Továbbra is Szlovákiában legmagasabb az infláció
A szeptemberihez képest ugyan októberben csökkent a pénzromlás, a jó hírek azonban ezzel véget is értek.

Az élelmiszer ára továbbra is magas, az eurózónán belül a lakosok itt érzik legjobban a hatását. Az euróval fizető országok közül Szlovákiában figyelhető meg a legjelentősebb drágulás.
– jegyezte meg Stanislav Pánis, a J&T Bank elemzője.
Az Eurostat becslései szerint Szlovákiában októberben 7,9%-os drágulást lehetett megfigyelni, ezzel szemben az eurózóna többi országaiban ez az arány 3% körül mozgott.
”Továbbra is magas az élelmiszer és az energia ára” – tette hozzá az elemző. Az előző kormány nem spórolt, és valószínűleg a mostani sem fogja ezt elérni, ezért nem jók a kilátások. ”Az elkövetkező időszakban ugyan valamelyest javulni fog a helyzet, az infláció a következő évben továbbra is elérheti, sőt túl is lépheti az 5%-ot” – tájékoztatott Pánis. Mivel a pénzromlás csökken az euróövezetben, az Európai Központi Bank sem növelni, sem csökkenteni nem tervezi az általános kamattarifát.
– fejtette ki Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke.
Lagarde egy kamattarifára vonatkozó kérdésre kifejtette, semmilyen döntést nem bánt meg, amit a mandátuma első felében hozott. Ez azonban nem változtat azon, hogy Szlovákiában a legmagasabb az infláció, és a közeljövőben ebben nem is várható jelentősebb változás.