Felszámolnák az európai mezőgazdaságot?
November van, hűvösebbek a reggelek, korábban sötétedik, vidéken óhatatlanul közeledünk a disznóvágások szezonjához. De ha az Európai Bizottságon múlik, nem lesz ez így sokáig: a következő programozási időszakban a húsfogyasztás csökkentését támogatnák.
A javaslat kapcsán Weöres Sándor: Birkaiskola című verse juthat eszünkbe, melyben a szerző azt írja: „Ki nem szólt, csak bégetett, / az kapott dicséretet. / Ki oda se ballagott, / még jutalmat is kapott.” Egy nemrégiben napvilágra került tervezet szerint az Európai Unió vezetése azokat a termelőket támogatná, akik felhagynak az állattenyésztéssel. Akinek meg nem tetszik, az egyen tücsköt.
Jelenleg a mezőgazdasági haszonállatok kilencven százalékát az Európai Unión kívül tenyésztik. Teljesen mindegy, hogy a nyolcmilliárdnyi ember élelmezése szempontjából csekély jelentőségű állatállományt tartó, szükségletei egy részét csak behozatalból fedezni tudó Európa mennyire akarja kizöldíteni a területén történő állattartást, az elérni kívánt környezetvédelmi célok szempontjából annak elhanyagolható hatása lesz. Arra viszont jók Ursula von der Leyenék sötétzöld törekvései, hogy az európai mezőgazdaság maradékát is romba döntsék.
A haszonállattartás ellehetetlenítésére irányuló passzionátus igyekezet mellett nagy felhördülést váltott ki a közép-európai gazdák körében a területalapú támogatások eltörlésére irányuló szándék.
Az alapkérdés persze az, kell-e dotálnunk a mezőgazdaságot? Hiszen mezőgazdasági támogatások, abban a formában, ahogy ma ismerjük őket, csupán néhány évtizede léteznek, a mezőgazdaság pedig, némi túlzással, az emberiséggel egyidős, és, bár nem mindig egyszerűen, de a legkülönbözőbb rendszereken átívelve fenn tudott maradni, különben én nem írnám, ön pedig nem olvasná ezeket a sorokat, mert kihalt volna az emberiség. Azonban a fennmaradásunkat hosszú távon garantálni tudó európai mezőgazdaság az elmúlt évtizedekben olyan piactorzító hatásoknak volt kitéve, amelyeken nem lehet csak úgy átlépni. Az egykori szocialista tábor országaiban ez a mezőgazdaság erőszakos kollektivizálása, a kikényszerített szövetkezetesítés, és az ezt irányító tervgazdaság volt. Nyugaton pedig a háború utáni újjáépítést követően, az ágazat versenyképességét fenntartandó, előbb tagállami, majd összeurópai szinten folyósított támogatások azok, amelyek a vasfüggöny innenső oldaláról áhítva nézett szabadpiacot a mindenek fölé emelő kapitalizmus gazdasági szerkezetét fellazították, kiemelve a mezőgazdaságot a piaci keretrendszerből.
A mezőgazdasági támogatások rendszere alapvetően torzítja a piacot, mivel elferdíti a természetes kereslet-kínálat egyensúlyát, és gazdasági döntéseket tesz függővé az uniós forrásoktól.
