Ipari park a sártenger helyén
Írásom alcíme akár az is lehetne, hogy vállalkozás a Covid és a háború árnyékában. Egy helyi vállalkozó példáján követjük ugyanis nyomon, milyen mértékben határozza meg az általános gazdasági helyzet, sőt a politika egy-egy vállalkozás sorsát. Négy év leforgása alatt harmadszor látogattunk el Szentpéterre, ahol megtapasztaltuk, a problémákkal megküzdő tenni akarás utat tör magának a megváltozott körülmények között is.
Amikor 2019-ben a szentpéteri Szabó Norbert megálmodta az épületelemeket gyártó ipari parkot, az elképzelt helyszín még leginkább egy faluszéli szántóföld esős időben sártengerré változó képét mutatta, így még a zöldmezős beruházás fogalma is csak nehezen jutott a szemlélődő eszébe. Aztán ahogy telt az idő, a mintegy 1,7 hektáros terület kétezer köbméternyi beton bedolgozása után egy rendezett ipartelep képét kezdte felvenni.
A munkákba befogtak egy inkább már múzeumba illő, de még jól működő, matuzsálemi korú ipari betonkeverőt is. Szabó Norbert, aki már évtizedek óta működtet a faluban építőanyag kereskedést – vagy ahogy ő mondja, tüzépet – logikátlannak tartotta, hogy ilyen nehéz súlyú termékeket olykor 200 kilométer távolságból hoznak a vidékre, s így a szállítási költségek felfalták az áru értékesítéséből származó hasznot. A környéken ugyanis nem volt ilyen gyártóüzem, legközelebb csak Vágsellyén vagy a magyarországi Győr közelében lehetett beszerezni ezeket az elemeket. A terveket tettek követték, és 2023-ban már készen állt a képeinken is látható gyártócsarnok.
Itt egy gondolat erejéig ismét fel kell idéznünk azokat az abszurd helyzeteket, amelyeket a helyi vállalkozónak a hivatalokban át kellett élnie. A „leglátványosabb”, de mégis inkább lehangoló a gázvezeték nemlétéről szóló igazolás beszerzésének története, amelynek lényege, hogy két különböző hivatal is kérte a vállalkozótól annak az igazolását, hogy a területen nem halad át gázvezeték. Ezt a vállalkozó minden esetben meg is rendelte a gázműveknél, amely minden egyes alkalommal 120 euró megfizetése után állította ki az igazolást. Ebből is látható, hogy az állami szervek nem kommunikálnak egymással, de itt még a gázművek szerepe nem ért véget. Amikor ugyanis az 1,7 hektáros területből a villanyművek trafójának elhelyezésére egy 2 áras (200 négyzetméteres) új helyrajzi számmal ellátott telekrészt kellett kialakítani… nos, akkor is be kellett szerezni – természetesen újabb 120 euróért – az igazolást arról, hogy ott nem halad gázvezeték.
Hasonló, számunkra megmosolyogtató eset volt, amikor az egymástól mintegy 500 méternyi távolságra lévő földhivatal és a kataszteri hivatal nem egymással kommunikált, hanem a vállalkozót szólították fel: az egyik hivatal által kiadott engedélyt vegye át, majd juttassa el a másik hivatalba. Szabó Norbert elmondása szerint az első kapavágástól a mostani állapotig 27 különböző engedélyt és szakvéleményt kértek a hivatalok, természetesen mind pénzbe került.
Ezek a pár száz vagy ezereurós történetek azonban szinte semmit sem jelentenek azokhoz a változásokhoz képest, amelyeket a Covid, majd az azt követő orosz–ukrán háború okozott az árak területén. Ahogy azt nyilván olvasóink is tapasztalták, az energiahordozók áremelkedése az élet minden területén drágulást okozott. Szabó Norbert eltervezett új vállalkozását ez úgy érintette, hogy az építkezések száma rövid időn belül 60 százalékkal csökkent. Ez természetesen a vállalkozót is tervei módosítására kényszerítette: a már meglevő házak hőszigeteléséhez szükséges szigetelőanyagok gyártására helyezte a hangsúlyt.
