Az elmúlt évben az infláció két évtizedes csúcson volt, ami azt jelenti, hogy a fizetések reálértékében az ezredforduló utáni időszak legnagyobb visszaesését okozta.
Szlovákiában már hosszabb ideje több tízezer munkavállaló hiányzik gazdaságunk szinte minden területén.
A lakásárak egyértelműen csökkennek, megfigyelhető ez az ingatlanportálokon és a Szlovák Nemzeti Bank adataiból is.
A havi adatokat nézve idén júliusban 91 ezerrel több utasa volt a pozsonyi M. R. Štefánik repülőtérnek, mint júniusban.
A szlovák gazdaság a beruházások növekedésének köszönhetően javult, de az infláció továbbra is jelentős gondokat okoz.
A Szociális Biztosító augusztusban már a megemelt összegű nyugdíjat folyósítja.
Éves összehasonlításban leglátványosabban az étolaj ára csökkent, mégpedig literenként 50 centtel.
Lejtmenetbe kezdtek az árak?
Már a nominálbérek is növekedtek, de nem minden ágazatban.
Egy hangulatos borászat és gyönyörű környezet.
A teremtett világunk megóvása közös társadalmi kötelesség.
A drágulás ismét a legszegényebbeket érintette leginkább.
Szlovákiának törekednie kell az önellátásra. Innentől kezdve ez már nem csak nemzetbiztonsági, de népegészségügyi kérdés is!
A Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége idén negyedik alkalommal meghirdetett Év vállakozója versenyének fődíját a közelmúltban a nagykaposi Kozsár Miklósnak ítélte.
Az infláció az év második felében kezdett mérséklődni, jelenleg 10,8%-os.
A brit kormány az illegálisan érkező bevándorlókat alkalmazó cégekre és szállásadóikra kivetett bírság összegének jelentős megemelésére készül a bevándorlást visszaszorítandó.
A legtöbben a minimális összeget fizetik.
Mit lehet kezdeni a választások után a lemaradó régiókkal?
Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató hangsúlyozta: a kelet-közép-európai kormányzati beavatkozások negatívan hatottak a második negyedéves eredményre.
2023 első felében 490 millió PET-palackot és fémdobozt váltott vissza a lakosság.
A régió egyik kiemelkedő szereplője jelenik meg a piacon.
Az elherdált idő nyomában.
A cseh állam gazdálkodása az idei év első hét hónapjában a második legrosszabb az önálló állam megalakulása óta.
Közel 13 millió munkanélküli az EU-ban.