Az ukrán légierő tájékoztatása szerint csütörtökre virradóra Oroszország 90 drónnal támadta Ukrajna területét, az ukránok három drónt indítottak Moszkva ellen.
Takarékosságra szükség van, de ezt a politikai verseny akadályozásánál hatékonyabb és demokratikusabb módon is el lehet érni.
Vesztegetés vádjában bűnösnek találta a Bazini Speciális Büntetőbíróság Peter Kažimír volt pénzügyminisztert, a Szlovák Nemzeti Bank elnökét.
Megrohamoztak egy élelmiszerraktárt.
A lelet piaci értéke mintegy 7,5 millió korona, történelmi értéke pedig szinte felbecsülhetetlen.
A közepes esős évszak, valamint a Tigris és az Eufrátesz vízhozamának csökkenése miatt Irakban 80 éve most a legalacsonyabb a vízkészletek szintje.
Németország segíteni fog Ukrajnának abban, hogy nagy hatótávolságú fegyvereket tudjon előállítani a saját területén - jelentette be szerdán Friedrich Merz német kancellár Berlinben.
Robert Fico reagált Andrej Danko SNS-elnök által az Oroszország elleni 17. szankciócsomag jóváhagyásával kapcsolatban megfogalmazott kritikájára.
A rendőrség vizsgálta azt az információt is, amely szerint bombát tettek a főügyész feleségének autójába.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdai sajtóértekezletén kijelentette: egyértelmű, hogy a Trump-kormányzat "jelentős erőfeszítéseket tesz a békés rendezés érdekében.
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán hivatalában fogadta Irakli Kobakhidze georgiai miniszterelnököt.
A martosi rendezvényligetbe invitálta a sajtó képviselőit szerda délután Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke, hogy bárki szemügyre vehesse az utóbbi napokban a sajtóban is sokat ragozott vendégházat.
A cseh kormány szerint Kína a felelős a prágai külügyminisztérium egyik kommunikációs hálózata elleni kibertámadásokért.
Szijjártó Péter szerint a terrorfenyegetettség egyre súlyosabb kihívás világszerte, ezért Magyarország erősen támogat minden erőfeszítést ezzel szemben.
Fico szerint Szlovákia nem kanyarodik el az EU- és NATO-tagságtól.
Legalább tíz ember meghalt a hét eleji heves viharokban Pakisztánban.
A Duna Menti Tavasz második napja is bizonyította: a gyerekeknek van mondanivalójuk, csak színpad kell hozzá és figyelő szemek, akik értik őket. Holnap folytatódik a fesztivál újabb darabokkal, új gondolatokkal, de ugyanazzal a lelkesedéssel.
A pápa a felelősökhöz intézett felhívást, ismételten tűzszünetet, minden túsz szabadon engedését, a humanitárius jog teljes mértékű tiszteletben tartását szorgalmazva.
A községek, városok és megyei önkormányzatok erre a célra több mint 100 millió eurót kapnak.
A koalíció és az ellenzék eltérő hangsúlyokkal, de többnyire pozitívan értékelte Peter Pellegrini mai beszédét, bár a korrupció és a jogállamiság témája hiányzott.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, valamint saját részvételével tartandó, az ukrajnai háború lezárását célzó, háromoldalú béketárgyalást javasolt Volodimir Zelenszkij ukrán államfő.
A svéd Volvo Cars autógyártó vezérigazgatója, Håkan Samuelsson kijelentette, hogy a vevőknek kell majd állniuk a vámemelésekkel összefüggő költségnövekedés jelentős részét.
Barnamedve támadt rá egy nőre, és súlyosan megsebesítette Szlovéniában, a fővárostól, Ljubljanától mintegy tíz kilométerre délkeletre fekvő Skofljica külvárosában, egy erdőszélen
Peter Pellegrini első parlamenti beszédében a társadalmi megosztottság csökkentését, a pandémia kezelésének átlátható elemzését, hosszú távú állami vízió kidolgozását és a nyugati kapcsolatok erősítését sürgette.