Ez sem lehetett egyszerű döntés, de az sem, amikor a vállalkozó másik érdekeltségében, a sertéstelep és húsüzem fenntartásába kellett radikálisan beavatkoznia. Ez ugyanis a 200 sertéssel működő üzem megszüntetését jelentette a példátlanul megemelkedő energia- és takarmányárak miatt. Ez utóbbiak tonnánkénti 150-160 eurós ára elérte a 370 eurót is. Amikor arról kérdeztük a tulajdonost, hogy pszichikailag hogyan élte meg az üzem bezárását, Szabó Norbert nagyon józanul azt válaszolta, nem szabad tépelődni azokon az egységeken, amelyek nem termelnek, sőt, csak viszik a pénzt.
A sertésüzem olyan állapotban van, hogy a helyzet változásának függvényében bármikor újra lehet indítani, tette hozzá.
Az államtól támogatást vagy a problémák leküzdéséhez való anyagi hozzájárulást csak a St. Petrus Vini nevű éttermük és panziójuk esetében kaptak az alkalmazottak járulékterheinek átvállalása révén. Senkit sem kellett elbocsájtani a Covid alatt, aminek külön is örülnek, hiszen jó munkavállalót nehéz manapság találni, és ha összeállt egy megfelelő csapat, akkor azt igyekezni kell megtartani. Egy példa a megváltozott helyzetre: az állam ugyan 3800 euróval hozzájárult a járulékokhoz, a panzió és étterem villanyszámlája viszont a szokásos 1700-ról 6000 euróra szökött fel a kritikus hónapokban.
Sok esetben a hivatalok részéről nem is az anyagi támogatás az, amit egy vállalkozó elvár. Szabó Norbert szerint olykor az is nagy segítség lenne, ha nagyobb belátás vagy segítőkészség jellemezné a munkájukat. Erre is azonnal szolgál egy példával. Egy munkanélküli embert alkalmaztak, akit a hivatal egy éven át a járulékok átvállalásával támogatott. A vállalkozó előbb saját pénzéből befizette ezeket a tételeket, majd egy jelentés alapján minden hónapban a hivatal visszafizette neki.
Erről a vállalkozónak havonta egy jelentést kellett küldenie a hivatalba, ám az év végi összesítő jelentést – bevallottan saját figyelmetlenségéből – elmulasztotta, amit a hivatal azonnal a szerződés durva (!) megszegéseként értékelt, s kilátásba helyezte a megítélt támogatás visszakérését. Szabó Norbert egy meglepő fordulattal ébresztette rá a hivatalnokokat arra, hogy bolhából elefántot akarnak kreálni, s az ügyében összehívott bizottság előtt elmondta, hogy hívő emberként ő ezt a bűnét meg fogja gyónni a papjának, aki vélhetően ki fogja ezért nevetni. Az addig komor és mogorva bizottság hangulata megváltozott, nyilván ráébredtek arra, hogy milyen távolság van a „bűn” és a kilátásba helyezett büntetés között.
A szentpéteri Szabó Norbert, vélhetően a többi vállalkozótársával együtt izgatottan várja a választások után megváltozott politikai helyzet gazdaságra gyakorolt hatását. Az egy-két százaléknyi kamatemelés továbbra is az ingatlanvásárlási és építési kedv visszafogását jelenti, ahogy egy-két meggondolatlan politikusi nyilatkozat is fékezheti az előremutató terveket. Szabó Norbert azonban bizakodó, hiszen, ahogy mondja, az építőanyagra és az élelemre mindig szükség lesz. Zavarónak tartja viszont, hogy az országba napi szinten több száz, vagy talán több ezer kamionnyi importáru érkezik. Ezek nagy részét szerinte vállalkozóbarát politikával itthon is meg lehetne termelni. De vajon odafigyel-e majd valaki a hazai vállalkozókra, vagy továbbra is elsősorban a külföldről jövő befektetőknek kedveznek?
Megjelent a MAGYAR7 43. számában.
