Az MKP szakmai együttműködést javasol az agrártárcának a déli régiókat érintő kérdésekben
Az MKP szakmai együttműködést javasolt az agrártárcának, olyan témakörökben, amelyek a régióink számára és a jövőnk szempontjából fontosak, ám eddig ezek Szlovákiában nem élveztek kiemelt figyelmet. Ahogy a delegáció vezetője, Farkas Iván mondta – semmilyen figyelmet. A tanácskozáson további négy mezőgazdasági szakember vett részt.

Farkas Iván a találkozást követő sajtótájékoztatón kihangsúlyozta, hogy
a találkozó nem politikai, hanem szakmai jellegű volt, nem a szelfik végett találkoztak, hanem a minisztérium vezetőinek felajánlották azt a tapasztalatot, amit az elmúlt években az MKP a déli régiók agrárpolitikájában felhalmozott.
A találkozóról elmondta, hogy a minisztérium mezőgazdasági szekciójának vezetőivel találkoztak, ahol több témakörben tettek javaslatokat. A találkozót Farkas Iván úgy minősítette, hogy a találkozó egy jó előkészítés volt a miniszterrel való találkozóhoz, ami reményei szerint mihamarabb létrejön.
Farkas Iván kiemelte, hogy az MKP a déli járásokban dolgozó gazdáknak igyekeznek segíteni, hogy a déli régió továbbra is az ország éléskamrája maradhasson.
Pozitívnak ítélte meg a szemléletváltást a kormányprogramban, amely próbál elmozdulni a nagyipari mezőgazdaság felől a kisebb gazdaságok felé, és igyekszik az élelmiszer-önellátásra törekedni.
Farkas Iván az egyik fontos témakörként a kiemelte a faluvállalatokat, amelyek az önkormányzatok, a gazdák és a helyi vállalkozók közös vállalataként működhetnek, és közmunkásokat, helyi munkanélkülieket foglalkoztathatnának. Erre javasoltak támogatási programot, illetve a közmunka program kibővítését, amellyel jelentősen enyhíthetnék a munkanélküliséget.
Pomichal István a találkozó után
az öntözőberendezések felújításának szükségét, illetve a mezőgazdasági szakoktatás fejlesztéséről beszélt. Ez utóbbival összefüggésben felhívta a figyelmet a magyar nyelvű oktatás fennmaradására és fejlesztésére.
A tárgyalás során kérték, hogy a magyarlakta vidékekre olyan hivatalnokokat helyezzenek, akik bírják a magyar nyelvet
Szalay Erika a sajtótájékoztatón
az importáruk túlsúlyára és a helyi áruk fontosságára hívta fel a figyelmet. Kitért a háztáji és a kisvállalatok ellehetetlenítésére, ami a nagyvállalatok túlsúlyához vezetett.
Figyelmeztetett a külföldi vállalatok térnyerésére, a nem megfelelő támogatási rendszerre. A mezőgazdaság fejlesztésénél elsősorban a zöldség- gyümölcságazat, a speciális növények hatékony támogatási rendszerének kiépítését hangsúlyozta.
Pathó János a melioráció területéről beszélt. Elmondta, hogy jelenleg a vízről beszélni könnyű feladat a minisztériumban, mert most minden mezőgazdász vizet kíván. Felhívta a figyelmet, hogy
Szikura Ferenc a termelői és értékesítési társaságokról, szövetkezetekről beszélt, amely területeken
az egyenlő feltételekre, a támogatási rendszerek különbözésére, a rejtett dotációkra hívta fel a figyelmet. Ezzel az importáru behozhatatlan árelőnyhöz jut, miközben a behozott áru gyakran egészségügyi kívánnivalót hagy maga után, és sokszor Európa szemete jön be hozzánk.
Farkas Iván végezetül beszámolt arról, hogy a tanácskozáson
érintették a strasbourgi bíróság Szlovákiát elmarasztaló döntését is.
Mint azt korábban megírtuk, az Emberi Jogok Európai Bírósága olyan határozatot hozott, amely szerint Szlovákia főügyésze jogtalanul avatkozott be egy már lezárt bírósági ügybe, amelyben négy magánember javára ítéltek meg bizonyos földterületeket. Ezeket a földterületeket (erdőket) még felmenőiktől vették el, azaz konfiskálták, a Beneš-dekrétumok hírhedt, magyarokra vonatkozó részeinek értelmében.
- mondta Farkas Iván.