2014. március 4., 09:53

A földgáz- és kőolaj-ellátással is foglalkozott a Biztonsági Tanács

POZSONY. Az ukrán válság miatt második alkalommal ült össze hétfőn este a Biztonsági Tanács. Az ülésén felmerült az a kérdés is, hogy a válság veszélyeztetheti-e Szlovákia földgáz- és kőolaj-ellátását, illetve a Nyugat-Európa felé irányuló tranzitot.

Robert Fico kormányfő az ülést követően elmondta: aprólékosan figyelemmel kísérik a földgáz- és kőolaj-ellátást, az állami érdekek szempontjából jelenleg talán ez a legfontosabb kérdés. A miniszterelnök tájékoztatása szerint a Biztonsági Tanács ülésén beszéltek az ország tartalékairól. Szlovákiának jelenleg a nemzetközi előírásokkal összhangban teljes üzemmód esetén 95 napra elegendő kőolaj-tartaléka van. „Ami a földgázt illeti, a tartályokban 1,77 milliárd köbméter van, maga a Szlovák Gázművek (SPP) megközelítőleg 800 millió köbméterrel rendelkezik. Ez a háztartások fogyasztására 4-5 hónapra elegendő” – fejtette ki.

A miniszterelnök tájékoztatása szerint az illegális migráció megelőzésére megerősítették a szlovák-ukrán határszakasz védelmét. Rámutatott, hogy nem annyira az ukrán, hanem inkább a nyugat-ázsiai bevándorlók áradatától lehet tartani. Robert Kaliòák belügyminiszter hozzátette, hogy több száz ilyen illegális bevándorló tartózkodik az Ukrajna területén létesített táborokban, és fennáll az a veszély, hogy ők esetleg arra használják ki az áttekinthetetlen helyzetet, hogy Szlovákiába szökjenek.

Robert Kaliòák, aki egyúttal a Biztonsági Tanács alelnöke is, megállapította: a visegrádi országokban (V4) eltérő az ukrán határnál kialakult helyzet. „Örülök annak, hogy a szlovák határ keretében mindkét oldalon működnek a rendszerek. Kollégáinknál időnként csődöt mond a zöldhatár védelme, s a határátkelőkön is adódnak problémák” – fogalmazott.

Miroslav Lajèák külügyminiszter szerint az orosz-ukrán viszony továbbra is feszült, és fennáll annak a lehetősége, hogy tovább éleződik a helyzet. „Az Orosz Föderáció azt állítja, jogában áll védelmezni az orosz nyelvű lakosságot, ami olyan tézis, amelyet senki sem fogadhat el" – szögezte le. Hozzáfűzte: az orosz fél valós motivációját nem lenne helyes egy sajtótájékoztatón boncolgatni.

„Semmi kétség, agresszióra került sor. A mi elsőrendű prioritásunk enyhíteni a helyzeten” – mondta Lajèák az Európai Unió (EU) külügyminiszterei tanácskozásának a margójára. A szlovák diplomácia vezetője a tanácskozás eredményeiről a Biztonsági Tanácsot is tájékoztatta. „Nem engedhetjük, hogy a konfliktus Ukrajna déli és keleti térségeibe is átterjedjen” – hangsúlyozta.

Megosztás