2021. október 2., 10:36

Kiállításon ismerhetjük meg az államfordulat eseményeit

Megnyitották a Trianon 1918-1920 – Az államfordulat eseményei a mai Dél-Szlovákia térségében című kiállítást Szepsiben. A tárlat 2021. október 12-ig tekinthető meg a Csemadok Házban.

2021-10-01 - Trianon 1918-1920, kiállítás, megnyitó, Szepsi
Galéria
+19 kép a galériában
Fotó: Fábián Gergely

A rendezvény kezdetén Köteles László, a Csemadok országos alelnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Simon Attila történész, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója mutatta be a kiállítást. Mint elmondta, az intézetben 2019 végén, 2020 elején azon töprengtek, hogyan tudnának hozzájárulni a trianoni megemlékezésekhez. Arra jutottak, hogy egy, remélhetőleg sokakhoz eljutó kiállítással idézik fel a korszak eseményeit, de elsősorban nem a nagypolitikát, hanem azt, hogy mi történt ezekben a hetekben, hónapokban a mai Dél-Szlovákiában.

2021-10-01 - Trianon 1918-1920, kiállítás, megnyitó, Szepsi
Fotó:  Fábián Gergely

A kiállítás 21 panelből áll, amelyek az utolsó kivételével az 1918 őszétől 1919 őszéig zajló eseményeket mutatják be. Az anyag az államfordulat kronológiájával kezdődik, majd sorra következik a világháború befejezése, a spanyolnátha és a hétköznapok, az őszirózsás forradalom eseményei a Felvidéken, az őszirózsás forradalom árnyoldalai, a csehszlovák megszállás, Kassa megszállása, az új államhatalom berendezkedése, a februári általános sztrájk – az itteni magyarság első szervezett megmozdulása a csehszlovák állammal szemben –, a pozsonyi sortűz, a március 15-ei megemlékezések és a kassai honvédszobor lerombolása, majd a következő paneleken olyan eseményekről, folyamatokról van szó, mint a hivatalok elszlovákosítása, a gazdasági élet történései, a pénz felülbélyegzése, a magyar nyelv visszaszorulása, végül az utolsó panelen a trianoni békediktátum aláírása.

2021-10-01 - Trianon 1918-1920, kiállítás, megnyitó, Szepsi
Fotó:  Fábián Gergely

„Nagyon remélem, hogy olyan információk jutnak el a látogatókhoz, amelyek egy kicsit új megvilágításba helyezik a korabeli eseményeket” – mondta Simon Attila, aki a kiállítás megnyitása után előadást tartott a korszak eseményeiről. 

(A kiállításról bővebben a Magyar7 hetilap következő számában olvashatnak majd.)

2021-10-01 - Trianon 1918-1920, kiállítás, megnyitó, Szepsi
Galéria
+19 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.