2021. augusztus 9., 12:42

Egy nap, egy utazás, két UNESCO Világörökség

Nem feltétlenül kell több napra elutaznunk ahhoz, hogy igazi élményekben legyen részünk.  Elég egy tudatosan megválasztott, jól átgondolt útiterv.

a Tisza-tavi Ökocentrumban 1
Galéria
+9 kép a galériában
Fotó: Takács István

A Csemadok királyhelmeci Hajdók Géza Alapszervezetének jó pár hónapja nem sikerült semmilyen rendezvényt megszerveznie. A járványhelyzetre vonatkozó előírásokat betartva, legutóbb tavaly nyáron egy háromnapos kiránduláson jártak a Bakonyban. Az idén, sajnos lehetetlen volt hasonlóban gondolkodni, mert a szállások foglalásakor, az esedékes dátumhoz viszonyítva egy hónappal korábban kérik az ár felét átutalni. Ha a közegészségügyi szigorítások, határzár miatt nem valósulhat meg az út, ez az összeg nem igényelhető vissza, csupán más időpontot tudnak biztosítani.

Ebből kifolyólag egynapos kirándulások mellett döntöttek –  gondolván, a közeli magyarországi régiókban is akad bőven felfedezésre váró kincs, látnivaló. A résztvevők döntései óvatosságról, megfontoltságról tanúskodtak. Voltak, akik hosszabb latolgatást követően mertek csak elindulni. Arra is volt példa, hogy valaki úgy döntött az első, június végi utazás alkalmával, hogy - bár nagyon vágyik Egerbe – mégsem megy el.  Ezt aztán megbánva, a következőre elsőként jelentkezett. 

A matyó népművészet 2012-től az UNESCO Világörökség része 
a Matyó Múzeum előtt
A Csemadok királyhelmeci Hajdók Géza ASZ idei második kirándulásukon
Fotó:  Takács István

Július utolsó napján, a kora reggeli órákban a Matyóföld szívébe, Mezőkövesdre indult a 32 főből álló kis csapat autóbusza.  Elsőként a városközpontban található Matyó Múzeum igazán gazdag gyűjteményében gyönyörködtek.  Az  állandó kiállítás részletesen ismerteti a színpompás matyó népviselet időbeni változásait és a gazdag matyó hímzéskultúra stílustörténetét.   A gazdag textilhagyatékon túl a gyűjtemény tartalmazza a hagyományos matyó paraszti kultúra egyéb használati tárgyait is Sok szép festett bútort, köztük az esküvők valaha elengedhetetlen rózsás kelengyeládáit, cserépedényeket is láthattak a bodrogköziek.

A műemléki védettségű barokk Szent László plébániatemplom különlegessége a gótikus Mária-kápolnával szemben levő matyó körmenetet ábrázoló,  1932-ben festett freskó.

Ezt a magyar egyházi festészetben egyedülálló ritkaságot mindenki hosszasan csodálta. 

A templomból kijövet egy molinó a szemközti épületben látható Takács István életmű-kiállításra hívta fel a figyelmet. „Elnök úr, a következőkben az ön eddig eltitkolt kiállítását nézzük meg?“ – hangzott el az egyik résztvevő tréfás kérdése. Az alapszervezet elnöke (akit szintén így hívnak) nevetve vallotta be, hogy időben jelzi esetleges festői ambícióit. 

Örül viszont, ha ennek a névegyezésnek köszönhetően sokan örökre megjegyzik a XX.századi magyar freskóművészet kiemelkedő alakjának és egyben a matyók leghitelesebb festőjének nevét. 

A Tisza-tavi madárrezervátum 1999 óta az UNESCO Világörökség része 
csónakkal a Tisza-tavi madárrezervátumban
Fotó:  Takács István

Az utazás utolsó állomása a sajátos ökológiájú, 127 km²  területű Tisza-tó volt. Mozaikosan váltakoznak rajta szigetek, nyílt vízfelületek, holtágak, csatornák. Három csónakra szállva, vezetővel bebarangolhatták a tó védett területként nyilván tartott részén a madárrezervátumot.  Ez a kb. 40 km²  a Hortobágyi Nemzeti Park  bemutató területének részét képezi.  Európa legnagyobb édesvizű akváriumát sem hagyták ki  Poroszlón - a Tisza-tavi Ökocentrum a Tisza-tó és a Tisza-völgy élővilágát és természeti értékeit interaktív módon mutatja be. 

Az idei utolsó egynapos útjuk augusztus 22-én Debrecenbe vezet, ahol a Fő téren megtekinthetőek lesznek a virágkarnevál kiállított kocsijai. A program részét képezi többek között a Déri Múzeum. Itt őrzik Munkácsy Krisztus-trilógiájának két képét, amire sokan kíváncsiak. Nem hagyják ki a közelben lévő Nagytemplomot sem – a Magyar Református Egyház ikonikus épületét és egyben Magyarország legfontosabb Nemzeti Emlékhelyét. Erre az utazásukra vannak még szabad helyek, szeretettel várják az érdeklődők jelentkezését.

csemadokKHGAsz-unesco
Galéria
+9 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.