A gyár ugyan éveken keresztül munkát, biztos megélhetést adott az embereknek, ezért azonban mindannyiunknak nagy árat kell fizetnie.
Az oroszok így is, úgy is jól járnak, mi meg aranyárat fizethetünk az üzemanyagért.
Egy-két helyen azért áruhoz lehet jutni...
Szlovákia lakosságának 37%-a idény nyárra egyetlen napnyi kirándulást sem tervez az egyre rosszabb gazdasági körülmények miatt.
Június 28-án kezdte meg termékeinek szlovákiai forgalmazását az angol gyökerekkel rendelkező patinás MG autómárka.
Meg kell állapítani, hogy minimálisan mennyi villamos energiára és földgázra van szüksége a felnőtteknek és a gyerekeknek.
Palkovics László kiemelte, hogy a Szigetköz és a Csallóköz deltája egy "csoda" a világban, a lehetőségeit pedig értelmes módon kell kihasználni.
Egy hónap alatt 27 centtel csökkent a benzin ára Németországban, ami egy ötven literes tartály esetében 14 eurós különbséget jelent.
A hazai használtautó-piacon tavaly összesen 1100 tisztán elektromos meghajtású autót kínáltak eladásra, 30 000 eurós átlagáron.
A Németország és Oroszország között húzódó Északi Áramlat földgázvezeték karbantartásáért felelős vállalat pénteken bejelentette, július közepén előre tervezett karbantartási munkálatok miatt a vezetéken biztosan leáll az orosz földgázimport.
A legtöbb európai ország már hónapok óta igyekszik kompenzálni a lakossági életszínvonalban beállt negatív változásokat. Ahogy a legtöbb területen, Szlovákia itt is lemaradt.
"Már világszerte megfigyelhető, hogy a nagy kereskedők spekulatív módon nagy mennyiségben vásárolnak búzát. Svájc már hozott ilyen intézkedést, mi követjük" - mondta a szlovén kormányfő.
A nyugdíjasokat tömörítő szervezet ismertette elvárásait, ezek között az első helyen szerepel a nyugdíjak 8 százalékos valorizálása, ideális esetben már augusztus 1-től.
Pozsonyból Kassára 1,66 euróval drágul a vonatjegy.
Az emberek koalíciós viszályok helyett hatékony inflációellenes intézkedéseket várnak - hangzott el a Szövetség pénteki sajtótájékoztatóján.
A boltokban már nem lehetnek olyan palackok, amelyeken nincs „Z” jelzés.
A svéd autógyártóért versenyző két állam, Magyarország és Szlovákia közül végül utóbbi diadalmaskodott.
A bejelentésre a Gazprom részvényára a moszkvai tőzsde csütörtöki kereskedésében zuhant, 11 órakor 27 százalékkal, 217,97 rubelre esett, utoljára május végén jegyezték ilyen alacsonyan.
A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripar Kamara tájékoztatása szerint az óriási aszály miatt idén rekordalacsony átlaghozamokra számítanak a termelők.
A szlovák politikusok megnyugodhatnak?
A félretett pénzünk gyorsan fogy, ami azt a kockázatot eredményezheti a jövőre nézve, hogy feléljük a rosszabb időkre félretett tartalékainkat.
A Destatis előzetes adatai szerint idén júniusban a fogyasztói árak emelkedése 7,6 százalékra mérséklődött a májusi 7,9 százalékról. Az elemzők 8 százalékos inflációt vártak júniusra.
Egyre erőszakosabb a holland gazdák egy hete tartó tüntetése, a tiltakozók kedd este áttörték a rendőrségi barikádokat Christianne van der Wal-Zeggelink természet- és nitrogéngazdálkodási miniszter házánál.