POZSONY. Simon Zsolt vezetheti a Most-Híd jelöltlistáját a májusi európai parlamenti választásokon – határozott a párt elnöksége kedden.
POZSONY. Rendkívüli parlamenti ülés összehívását sürgeti a krími helyzet miatt az ellenzéki Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt, amely már megkezdte az ehhez szükséges aláírások összegyűjtését.
OROSZKA. A Garamban bukkantak rá egy idős nő holtestére kedden Oroszkán. A nyugdíjas előző éjszaka tűnt el.
POZSONY. Az új szlovák-magyar határátkelők megvalósításáról egyeztetett a nagyszombati megye vezetése Magyar Levente külügyi helyettes államtitkárral és Viktor Stromèek szlovák közlekedésügyi államtitkárral kedden Nagyszombatban - tájékoztatott Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke.
POZSONY. Határozottan elutasította az ukrajnai orosz agressziót illető óvatos állásfoglalás miatt a kabinetjére zúduló kritikákat Robert Fico kormányfő a Hospodárske Noviny gazdasági lap által szervezett vitafórum, a HNClub során.
POZSONY. A Beneš-dekrétumok vagy az autonómia témája nem lehet tabu – jelentette ki Bárdos Gyula, a Magyar Közösség Pártja államfőjelöltje a TASR hírügynökségek adott interjúban.
SAN DIEGO. Fizikai tevékenységeket igénylő videojátékokkal enyhíthető az időskori depresszió egy amerikai kutatás szerint.
ZSOLNA. Március 19-én veszi kezdetét a fellebbviteli eljárás Ján Slota ittas vezetésének ügyében a Zsolnai Kerületi Bíróságon.
POZSONY. Egyes államfőjelöltek meg vannak győződve arról, hogy Robert Fico kormányfőnek keményebben kellett volna reagálni az Ukrajnában kialakult helyzetre.
POZSONY. Egyes államfőjelöltek meggyőződéssel állítják, hogy Robert Fico kormányfőnek keményebben kellett volna reagálni az Ukrajnában kialakult helyzetre.
POZSONY. Az ukrán válság miatt második alkalommal ült össze hétfőn este a Biztonsági Tanács. Az ülésén felmerült az a kérdés is, hogy a válság veszélyeztetheti-e Szlovákia földgáz- és kőolaj-ellátását, illetve a Nyugat-Európa felé irányuló tranzitot.
Királyhelmec. A Magyar Közösség Pártja tőketerebesi járási elnöksége harmad ízben adta át a Helytállás a Bodrogközért Díjat.
Helemba. Idén is több százan vettek részt a helembai farsangi felvonuláson.
Verebély. Verebélyen megalakult a Nemzeti Pálinkaszalon, amelyben a szlovákiai párlatok legjobbjai kapnak helyet.
Zselíz. Tegnap délelőtt, a Zselízi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában indították hivatalosan útjára a meghirdetett „Külhoni felsősök éve programot”.
GENF. A kedden nyíló Genfi Autószalon előestéjén a szakmai zsűri a Peugeot 308-as modellnek ítélte oda a 2014-es Év Autója-díjat.
POZSONY. A nemzetközi jog megsértésének minősül, ha az illetékes nemzetközi szervezet meghatalmazása nélkül idegen hadsereg lép Ukrajna területére – értett egyet mai találkozóján Szlovákia három legfőbb közjogi méltósága, Ivan Gašparoviè köztársasági elnök, Robert Fico kormányfő és Pavol Paška házelnök.
POZSONY. Péntek óta javában zajlik a választási kampány. Az államfőválasztás március 15-i első fordulójának közeledtével Öllös László politológus portálunknak nyilatkozott a szlovákiai politikai színtéren kialakult helyzetről.
POZSONY. Az érthetetlen európai politika a legfőbb oka annak, hogy a 18-24 év közötti fiatalokat nem érdeklik az európai parlamenti választások.
HELEMBA. Idén is több százan vettek részt a helembai farsangi felvonuláson. A falucskában több évszázados hagyománya van a maskarázásnak.
SZENTES. Sok sérültje van annak a Szentesnél történt hétfői balesetnek, amelyben motorvonattal ütközött egy kukoricát szállító teherautó. A tehergépkocsi Szegvár és Szentes között, az Ipartelepi úti vasúti átjáróban ütközött össze egy kétkocsis motorvonattal, a sérültek számáról egyelőre ellentmondóak az információk.
POZSONY. Ivan Štefanec, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt alelnöke szerint a legfőbb közjogi méltóságoknak egyértelműen az orosz agresszió eredményének kellene nevezniük az ukrajnai helyzet, s haza kellene hívni a moszkvai szlovák nagykövetet.
LONDON. Fület és orrot növesztenének a testzsír őssejtjeiből brit kutatók egy új eljárás segítségével. A porcszövetet már sikerült előállítani, a biztonsági tesztek azonban még hátravannak.
POZSONY. A Szlovák Köztársaság államfőjének megválasztásába választói igazolvány birtokában az ország bármely településén be lehet kapcsolódni. Az igazolványt az állandó lakhelyen kell igényelni, s ezt többféle módon is meg lehet tenni.