Az emelést a jogosultaknak nem kell kérvényezni, a Szociális Biztosító a januártól folyósított megemelt összegről minden érintettet írásban értesíti.
Régiónknak abban szerencséje volt, hogy később jött a vírus, hiszen láthattuk, mit művel ott, ahol nem léptek időben.
Az autósok 90 százaléka saját bevallása szerint felkészíti járművét a téli időszakra, bár sokféleképpen gondolkodnak arról, mi is nevezhető felkészítésnek.
A koronavírus-válság erősen megterhelte a Daimler haszongépjármű részlegének az üzletét.
Két hét múlva alapjaiban megváltoznak a brit–uniós kapcsolatok, így Európa-szerte elkezdtek készülni a – megállapodás nélküli – brexit hatásaira.
"Feltehetően a vállalat mögött politikusok állhattak, akik nagyobbra értékelték az ügy medializálásából, illetve a rendőrségi vizsgálatból származó veszteséget, mint a támogatásból befolyó összeg."
Ma már a korábban megszokottnál is nagyobb figyelmet kell szentelnünk a személyes adataink védelmére.
Oktatás, egészségügy, zöld gazdaság és digitalizáció
Történelmi csúcsra erősödött a bitcoin.
A szeptemberi visszaesés után októberben már nőtt az építőipari termelés az euróövezetben és az Európai Unióban.
Az oltások beadására szolgáló fecskendőket csak tengeren szállítanák a költségrobbanás miatt.
Lehet bármilyen jó egy terv, ha a kormány mással van elfoglalva.
Bebizonyosodott, hogy ezekben a nehéz időkben is van munka, és aki akar, tud dolgozni Magyarországon
Hasonlítsuk össze, milyen költségvetést hagytak jóvá a honatyák 2020-ra, és feltehetőleg hogyan sikerül az idei gazdálkodás.
Az OECD-tagállamok közül a legalacsonyabb, 2,9 százalékos munkanélküliséget Csehországban regisztrálták októberben.
Mégis sikerül megállapodni?
Rengeteg pénz állhat a Matovič-kormány rendelkezésére.
A munkanélküliség szintje a 2017-es végéhez hasonlatos. A 4,2%-os nominálbér növekedés 2,7%-nyi reálbér növekedést jelent.
Az év első tíz hónapjában 8,2 százalékkal kisebb volt a termelés, mint az előző év azonos időszakában.
A harmadik negyedév GDP-je a második negyedévhez viszonyítva 11,6%-os visszapattanást mutat.
A használtautó-piac idei 10 hónapos szlovákiai és csehországi adataival.
A vita központi kérdése tulajdonképpen az, mekkora legyen és hogyan alakuljon a globális olajkitermelés. A koronavírus ugyanis ezt is felülírta.
A korábbi reformok hatása kifulladt, s ezzel a "szlovák tigrisről" alkotott kép is semmivé foszlott.