2014. március 4., 11:07

Államfőjelöltek: Ficónak keményebben kellett volna reagálnia

POZSONY. Egyes államfőjelöltek meg vannak győződve arról, hogy Robert Fico kormányfőnek keményebben kellett volna reagálni az Ukrajnában kialakult helyzetre.

A Sme napilap és a Trend hetilap által szervezett vitán a szervezők által legesélyesebbnek tartott államfőjelöltek, Andrej Kiska, Milan Kòažko, Radoslav Procházka és Pavol Hrušovský vettek részt. Robert Fico jelenlegi kormányfő nem jelent meg. A köztársaságielnök-jelöltek egyebek mellett az ukrajnai helyzetről, illetve az arra adott szlovák reakcióról is beszéltek.

„Jóval keményebb, élesebb és kevésbé diplomatikus álláspontot választottam volna" – jelentette ki Pavol Hrušovský. Mint elmondta, az ukrajnai történéseket egy független állam elleni agressziónak tartja.

Andrej Kiska meg van győződve arról, hogy Ukrajna területéről az ország polgárainak kell dönteniük. „Az az ő területük, Ukrajna pedig szuverén állam" – hangsúlyozta. Hozzáfűzte, hogy véleménye szerint a szlovák kormányfő hozzáállása "langyos" volt. „Ez agresszió, s ezt világosan ki kellett volna mondani” – szögezte le Kiska.

Milan Kòažko szerint Ukrajnát fokozatosan elfoglalják az agresszorok, s ezt az agressziót egyértelműen el kell ítélni. Viszont úgy véli, alaposan meg kell válogatni a kimondott szavakat, főleg, ha referendumot fontolgatnak a Krím-félszigeten. „Egy ilyen referendum a volt Jugoszláviában nagyon súlyos és mocskos háborút eredményezett" – emlékeztetett. Kòažko azt tanácsolná az ukrán kormánynak, hogy kissé mérsékelje a kemény szabályokat a nemzeti kisebbségekkel és Vladimir Putyin orosz elnökkel való kapcsolatában.

Radoslav Procházka úgy véli, a kormány langyos reakciója a külügyminiszter személyes ambícióinak az eredménye. Az államfőjelölt szerint ugyanis Miroslav Lajèák az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) főtitkári posztját akarja megszerezni, s „ma a szavazatokat számolja”.

Procházka elmondta: Szlovákia hírnevet szerzett magának mint egy olyan ország, amely megbízható és hatékony módon képes mérsékelni a vitákat, főként azokat, amelyek a határaitól keletre vagy délkeletre robbantak ki. Az, hogy képtelen nevén nevezni az inváziót és az agressziót, megfoszthatja ettől a hírnévtől – mutatott rá Procházka.

Megosztás