesei között tizenhat felvidéki intézmény 27 diákja és óvodása nyert.
A kassai L. Pasteur Egyetemi Kórházban hat Covid 19-cel fertőzött kismama is életet adott már gyermekének. Szülés után az újszülöttek ezekben az esetben is mamáik közelében maradhattak.
Kocsiversenyek a befagyott Dunán, ajándékhullás a Dóm-téren, művészi kivitelezésű jászolok, és legendás pozsonyi patkó – ezek voltak a régi pozsonyi karácsonyok elengedhetetlen részei!
A Daxner Utcai Óvoda alkalmazottjainak tesztelését követően 5 esetben nyert bizonyítást a COVID-19 fertőzés. A Štúr Utcai Óvodában pedig egy csoport került karanténba.
Az egészségügyi intézményben december 1-jén délután egy COVID–19-pozitív kismama adott életet gyermekének.
Tömegverekedés volt Dunaszerdahelyen, öt személy ellen indított büntetőeljárást a rendőrség.
Az immár nyolcadik alkalommal megtartott eseményen, amelyre a járványügyi helyzet miatt szűk körben került sor, személyesen csak két nyertes tanuló és kísérője vehetett részt.
Az önkormányzat focilabdákat is ajándékoz az iskolának, tavaszra pedig a játékhoz szükséges kapuk is a helyükre kerülnek.
Hét szlovákiai városban összesen ötszáz darab japáncseresznyét ültettek, illetve ültetnek ki.
Ezentúl szerencsi vagy miskolci átszállás nélkül, gyorsabban és kényelmesebben utazhatunk a magyar fővárosba.
Valószínűleg már mindenki hallotta a szlogent, amely a magyar közmédia jótékonysági akciójának a jelmondata.
Kisudvarnok Község Önkormányzata ismét megszervezi Élő Advent elnevezésű eseményét.
Milyen volt a karácsony ünneplése a szocializmus évtizedeiben Pozsonyban?
Az újabb pozitív esetek javarésze a középkorúak körében derült ki, két óvodát pedig be kellett zárni.
Az egyedi esetről a rendőrség közösségi oldalán számolt be.
A fővárosban november folyamán a világ leghosszabb trolibuszainak egyikét tesztelik.