Az intézményvezető számára a legnagyobb fejtörést az online és a jelenléti oktatást vegyítő ún. hibrid képzés bevezetése és működtetése okozná.
A II. Koháry István Alapiskolában hasonló módon tervezik az új tanévet, mint tavaly, annyi különbséggel, hogy idén az iskolaügyi minisztérium jóval megengedőbb az előző évhez képest.
A koronavírus várható őszi hullámára való tekintettel a kormány nem ad központi utasítást a felsőoktatás jelenléti oktatásának elindítására.
Az ünnepségről Katona Tamás, médiacsaládunk fotósa készített remek felvételeket.
E munkáltató füzetből mindegyik felvidéki magyar alapiskola kap egy-egy mintapéldányt a megrendelőlappal együtt, és abból darabonként 5 euróért további példányok is rendelhetőek.
Az anyanyelv egyben a siker záloga is, hiszen aki nem találja a szavakat, annak gondolatai szétszórtak lesznek.
Az iskolák már túl vannak az elméleti tervezésen, felkészültek a hibrid oktatás összes lehetséges verziójára.
Szeptembertől érvénybe lép a Nagyszombat Megyei Önkormányzathoz tartozó középiskolák strukturális átalakítása.
Az oktatási tárcavezető erről pénteki sajtótájékoztatóján beszélt.
Valahol a túlélésért harcolnak.
A minisztérium év végéig tervezi véglegesíteni a kisebbségi iskolák számára írt, alapfokú és alsó középfokú tankönyveket négy tantárgyból: zenei nevelésből, honismeretből, történelemből, valamint szlovák nyelvből és irodalomból.
Nagy Katalin igazgatónő rámutatott arra, hogy sokszor nem elég egyértelműek a megfogalmazások a minisztérium részéről, ezért nehéz alkalmazkodni azokhoz.
Hamarosan kezdődik az új tanév, amely során újabb kihívásokkal szembesülnek majd az iskolák.
A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretén belül felépült Életke Óvoda fenntartója a református egyház.
Az oktatásügyi minisztérium a múlt héten levélben értesített minden szlovákiai iskolát a 2021/2022-es tanévre vonatkozóan az ,,iskolai szemafórral” kapcsolatosan.
A minisztérium forgatókönyve már kész, kérdés, hogy a delta mennyire írja át...
Bemutatkoznak az iskolakezdő gyermekek, átadják a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet és bemutatják a pályakezdő pedagógusokat is.
Az oktatási minisztérium augusztus 16-tól telefonos ügyfélszolgálatot indít, felhívják az iskolaigazgatókat azokon a településeken, ahol alacsony a beoltottak aránya.
A tartalékokat az Állami Tartalékalapból fogják a járási hivatalokba szállítani.
A szervezeti kommunikáció kapott főszerepet.
Lesznek iskolák, amelyekben már szeptemberben be kell zárni egyes osztályokat.
Óriási még a bizonytalanság a hogyant illetően. Jelenléti formában, online, esetleg hibrid módon?
Minden új hallgatót várnak az egyetemista évek első és egyik legnagyobb bulijára.