2021. május 28., 19:58

Hetvenéves a nagymegyeri Bartók Béla Alapiskola - KÉPEKKEL

Újraindításának 70. évfordulóját ünnepelte a nagymegyeri Bartók Béla Alapiskola, amelyet viszonylag szűk körben tartott az iskola vezetősége. Az ünnepségen a 70. születésnapra készült emlékművet is leleplezték.

Bartók Béla Alapsikola 70.
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Reczai Lilla

A Bartók Béla Alapiskola nagy múltú intézménynek számít, s az egyik legelismertebb alapiskola az országban. A megnyitót Nagy Valéria pedagógus tartotta, aki az ünnepség konferansziéja is volt. Az eseményt a tárogató egyedi hangja nyitotta meg, Iván Zoltán előadásában (Pósfa zenekar), majd az iskola ügyes diákjai kápráztatták el az egybegyűlt közönséget szavalataikkal és énekükkel.

Bartók Béla Alapiskola 70.-Iván Zoltán
Fotó:  Reczai Lilla

A meghívott vendégek között szerepelt Filip Mónika, a Szlovák Oktatásügyi Minisztérium államtitkára, Gajdács Mónika, a Szlovák Oktatásügyi Minisztérium Nemzetiségi Főosztályának főigazgatója, Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének országos elnöke, Szőköl István, a komáromi Módszertani Pedagógiai Központ igazgatója, Holényi Gergő polgármestere, Lapos Ildikó alpolgármester, a helyi önkormányzat képviselői, Vörös László, az emlékmű megálmodója és megalkotója, valamint Mahulányi József római katolikus esperes, illetve sokan mások.

Bartók Béla Alapiskola 70.
Az iskola tanulói és pedagógusai
Fotó:  Reczai Lilla

1950. szeptember 1-jén nemcsak az elsős kisdiákok életében játszott nagy szerepet az első csengőszó az intézményben, hanem hatalmas esemény volt a közösség számára is. Ugyanis az intézményben végre újra magyarul, az anyanyelvükön tanulhattak a diákok. Bartók Béla nevét az iskola éppen 20 évvel ezelőtt vette fel. Az iskola jelenlegi vezetősége köszönettel tartozik az egykori pedagógusoknak és volt diákoknak, akik sokat tettek az intézményért, és hittek a fennmaradásában.

Filip Mónika, a Szlovák Oktatásügyi Minisztérium államtitkára beszédében elmondta, hogy az anyanyelvünkön való tanulás nagy fontossággal bír, s hogy a magyar nyelvű iskolák minősége ugyanolyan, mint a szlovák nyelvű iskoláké Szlovákiában.

Bartók Béla Alapiskola 70.-Filip
Filip Mónika
Fotó:  Reczai Lilla

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Fekete Irén ünnepi beszédében kiemelte, hogy az iskola, mint az oktatás és nevelés színtere minden korban rendkívüli szereppel bírt. ,,Hiszen ez a jövő kovácsműhelye, itt alakul és formálódik mindannyiunk jövője.” A legértékesebb örökség, amit a gyermekek kaphatnak, az a minőségi oktatás. Ennek közvetítője pedig a felkészült és a gyermeki lélekkel azonosulni tudó pedagógus – tette hozzá Fekete Irén.

Bartók Béla Alapiskola 70.-Fekete
Fekete Irén
Fotó:  Reczai Lilla

Nagymegyer polgármestere, Holényi Gergő visszaemlékezett alma materére, valamint beszédében kifejezte szeretetét az intézmény iránt. Hozzátette, az alapiskola az emberségre nevel és arra, hogy minden körülmények között maradjunk meg embernek és emberinek.

Bartók Béla Alapiskola 70.-Holényi
Holényi Gergő
Fotó:  Reczai Lilla

Soóky Marián, az intézmény igazgatója felhívta a figyelmet, hogy nemcsak azért gyűltek össze, hogy megemlékezzenek az eltelt 70 évről, hanem hogy emléket állítsanak az elmúlt esztendőknek. Figyelmeztetőt is egyben a múltból a jövő generációjának. ,,Nem csupán az a fontos, amit tanítunk a gyermekeknek, hanem az is, ahogy tanítjuk azt!” – hangsúlyozta. 1957-ben az iskola átköltözött a jelenlegi épületbe és itt éli szorgos mindennapjait továbbra is.

Bartók Béla Alapiskola 70.-Soóky
Soóky Marián
Fotó:  Reczai Lilla

Az emlékművet Vörös László készítette el, fáradtságos munkával, a harangot pedig Ábrahám Margit ajándékozta oda a művésznek. ,,A harang csengésének emléke sokáig emlékeztessen bennünket arra, hogy voltunk, vagyunk és leszünk!” – hangzott el Soóky Marián beszéde végén. Az emlékművet Vörös László és Soóky Marián leplezték le, majd megkondult az a bizonyos harang is. Mahulányi József római katolikus esperes pedig megáldotta az emlékművet, hogy sokáig álljon méltóképpen az iskola falai előtt.

Bartók Béla Alapiskola 70.-Maholányi
Mahulányi József
Fotó:  Reczai Lilla

Vörös László portálunknak elmondta, hogy az emlékműben megjelenik az egyház és az iskola tanítása közti folytonosság, amelynek formái a templom melletti stációkban is megtalálhatók. Az emlékmű fontos eleme a harang, amely helytörténeti jelentőséggel rendelkezik, valamint a fa tartó (népi motívumokkal), amely szintén a közeli erdőkből származik.

Bartók Béla Alapiskola 70.-kézfogás
Vörös László és Soóky Marián az emlékmű előtt
Fotó:  Reczai Lilla

Az ünnepség végén a jelenlévők elénekelték nemzeti imádságunkat, a Himnuszt, amelyet Iván Zoltán kísért tárogatón.

Bartók Béla Alapsikola 70.
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.