A Rozsnyói Bányászati Múzeum az idén ünnepli alapításának 120. évfordulóját, az ezzel kapcsolatos rendezvénysorozat első eseménye volt az új kiállítás megnyitása.
Kremmer Dezső, az országos tojásdíszítő verseny győztese Törékeny csodák című kiállítása nyílt meg tegnap délután a Párkányi Városi Múzeumban.
A Krajczáros Alapítvány a Csallóközi Múzeum kiállítótermébe hozta el nyomasztó tematikájú, mégis eléggé aktuális tárlatát.
Velencei karneváli jelmezekből összeállított kiállítás tekinthető meg a kassai MaJel Rovás Központban.
A tárlat március 1-ig tekinthető meg.
Fametszetekkel és monotípiával készült alkotásain előkertek, függönyrészletek láthatók.
Vajon milyen hatással van egy régi képeslap a lokálpatrióta dunaszerdahelyi emberre?
Rovás-kiállítás nyílt a Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájában.
A dunaszerdahelyi közönség az első Szlovákiában, amely élethű betekintést nyerhet a hantik és mansik történelmi múltjába és pezsgő jelenébe.
A kiállítás olyan mártírhalált halt, megkínzott magyarországi és határon túli egyházi méltóságok életútját mutatja be, akik a legkeményebb diktatúrák idején is ragaszkodtak a hit, a közösség és a magyarság szolgálatához.
Két értékes könyvbemutató egy fotókiállítással megspékelve a pozsonyi Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központban.
A tárlat bemutatja a fejedelem életét, az ő és bujdosótársai hamvainak felkutatását és hazahozatalát, majd az 1906. októberi újratemetésének legfontosabb eseményeit, mozzanatait.
Ünnepélyes keretek között a hétvégén adták át rendeltetésének a Nemesócsai Művelődési Központ felújított épületét, ahol megnyílt a falu szülöttének, Čech Gábor fémszobrásznak a kiállítása.
Megnyitották a Trianon 1918-1920 – Az államfordulat eseményei a mai Dél-Szlovákia térségében című kiállítást Szepsiben. A tárlat 2021. október 12-ig tekinthető meg a Csemadok Házban.
A Károlyi-Bibliát avagy a vizsolyi Bibliát bemutató állandó kiállítás nyílt csütörtökön Kassán. Az Állami Tudományos Könyvtár tárlata lett a harmadik a világon, ahol eredeti 16. századi példányt láthat a közönség.
A kiállítást a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás a Régi Vásárcsarnok Szövetséggel közösen hozta létre.
Hetvenhat áldozatot követelt Csehszlovákia történetének legtragikusabb repülőgép-szerencsétlensége.
Rengeteg értéket sikerült összegyűjteniük.
A magyar történelem jelentős alakjának állít emléket a dél-csehországi kisvárosban nyílt tárlat.
Kerekes István fotóművész Yelena című képe összesen 612 díjat nyert el, ami világrekordnak minősül.
Sűrű volt a debrődiek hétvégéje! Szakmai konferenciát tartottak, népművészeti és képzőművészeti kiállítást nyitottak, sőt, még egy fesztivált is rendeztek.
Megnyitották a Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájában azt a kiállítást, amely Ádám Gyula rozsnyói festőművész, templomfestő alkotásait mutatja be.
Május 18-án új időszaki kiállítás nyílt a füleki Városi Honismereti Múzeum galériájában. Témája a második világháború haditechnikája és harci járművei.