A támogatások jelentősen befolyásolják a termelés szerkezetét, hiszen a gazdák sok esetben nem a piaci igények és gazdasági hatékonyság szerint döntenek, hanem a támogatási rendszerek feltételei alapján. A támogatások gyakran kedveznek a nagyobb, iparszerű gazdaságoknak, míg a kisebb, innovatívabb vállalkozások, amelyek gyorsabban alkalmazkodhatnának a piaci környezet változásaihoz, háttérbe szorulnak. De hiába a közgazdasági alapigazságok, a mezőgazdaságot az egyre szigorodó, egyre komplexebbé váló uniós szabályozás hosszú távon olyan kényszerpályára állította, hogy támogatások nélkül nem lenne versenyképes. Hiszem, hogy mezőgazdászaink semmivel sem ügyetlenebbek, mint az erőszakos „jéerdésítés" előtt gazdálkodó nagy- és dédapáink, de míg azoknak elegendő volt a józan paraszti eszükre hagyatkozni, egy mai mezőgazdásznak, mielőtt felhúzná a gumicsizmáját, előtte állami és brüsszeli előírások tömkelegét kell áttanulmányozni, ha nem akar vaskos bírságokat kockáztatni. Az Európai Unió saját maga tette tönkre, vagy legalábbis állította kényszerpályára önnön mezőgazdaságát, amely most már, a támogatások kivezetésével bizonyosan letérdelne. És akkor most az EB – nem az oroszok, nem a kínaiak, nem az amerikaiak, nem a szíriuszi gyíkemberek, mi magunk – elvenné a területalapú támogatásokat. Itt mindenki hülye? – tehetnénk fel a kérdést.
A területalapú mezőgazdasági támogatás az Európai Unió közvetlen kifizetési rendszerének egyik alapvető eleme, amely a mezőgazdasági vállalkozások birtokában lévő földterület nagyságára alapozva nyújt segítséget. Ezek a támogatások kiemelten fontosak a közép-európai gazdálkodók számára, mivel hozzájárulnak a termelési lehetőségeik növeléséhez, a versenyképességük megőrzéséhez, valamint a helyi élelmiszer-termelés fenntarthatóságához. Az elmúlt évtizedekben ezek a támogatások elengedhetetlen alapját képezték ahhoz, hogy a régió mezőgazdasági struktúrái fennmaradhassanak és fejlődhessenek, különösen a kisebb gazdaságok esetében igaz ez.
Ha az EU hirtelen kivonná a támogatásokat a mezőgazdaságból, ennek súlyos következményei lennének az egész mezőgazdasági szektorra és az európai társadalomra nézve. Elsősorban a gazdák jelentős része anyagi válságba kerülne. A támogatások nélkül a legtöbb európai gazdaság nem lenne képes versenyképesen működni, mivel a termelési költségek – nem a mezőgazdaság belső működéséből fakadóan, hanem a mezőgazdaságon kívülről bevitt környezetvédelmi, foglalkoztatáspolitikai, munkavédelmi és adminisztratív szabályok miatt – gyakran magasabbak az EU-ban, mint a világ más részein. Ennek eredményeként sok gazdálkodó kénytelen lenne felhagyni a termeléssel, különösen a kisebb, családi gazdaságok, amelyek számára a támogatások biztosították az életképes működés lehetőségét.
A támogatások megszüntetése emellett árfelhajtó hatással is járna az élelmiszerek piacán. A termelés csökkenésével ugyanis az ellátás is korlátozottabbá válna, ami az élelmiszerárak emelkedéséhez vezetne. Ez nemcsak a fogyasztók pénztárcáját érintené, hanem a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegei számára is komoly problémát jelentene, hiszen a drágább élelmiszerek növelnék az élelmiszer-bizonytalanságot és visszahoznák az élelmezési problémákat Európába. Emellett az európai országok egyre inkább függővé válnának az importált élelmiszerektől, ami a nemzetközi piacokon való kiszolgáltatottságot növelné, és az élelmiszer-ellátási biztonságot veszélyeztetné.
Persze, a mezőgazdaságra nem tekinthetünk szent tehénként – ja, de, különben nem lesz mit ennünk –, a mezőgazdasági támogatási rendszer átalakításáról szóló elgondolásoknak helye lehet a nap alatt. Azokat azonban csakis teljes uniós konszenzus mellett, és úgy lehet megtenni, ha elsősorban az ágazati szereplőkkel konzultáltak erről. Az agrárszektor kihagyásával, Brüsszelben, kapanyelet soha nem markolt hivatalnokok és szobatudósok által előkészített tervezetek ugyanis épp olyan tévútra vezethetik a kimutatások kitöltögetésébe fulladó, szebb napokat is látott európai mezőgazdaságot, mint amikor a kínaiak bambuszrúddal kergették a verebeket…
Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/45. számában.
