Belső lelki-társadalmi gerinc nélkül nincs tisztességes jövő
Október 5-én a Pro Futuro Hungarica polgári társaság és a pozsonyi Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ szervezéseben került sor Csáky Pál Büszkeség és harag és Orisko Norbert A természet vadvirága című könyvének közös bemutatójára. A két könyvbemutató társrendezvényeként a résztvevők Peczár Károly fotókiállításának finisszázsát is megtekinthették.
Venyercsan Pál, a Liszt Intézet igazgatójának üdvözlő szavai után először Csáky Pál beszélt legújabb kötetéről, amely három hosszabb beszélgetés átiratát tartalmazza. A kötet első része a rendszerváltás és az azt követő évek történéseit, a második rész az 1993 és 2006 közötti időszak eseményeit, a harmadik pedig a 2007 és 2020 közötti időszak történéseit elemzi interjúk formájában.
A szerző a könyv bevezetőjében azt írja, a vele készült beszélgetések teljes változatainak közreadásával azt szerette volna elérni, hogy az olvasó átfogóbb képet kapjon az 1989-2020 közötti időszakról,
mivel fontosnak tartja, hogy az utókor számára rögzítve legyenek ezek a történések, s üdvözölné azt is, ha mások részéről is megjelennének hasonló visszaemlékezések, ugyanis „kötelességünk lenne feldolgozni a kort, amelyben éltünk és dolgoztunk, s kötelességünk elszámolni tetteinkkel és esetleges mulasztásainkkal is”.
Csáky szerint egy korszak lezáródik a felvidéki magyar közéletben és a felvidéki magyar politikában is, s úgy gondolja, úgy tisztességes, ha egy elszámolás kerül erről az asztalra.
– nyilatkozta portálunknak Csáky Pál. Mint mondta, ezeket a köteteket szeretné átnyújtani az olvasóközönségnek, mindenkinek, akit érdekel a felvidéki magyar sors. „Talán el kell gondolkodnunk azon, hogy mit csináltunk jól, és mit kevésbé jól az elmúlt harminc évben, és talán ez folytatás is lehet az elkövetkező időszakra” – fűzte hozzá Csáky, aki szerint szembenézni a társadalmunkban kialakult torzulásokkal, a korrupcióval és a hazugságok tömegével saját közösségünkön belül is, harcolni az igazság győzelméért és a közösség erkölcsi-szellemi megtisztulásáért nagy feladat volt.
A rendezvény második részében egy igazi Petőfi-rajongó, Oriskó Norbert beszélt a Természet vadvirága című kötetéről, ami egy sajátos Petőfiról szóló kötet egy informatikus szemével. Ki másnak juthatna eszébe, hogy számba vegye hányszor fordul elő a lánglelkű költő verseiben a „virág” és a „haza” szó. S az eredmény? Alig hihető, de kettejük versenyéből a virág szó kerül ki győztesen.
– mondta Oriskó hozzáfűzve, természetesen nem a szentírás helyett, hanem amellett. Petőfi életműve és életpályája azt mutatja, hogy a legtermészetesebbtől az egyszerű virágtól hogyan lehet eljutni a legbonyolultabbig, a hazáig, írja Duray Miklós a kötet utószavában. S tulajdonképpen erre utal a kötet címe is, ami az egyik Petőfi-vers címe, mondja a szerző hozzáfűzve, sokan nem tudatosítják, hogy Petőfi valójában egy viráglelkű költő. „Tőle ered a közismert szólás is: Ki a virágot szereti, rossz ember nem lehet” – fűzte hozzá Oriskó.
A tavalyi év során megjelent kötettel a szerző – egy kicsit előre tekintve – elsősorban Petőfi születésének 200. évfordulója előtt kívánt tisztelegni.
Peczár Károlyról azelőtt kevesen tudták, hogy a fotózás a hobbija. Pedig, amint azt egyszer maga mesélte, évekkel ezelőtt, a fényképezőgép mindig ott lógott a nyakában, hogy lencsevégre kapja mindazt, ami út közben megérinti a lelkét. Aztán úgy alakult, hogy hosszú évekre szögre akasztotta a fényképezőgépet, mígnem néhány éve újra leakasztotta azt, hogy megörökítse a szépet, ami útjai során a szemébe ötlik, hogy aztán a képein mi is rácsodálkozhassunk azokra.
Azt mondja, gyerekkorában arról álmodozott, hogy egyszer majd világhírű fotós lesz, bejárja a világot, és a National Geographicnak fog fotózni „Én mindig istenkereső ember voltam, s a fotóimat igyekeztem mindig úgy készíteni, hogy legyen bennük egyfajta rejtett üzenet. Megpróbálom a teremtett világban észrevenni a szépet, és azt a továbbadni” – mondta. A fotóit nem árulja, egy barátja ötlete alapján, a kiállításokon megvásárolhatók ugyan a képei, de az így befolyt összeg mindig karitatív célra megy, a pozsonyi kiállításon megvásárolt képek konkrétan a pozsonyi gyermekrákkórház javára.
Azt mondja, ha címet kellene adnia a kiállításának, az Úton címet adná, mert a fotók, mindig úton, útjai közben készültek. „S ha egy mottót is adhatnék a kiállításnak, akkor József Attilát hívnám segítségül: Az Isten itt állt a hátam mögött, s én megkerültem érte a világot”.
