418 pedagógus kapja meg az AstraZeneca vakcináját.
A bevételek csökkenése ellenére sem tervezik a tartalékalap igénybevételét, nem fontolgatnak ingatlaneladásokat.
Csak a tavaszi szünet után lesz tanítás a Nagyszombat megyei középiskolákban.
Az Összevont Iskola ugyan a saját egyemeletes épületében működik, de kevesebb tanulóval, mint a magyar intézmény.
A beruházásokat ez év április végéig kell megvalósítani.
A bezárás réme fenyegeti Komárom-Örsújfalu postai kirendeltségét is, az intézkedés ellen petíciós kezdeményezés indult, s már közel ezer tiltakozó aláírás gyűlt össze.
A parkban kisgyerekekkel sétáló anyukák gyakran belebotlottak az erotikus szolgáltató vállalat női szakmunkásaiba.
Mikor az iskolába megy megpihenni a gyerek.
Önkéntes gyűjtést szervez Csiliznyárad és Kulcsod vezetése.
Tiszacsernyő város a rendőrség segítségével köteles biztosítani a karanténnal kapcsolatos intézkedések betartását.
A városi önkormányzat a 2020. december 10-i ülésén elfogadta Komárom 2021-es évi kiegyensúlyozott költségvetését.
Az érdeklődés az oltás iránt nagy, de a pedagógusok nem akarnak érte messzire utazni.
Nem csak új mutánsai jelennek meg a koronavírusnak, de a tünetek is sokfajták. Long-Covid névvel azt az állapotot illetik, amikor fertőzés legyőzése után a különböző komoly egészségügyi problémák 12 hét hosszan is tartanak.
A rajtaütés során 44 tonna dohányt foglaltak le és 18 embert vettek őrizetbe.
A hétvégi tesztelés eredményei szerint a Dunaszerdahelyi járásban lényegesen kevesebb volt a fertőzött, mint ahogy a legutóbbi mintavételek eredményei mutatták. Csupán pár településen haladta meg a fertőzöttségi arány az 1%-ot.
A rendőrség arra kéri az esetleges szemtanúkat, jelentkezzenek az ingyenesen hívható 158-as telefonszámon, vagy a rendőrség hivatalos honlapján, a közösségi hálón.
„Állíthatom, hogy a helyi lakosság eddig is nagyon fegyelmezetten viselkedett. Nálunk nem élnek beilleszkedésre képtelen, veszélyes magatartást tanúsító lakosok.”
Az alacsony hőmérséklet miatt figyelmeztetést adtak ki a Gölnicbányai, az Iglói, a Késmárki, a Lőcsei, a Poprádi, a Kisszebeni és az Ólublói járásra.
Késsel akart végezni magával.
Az olvadó hó is veszélyt okoz.
A rádió hangján.
A falu polgármestere közölte, 37 fertőzöttet találtak, ami azt jelenti, hogy 3,64 százalékos volt a fertőzöttség.
A járásaink eredményei.
Királyréven a népszámlálást is népszerűsítették a tesztelés ideje során.