Szerdán Londonban lesznek Ukrajna képviselői, ahol tűzszüneti tárgyalásokat folytatnak Ukrajna, az Egyesült Királyság, Franciaország és az Egyesült Államok részvételével.
Az USA elnöke elrendelte, hogy az Egyesült Államok minden szövetségi épületén és katonai létesítményén félárbocra engedjék a nemzeti lobogót, és ugyanez vonatkozik az amerikai diplomáciai képviseletekre is külföldön.
Ferenc pápa rövid végrendeletében azt hagyta meg, hogy végső nyughelyén mindössze a nevét, Franciscus, tüntessék fel.
A tárgyalások középpontjában egy kereskedelmi paktum gyorsított ütemezése áll majd Washington globális vámoffenzívája közepette.
A szerződés hosszú távra rögzíti a Moszkva és Teherán közötti együttműködés továbbfejlesztésének jogi kereteit.
Kína idén több intenzív űrkutatási programot tervez elvégezni, és szeretné elmélyíteni ezen a tudományterületen együttműködését nemzetközi téren is.
Kína szankciókat vezet be amerikai kongresszusi képviselőkkel, kormánytisztviselőkkel és civil szervezetek vezetőivel szemben.
Vatikán hivatalosan is megerősítette, hogy Ferenc pápa agyvérzésben, majd az azt követő szívelégtelenségben vesztette életét.
Este tartják a szertartást, amelyen a Vatikán hivatalosan is megállapítja Ferenc pápa halálát - közölte a Szentszék.
Az "eddigi legerősebb bizonyítékot" találták a Cambridge-i Egyetem kutatói a földönkívüli élet létezésére a Földtől 124 fényévre található K2-18b exobolygó tanulmányozása során.
Nemzetközi hírek szerint Erdő Péter bíborosnak nagy esélye van, hogy ő legyen a következő pápa.
Egy emberként mozdult meg Róma városa, és indult el gyalogosan a Szent Péter tér felé Ferenc pápa halálhírének hétfő délelőtti bejelentését követően.
Nehéz feldolgozni a megmásíthatatlant, Krisztus földi helytartójának élete ma reggel egy másik dimenzióba került.
Magyarországon nemzeti gyásznap lesz Ferenc pápa temetésekor.
A londoniak egy része sokáig olcsó alternatívának tekintette a városon belüli drága ingatlan bérlésével vagy vásárlásával szemben.
A pápa inkább konzervatív teológiai nézeteket vallott, küzdött a társadalmi igazságtalanságok ellen.
A pápa már hónapokkal korábban meghatározta a temetéséhez kapcsolódó szertartást.
Bukele elmondta, hogy külügyminisztériuma diplomáciai csatornákon keresztül hivatalosan is benyújtja a kezdeményezést a venezuelai kormánynak.
A szentatya hétfő reggeli halála megrázta a társadalmat, a katolikus egyház azonban hamarosan beindítja a katolikus egyház évszázados hagyományát az új pápa megválasztására.
Ahogy azt már megszokhattunk, így az orosz-ukrán háború negyedik évébe lépve, a "másik" fél hibázott.
Ferenc pápa hétfő reggeli halála megrázta a társadalmat, a világ politikusai a szentatyára emlékeznek.
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el.
A vámemelési intézkedések miatt a változás a vámkezelési eljárások meghosszabbodását eredményezte.