Nemzetépítő kerékpártúra: otthonról haza - KÉPEKKEL
Az Otthonról Haza rendezvénysorozat célja, hogy aktívan – kerékpáron ülve kösse össze a Kárpát-medence magyarságát.

Az augusztusi, határon átívelő 4-11 napos vándortúrák különböző városokból indulnak és minden kerékpáros csapat augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén érkezik meg Budapestre.
Idén Erdélyből Kolozsvárról és Szatmárnémetiből, illetve a Felvidéken Pozsonyból és Kassáról indultak Budapestre a túrázók.
Iván Tamás lapunknak elmondta, a komáromi megálló főszervezője a Komáromi Ifjúsági Szervezet (KOMISZ) elnöke, Kiss Márton volt.
A Szövetség komáromi elnöke hangsúlyozta,
Az Otthonról haza kerékpártúra is ebbe a sorba illeszthető, annál is inkább, mert a nemzetépítő küldetését erős szimbolikával fejezi ki - tette hozzá Iván Tamás.
Iván kiemelte,
