Nem a munkáról szólt.
A parlament egy új programpontról is vitázni fog.
Jobban járnának a gyermeket nevelő anyák és fiatalok.
Akár már május végén kezdődhet a kampány.
Szlovákia elítéli a semmivel ki nem provokált és elfogadhatatlan orosz katonai agressziót.
A halasztást a parlament csütörtök délutáni határozatképtelensége miatt rendelték el.
A jelenlévő 119 képviselőből 37 tartózkodás mellett 48-an IGEN-nel, 28-an NEM-mel szavaztak.
Pro és kontra érvek vasárnapi boltzár ügyben.
A publicista szerint szerencsésebb lenne a korábbi, akár nyár előtti időpont, mert nem lehet tudni, hogy a szeptemberi választás után milyen politikai viszonyok alakulnak ki.
Szerinte június 24-ig elegendő idő van a választás megfelelő előkészítésére.
A koalíció azt javasolja, hogy szeptember 30-án tartsák meg a választást. Az ellenzék elutasítja ezt az időpontot.
34 képviselő írta alá az ehhez szükséges indítványt.
Kollár: „Meggyőződésem, hogy a parlamenti cirkuszoknak vége.“
Már jövőre új összetételű parlament lesz?
A költségvetési provizórium, vagyis az ideiglenes költségvetés megfojtaná a szlovák gazdaságot.
A házbizottság ülésének 16.30-kor kellene kezdődnie, ekkor döntés születhet a további programról.
Sulík szerint "igen nagy kár", hogy Kollárnak nincs néhány étterme, akkor a vendéglátóiparban is lehetne csökkenteni az adókat, ahol ráadásul még szükség is lenne rá!
November 8-án folytatódik a parlament ülése.
Nem kizárt, hogy még pénteken sem tudják orvosolni a helyzetet, emiatt valószínűleg november 8-án folytatódna a parlamenti munka.
Róbert Halák (OĽANO) javaslatára a képviselők napirendre vették a kisebbségekkel, különösen az LMBTQ-közösséggel és a zsidókkal szembeni gyűlölet egyre gyakoribb megnyilvánulásairól szóló állásfoglalást.
Parlamenti játékok.
Délelőtt 11.00 órakor szavaznak a sorsáról.
Lehet, hogy nem is akarnak kormányozni ezekben a válságos időkben?
Könnyű elveszni a szlovák törvényalkotás jogi útvesztőiben, ha előrehozott választásról, vagy az azt lehetővé tevő népszavazásról van szó. Megmagyarázzuk, mi is történik most pontosan.