Videójátékkal enyhíthető az időskori depresszió
A San Diego-i Orvosi Egyetemhez tartozó Sam és Rose Stein Öregedéskutatási Intézet munkatársai szerint az időskori tünetszegény depresszió (SSD) tünetein javítanak olyan speciális videojátékok, melyek fizikai tevékenységeket igényelnek.
A tanulmányt, mely az American Journal of Geriatric Psychiatry márciusi számában jelent meg Dilip V. Jeste professzor vezette. Az SSD idősek között gyakran előfordul, nagyfokú szenvedés, alkalmatlansági érzés jellemzi, mely a költséges egészségügyi szolgáltatások igénybevételének emelkedését vonja maga után. A fizikai aktivitás javít a tüneteken, azonban az idősek kevesebb, mint öt százaléka fejt ki rendszeresen ilyen tevékenységet. Ráadásul a depresszió csökkenti az ilyen irányú hajlandóságot.
A tanulmány során 63 és 94 év közötti idős emberek vettek részt 35 perces Nintendo Wii gyakorlaton, heti háromszor. A résztvevők öt sportjáték, tenisz, bowling, baseball, golf vagy boksz közül választhattak. A Nintendo Wii-vel a játékos egy mozgásérzékelő távirányító segítségével szimulálja az adott mozdulatsort. A vizsgálat során az idős résztvevők sikerélményről számoltak be, mely mentális állapotukat pozitívan befolyásolta.
Jeste professzor igazán bíztatónak nevezte eredményeiket: a résztvevők egyharmadánál 50%-kal csökkentek a depressziós tünetek. Sok esetben a javult az egyének mentális állapottal összefüggő életminősége és a kognitív készsége. Ehhez a javuláshoz nemcsak a mozgás, hanem a játék technológiájának elsajátítása is hozzájárult.
Azonban Jesse felhívta rá a figyelmet, hogy több résztvevő részvételével meg kell ismételni a tanulmányt, valamit arra is rámutatott, hogy az a fajta mozgás is hordoz sérülésveszélyt, így a gyakorlat különleges figyelmet igényel - számolt be a betegszoba.hu portál.