Bár az időjárás nem kedvezett az idei augusztus 20-ai ünnepség programjainak, a legtöbb programot azért megtartották. Ezekből szeretnék fotók segítségével egy kis ízelítőt adni.
A tervek szerint a tűzijátékot jövő szombat este 9 órakor tartják meg.
A kilépő utasok a röszkei autópálya-határátkelőhelyet, illetve a tiszaszigeti közúti határátkelőhelyet használhatják.
Több millió élő- és szárazvirág díszíti azt a 13 virágkocsit, amelyet ma láthat a közönség a debreceni virágkarneválon.
Katonai tiszteletadás mellett, Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen, szombat reggel Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
A várható rossz időjárás nem biztos, hogy idén megrendezik a budapesti nagyszabású tűzijátékot.
Gulyás Gergely az államalapítás napja alkalmából tartott, kitüntetések átadásával egybekötött ünnepségen azt mondta, az évezredes múlt előnye, hogy mindarra felkészít bennünket, ami a jövőben történhet.
Az Otthonról Haza rendezvénysorozat célja, hogy aktívan – kerékpáron ülve kösse össze a Kárpát-medence magyarságát.
Immár hetedszer szervezték meg a Palóc Világtalálkozót, története során első alkalommal a Felvidéken.
Potápi: "Nem vagyunk olyan sokan, hogy bárki bárkiről lemondjon!"
Tárgyaltak arról is, hogy hogyan tudják a hadiipari együttműködést továbbfejleszteni és kiterjeszteni.
A miniszterelnöki megbízott "A stószi remete és a nemzet" címmel tartott előadást a legnagyobb felvidéki magyar közéleti és kulturális szervezet, a Csemadok szervezte rendezvényen.
Itthon és külföldön is sokak számára talány olykor, hogy a felvidéki magyar közösség esetében (is) miért annyira domináns a Fidesz-szimpátia? Ezzel a beszélgetéssel közelebb jutunk a megoldáshoz.
Egyelőre úgy tűnik, Jakabnak esze ágában sincs felállni a képviselői székből.
Az ukrán-magyar határszakaszon 8067 ember lépett be szombaton Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 11 344-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
Augusztus 15-én 300 magyar egyetemista érkezik a Kárpát-medencéből és a diaszpóra közösségeiből a Rákóczi Szövetség táborába Sátoraljaújhelyre.
Az Országgyűlés elnöke szombaton Bugacon, a rendezvény megnyitóján mondott beszédet.
A műsorfolyam a magyar és a szerb kultúra előtt egyaránt tiszteleg.
A programra a társadalmi szerepvállalás iránt elkötelezett 21 és 35 év közötti keresztény értelmiségi fiatalok jelentkezését várják.
A magyar kormányfő kivételével a térség vezetői egyelőre alig érzékelik, milyen veszélyeket rejt magában, ha egy új hidegháborúban Közép-Európa felvonulási tereppé válik.
A magyar állam támogatásával a református egyház által épített új óvodát július 17-én avatták fel. A 300 millió forintból felépített kétszintes épületben négy óvodai és egy bölcsődei csoport kap helyet.
A napokban fejeződött be azoknak a koponyáknak a vizsgálata, amelyeket a Szegedi Tudományegyetem munkatársai a Székesfehérvári Középkori Romkertből szállíthattak el Szegedre.
Az ingyenes applikáció, melyről közvetlenül vészhívás is indítható, augusztus eleje óta már elérhető a nagyobb alkalmazásboltokban.
Ceglédtől Üllőig követtek és próbáltak megállítani a rendőrök egy teherautót, amely száguldozva akarta elkerülni az intézkedést.